A Nemzetközi Brigádtagok hozzátartozói és a római tömegek is dühüket fejezték ki, amikor az Európai Parlament megpróbálta újraírni a második világháború történelmét.
Ezzel a botránnyal meg kell küzdeni, akárhol is emeli fel szörnyű fejét.
A kísérlet, hogy a kommunizmus és a nácizmus közé „totalitárius” ideológiaként egyenlőségjelet húzzanak, már régi lemez. Ez röviddel a második világháború után kezdődött, amikor az amerikai és brit propagandagépezet kampányt kezdett azon lakosság körében, akik számára a szovjet nép szövetséges volt a hitleri Németország elleni harcban, hogy a konfliktusban az eddigi barátokra esküdt ellenségként tekintsenek.
A nyugati kormányok nem tudták nyíltan rehabilitálni a nácikat és szövetségeseiket a világ győzelmi eufóriája közepette, amely aztán megdöbbent, mikor a holokauszt részletei nyilvánosságra kerültek és abban reménykedett, hogy az ENSZ létesítménye, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata a világ számára egy békésebb és civilizáltabb kort hoz el.
Az antikommunista hajsza viszont nem hivatalosan azonnal lepaktált a fasiszta erőkkel. Ázsiában ezt azt jelentette, hogy az épp legyőzött japán hadsereget használták fel a gyarmatellenes mozgalmak leverésére. Nyugat-Németországban azt jelentette, hogy több száz náci tisztviselő múltját mosták tisztára. Egy hírhedt esetben Adolf Heusingert, aki valójában Hitler vezérkarának tábornoka volt 1944-ben, a holokauszt csúcspontján, és aki először a nyugat-német hadsereg, majd maga a NATOfőparancsnoka lett.
Ez a történelemírás találó, mivel a hamis narratívát, hogy a náci Németország és a Szovjetunió közösen felelősek a második világháborúért, nem azért találták ki, hogy ellenezzék a nácizmus politikáját, sem a fasizmusét, amelyet még csak nem is említenek az Európai Parlament határozatában (bizonyára, mert olyan befolyásos európai politikusok tiltakoztak volna, mint Matteo Salvini, az olasz fasiszta diktátor, Mussolini rajongója vagy Orbán Viktor, aki a romániai területeket elcsatoló revansizmusát kombinálja az 1930-as évek zsarnoki fasiszta Horthy tengernagy politikájával, valamint felháborító dózisú antiszemitizmussal.)
Ezek a határozatok világosan antikommunisták. Nem a Waffen-SS veteránjai ellen hozták, akik minden évben Lettországban parádéznak.
Még kevésbé az ukrajnai „totalitárius” szimbólumokat tiltó törvény ellen, vagy hogy megküzdjenek a náci ideológiával, vagy a Hitlert magasztaló Azov és Aidan félkatonai hadosztályokkal, amelyeket Kijev a keleti antifasiszta ellenálló erők ellen küldött a frontra.
Arra alkalmazzák ezt, hogy olyan újságokat tiltsanak be, amelyek Marxot idéznek; hogy eltiltsák a Kommunista Pártot a választási megmérettetéstől; és ez akkor zajlik, amikor hősként imádnak olyan náci kollaboránsokat, mint Sztepan Bandera, az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) vezetője, amely több százezer zsidót és lengyelt gyilkolt meg. Manapság Ukrajnában illegális a népirtó OUN-ra nem pozitívként tekinteni – ennyit a „totalitarianizmus” elleni törvényi ellenállásról.
A náci Németország mellett a Szovjetunió hibáztatása a második világháborúért történelmi nonszensz, amely figyelmen kívül hagyja a fasizmus felemelkedését, valamint a szovjetek állandó kísérleteit, hogy meggyőzzék Nagy-Britanniát és Franciaországot egy antifasiszta szövetséghez való csatlakozásról, amelyek eredménytelenek maradtak addig, mikor London és Párizs Münchenben elárulta Csehszlovákiát, Moszkva pedig megnemtámadási szerződést kötött Németországgal, hogy időt nyerjen az invázió előtt.
Ez nem más, mint Auschwitz és más haláltáborok felszabadítói, valamint több tízmillió szovjet állampolgár inzultálása, akik életüket adták a náci Németország legyőzéséért – Winston Churchill szavaival élve: „a Vörös Hadsereg belezte ki a náci háborús gépezetet” -, valamint azon kommunista partizánok és felszabadító harcosok megsértése, akik a földalatti ellenállást vezették Franciaországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Görögországban, valamint más országokban – még a Csatorna-szigeteket is beleértve.
Ezen veszélyes hazugság célja csupán delegitimizálni a szocialista baloldalt, és tiszteletreméltóvá tenni egy rasszista és fasiszta politikát, amely EU szerte erősödik.
A brit Munkáspártnak szégyellnie kell magát azon EP képviselői miatt, akik megszavazták ezt a megdöbbentő lépést. Őket és minden más felelőst is el kell számoltatni.
forrás: Morning Star