A Fidesz-propagandisták második fasiszta-botránya
A Magyar Nemzet ismét kiérdemelte a fasiszta jelzőt, miután undorító és történelem-hamisító cikket tettek közzé a fasiszta diktátorról.
A cikkíró méltatja Franco munkásellenes-antikommunista barbarizmusát. Erényének említi meg, hogy 1956-ban ő volt az egyetlen nyugati politikus, aki katonai segítséget akart nyújtani a hazai felkelőnek. (Az nem került elégséges kifejtésre, hogy ha ekkora volt a pofája, akkor miért nem tette meg, illetve az amerikaiak fenyegetésével magyarázza a spanyol fasiszták beavatkozásának elmaradását. Ha Hitler segítségére Leningrád alá tudtak rendelni egy több mint 40 ezer fős spanyol fasiszta hadosztály, akkor Budapest miért is volt probléma?)
A teljesen elnagyolt, minden elemzéstől mentes és politikai célzatú cikk a spanyol nép jogaiért és a munkások-parasztok kizsákmányolása ellen küzdő forradalmi baloldalt vérszomjasnak próbálja beállítani, mivel próbáltak megszabadulni az évszázados népirtó vallási-jobboldali-arisztokratikus-burzsoá elnyomástól. Az író a spanyol baloldalt egyfajta erőszakos, káoszt teremtő csőcseléknek próbálja beállítani, elfeledve azt a brutális elnyomást és kizsákmányolást, amely ellen nem véletlenül keltek fel, és amelyet nem véletlenül akart leverni Franco nevű gerinctelen mészáros.
Örömködik, hogy Franco leverte az asztúriai lázadást, azonban fel sem teszi a kérdést, vajon miért is lázadtak fel az ott borzalmas körülmények között senyvedő bányászok, majd a hozzájuk csatlakozó más munkások és parasztok is a központi kormány ellen. A jobboldali koncepció mintha csak egyszerű baloldali erőszakos bajkeverésként tudná be, hogy emberek ezrei egyszerre ragadtak fegyvert Asztúriában a fennálló hatalom ellen, akik csak úgy úri passzióból nekimentek több ezer fős helyőrségeknek is. Nyilvánvalóan ez a koncepció totálisan hamis és félrevezető, és első hallásra is teljesen ostoba. Segítünk megérteni a történelmet: azért lázadtak fel, mert a cikk által méltatott Francot akkor még lakájként futtató osztályelnyomó politikai körök brutális módon elnyomták, elszegényítették és nyomorban tartották azokat az embereket. Erről nem tesz említést a cikk.
A jobboldali történelem-hamisítás előszeretettel használja azt a taktikát, hogy a baloldali reakciókkal kezdi az elemzéseket, amelyek így csak céltalan-anarchista-káoszteremtő fegyveres barbárságoknak tűnnek, ezzel totálisan ignorálva az ezen felkelésekhez vezető gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális okok elemzését. Ez lényegében minden egyes haladó forradalom jobboldali pszeudo”analízise”, amit magyarul csak történelem-hamisításnak nevezünk.
Ezt a hamisítást már a kor spanyol jobboldali elemzői is elkövették, mikor durva antiszemita módon „zsidó-bolsevik” felkelésnek bélyegezték az asztúriai lázadást.
A cikkíró szívesen feleleveníti, hogy egyes munkásmozgalmi vezetők „halál a papokra” jelszót adtak ki, amely ráadásul még csak nem is reprezentálja az egész baloldal álláspontját a kérdésben, mégis a rasszizmussal rokon általánosítással minden szekciójára rátolja azt, de nem veszi górcső alá, miért is gyűlölte a szegény többség értelmesebb fele a rajtuk élősködő papságot, a spanyol inkvizíció örököseit.
A jobboldali történelem-hamisítás a forradalmi harcot itt is „vörösterrornak” állítja be, igazolva a jobboldal erre adott durva emberiség elleni bűncselekményeit, amely fogalom a spanyol polgárháború alatt még sajnos nem szerepelt a jogi szótárakban. Aztán átlép a jobboldal szokásos, nem csak logikai, de emberi hibájára is: igazoltnak tekintik a fehérterrort, amelyeknek mindig nagyságrendekkel nagyobb áldozatuk van.
A spanyol forradalmi munkásmozgalom szabadságharca a náci Németország segítségével és súlyos háborús és emberiség elleni bűncselekményeinek (pl. civilek terrorbombázása, tömegmészárlások) következményeként sajnos elbukott. Ezekben a bűncselekményekben bűnrészes volt Franco is.
A cikkíró szerint a Francot fasiszta jelzővel illetők „intellektuálisan igénytelen, történelemhamisító baloldaliak”, amely a röhej kategória annak tükrében, hogy a korszakot elemző történészek, politikai szakértők szerint egybehangzóan – még a jobboldal szerint is – fasiszta típusú rendszerről van szó, amely ugyan a falangista nevet viseli, de rengeteg alapvető rokonságot mutat Mussolini, Hitler és Horthy diktatúráival.
A cikkíró még azt is megtagadja, hogy Franco falangista… annak ellenére, hogy a Falange mozgalom személyes vezetője volt (????).
Arról sem tesz említést, hogy Franco Hitler feltétlen híve volt, és egy önkéntes hadosztályt is szolgáltatott a Szovjetunióban elkövetett náci népirtáshoz. A spanyol jobboldali katonák borzalmas bűncselekményeket vittek véghez a fronton és a hátországban. A spanyol katolikus egyház erősen támogatta ezen Kék Hadosztály nácik melletti háborús szereplését. A hadosztályt kényszersorozással állították ki, ezért a háború során több mint ezer embert (!!!) kellett hazaküldeni megbízhatatlanság miatt. A hadosztály veterán tagjai később a 70-es évek végén fasiszta terroristákként gyilkoltak baloldali, fegyvertelen civileket.
A cikkíró olyan ostobaságot állít, hogy Franco tekintélyuralmi diktatúrája megteremtette az átmenetet a demokráciába (???). Valójában nem történt más, mint a borzalmas gazdasági teljesítmény miatt megpróbált jobban nyitni az amúgy sem elnyomott nyugati tőke felé, ezért liberalizálták a gazdaságot. Ez létrehozta a “spanyol csodának” csúfolt fellendülést, ám ez csak a külföldi tőke ámokfutása volt az országban, amely a szegények körülményein lényegesen nem javított, és ma is érezteti borzalmas szociális hatásait. Szintén óriási hazugság azt sugallni, hogy Franco teremtette meg az átmenetet a demokrácia felé, hiszen a diktatúrának csak a diktátor halála után tudtak véget vetni. Ha Francon múlott volna, semmiféle demokratikus átmenet nem kezdődhetett volna el az országban. A demokratikus átmenet itt is a szakszervezetek, illetve a baloldali népmozgalmak és civil szervezetek alulról építkező hatása volt.
Törvénytelen kivégzések történtek és koncentrációs táborok is működtek a Magyar Nemzet által sztárolt Franco országában. A diktatúrában több százezer embert öltek meg és tartóztattak le. Csak az 1939 és 1943 között zajló fehérterrornak 200 ezer áldozata volt. A rezsim 300 ezer gyermeket rabolt el szüleitől (a francoizmus elveszett gyermekei), akiket embercsempészetre és illegális adoptációra használták.
Mivel a spanyol munkások valószínűleg annyira elégedettek voltak a rendszerrel (irónia), ezért jó fasisztához híven a szakszervezeteket erőszakos módon betiltották.
Mivel a rendszer olyan jól teljesített (irónia), totális médiacenzúrát vezettek be, és csak 1966-ban engedték meg a médiatermékeknek, hogy saját igazgatót válasszanak, ám a rendszer kritikája még mindig bűncselekménynek számított.
Franco diktatúrája hosszútávon rányomta a bélyegét a spanyolok jólétére. Manapság Spanyolországban még mindig tragikus a munkanélküliség és létbizonytalanság, amelyre a Spanyol Szocialista Munkáspárt (a helyi MSZP) megszorító, neoliberális politikája is rányomta a bélyegét. Január óta valóban baloldali kormány van Spanyolországban, testvérpártjaink, a Spanyol Kommunista Pártot is magában foglaló Egyesült Baloldal és a Podemos részvételével, amelyek a járvány közepette sikerrel vezették be elsőként az alapjövedelmet, amely óriási segítség az ottani munkások és szegények számára, miközben hazánkban a Francot és Horthyt követő szélsőjobboldali kormány borzalmasan teljesít a járvány alatt, és amely borzalmas gazdasági, politikai és kulturális „teljesítményét” még a történelem-hamisító, fasiszta cikkek sem képesek hosszútávon ellensúlyozni.
Érdemes ismerni a spanyol Franco-fasizmus jellegzetességeit és a rendszer működését, mert a Fidesz-fasiszták is az ilyen rendszerek felé pörgetik vissza a történelem keretét. A szándék persze már eddig is teljesen nyílt volt.