Semmi probléma nincs vele, ha bárki megemlékezik a doni tragédia magyar áldozatairól.
Ez egy szép gesztus, hiszen jár nekik a végtisztesség, a katonasírok megfelelő gondozása. Mindig is emlékeztetni kell arra a nemzeti tragédiára, amely a Donnál történt, hiszen az ott elesett több mint százezer magyar katona valakinek fia, férje, apja, szeretője volt; mindegyikük elvesztése pótolhatatlan veszteség. (Leszámítva a háborús bűnökben részt vevő elemeket).
De megálljt kell parancsolnunk, amikor a tragédiát hősiességnek állítják be, és amikor a Szovjetunió megtámadását, megszállását és a hátországban elkövetett háborús bűncselekményeket, a holokausztban való kollaborációt magyar érdeknek hazudják!
10 éve ilyen még csak a legordasabb nácik szájából hangzott el, ma már tananyag a kormány agymosodáiban és evidencia a rezsim nyilatkozataiban.
A második világháború azonban azon kevés háborúk egyike, amelyben teljesen világos, melyik a jó és a rossz oldal. A hazai szélsőjobboldali, nacionalista körök – ide sorolva már a kormánypártokat is, nem csak a vele ideológiailag szövetséges Jobbikot – történelmi fantazmagóriáiba azonban ez a tény nem fér bele. A fasisztoid rezsimet építő antikommunista politikai erők célja a Horthy-fasizmus mosogatása és végső soron a három millió koldus országát fenntartó diktatúra restaurálása.
A Don-kanyarnál magyar és olasz katonákat áldozott fel a hitlerista hadseregcsoport, akikre emlékezni lehet és kell is. Fiatal férfiakat áldoztak fel teljesen feleslegesen egy borzalmas ügyért: a Szovjetunió agresszív megtámadásáért és a megszállt területen elkövetett súlyos háborús bűncselekmények kivitelezéséért. A visszavonulást a front összeomlásakor sem engedélyezték, még annak tudtában sem, hogy a hadsereget etetni, ruházni, felszerelni és felfegyverezni sem tudják, ezzel a biztos halálra ítélték őket.
Azon önértékelési zavaros, szélsőjobboldali emberek, akik önérzetüket a történelemből próbálják mások hősiessége vagy vélt hősiessége alapján kinyerni, mivel semmit nem képesek letenni az asztalra, nem viselik el, hogy hazánk rossz ügyért küzdött, ezért a történelmet meghamisítják, elferdítik és elhazudják.
A kormány csak rájátszik erre a mesterségesen gerjesztett, reakciós, nemzeti soviniszta érzületre és kiadja az alábbi közleményt:
„Emlékezzünk nagyapáink bátorságára, azokra a hős magyar katonákra, akik a végsőkig harcoltak Magyarországért a Don-kanyarnál. Ma van a doni áttörés 76. évfordulója. 1943. január 12-én a szovjet hadsereg támadást indított a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg ellen. Magyarország 120 ezer hős katonát veszített el, sokan fogságba estek. Tisztelet a Hősöknek!”
Ebben két súlyos állítás hangzik el:
1, A hitleristák oldalán küzdő és feláldozott magyar katonák „hősök”. Nem! Ők áldozatok. Magyar oldalon azok a hősök, akik megtagadták a frontszolgálatot és ellenállóként harcoltak hazánk függetlenségéért, népéért és a valódi magyar érdekekért. Akik parancsot teljesítettek egy rossz ügy érdekében, nem hősök, hanem áldozatok. És sajnos azzal is szembe kell néznünk, hogy a magyar hadsereg katonái között is voltak olyan elemek, amelyek aktívan részt vettek a megszállt szovjet területeken véghezvitt holokausztban és háborús bűncselekményekben.
2, „Magyarországért harcoltak”. Nem! A hitleri Németországért és a fasiszta Horthy-rezsimért harcoltak egy kollaboráns rezsim parancsára, amely nem csak zsidó, cigány és baloldali állampolgárait nyomta el és irtotta, hanem a saját hadseregét is hagyta halálra fagyni és lemészároltatni a frontokon. Miféle magyar érdekért harcoltak ezek a katonák a Szovjetunió területén?
Borzalmas történelmi tragédia, hogy több mint százezer magyar ifjú veszett oda ezen a frontszakaszon. Ennek történelmi felelősei magyar részről Horthy Miklós, a magyar érdekeket számtalanszor eláruló diktátor-kormányzó és vezérkari főnöke Jány Gusztáv, aki aláírta a hadparancsot, amely megtiltotta a nem megfelelően felszerelt és kimerült hadsereg visszavonulását, sőt, a menekülőket statáriálisan kivégeztette, amelyért a népbíróság teljes joggal agyonlövette. Jány Gusztáv a doni tragédia után nem restellt átvenni Adolf Hitlertől a horogkereszttel díszített Vaskereszt Lovagkeresz fokozatát. Ezeket a háborús bűnösöket a Fidesz kormány nyíltan méltatja és mosdatja.
A szélsőjobboldalra jellemző skizofrénia eklatáns példája, hogy a Fidesz-rezsim képmutató módon egyszerre méltatja a Szovjetunió területén elesett magyar katonákat és az őket vágóhídra küldő Horthyt és Jányt. Ezzel szembeköpik azokat a katonákat, akiket meghalni hagytak a Donnál. De nem csak őket, hanem leszármazottiakat, családjaikat is.
Külön felháborító, hogy a kormány közleménye pusztán „nagyapáinkra” emlékezik, ezzel kizárják azt a rengeteg katonát, akik olyan fiatalon hunytak el, hogy nem lehetett utóduk. Nem az első eset, hogy a rezsim sokadrendű állampolgárként kezeli gyermektelen honfitársainkat.
A háborús bűnösök rehabilitálása nem csak magyarországi jelenség, jelen van Lengyelországban, a balti államokban és Ukrajnában – mindet szélsőséges, jobboldali, fasisztoid és illegitim kormányok uralják.
Szintén elfeledkeznek azokról a szovjet katonákról és civilekről, akik a magyar katonák megszállása miatt haltak meg ebben a borzalmas háborúban. Mi mindenkire emlékezünk: áldozatokra, hősökre, magyarokra, olaszokra, németekre és szovjetekre, civilekre és katonákra.