Lovas elment – A gyűlölet marad

Lovas István búcsúja az élettől, a világtól elég sorsszerű volt.

Halála előtt pár nappal még arról értekezett, hogy „Ne feledjétek megkúrni John McCaint is, mielőtt az nekrofília lesz. … Neokon seggnyaló férgek! Már a ti időtök is lejárt.”

Lovas István életműve, politológusi és újságírói karrierje kb. ezzel a pár mondattal lényegében össze is foglalható, többet nem is ér, beleértve az ÉS-ben feltárt, csoportos nemi erőszak vádját, a kanadai „migránskodását”, a Szabad Európa Rádióban kifejtett ellenforradalmi tevékenységét, az „Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért” szervezet megalakítását, majd a rendszerváltás utáni elmebeteg, szélsőjobboldali publicisztikákat, amelynek tragikus hatása itt marad velünk.

Ha nincsenek migránsok, ha tisztességes életet él a szomszéd cigány család, ha a kommunisták a munkások jogaiért küzdenek, a már betáplált gyűlölet akkor is utat tör magának valamerre. Ha nincs migráns, jó lesz helyette egy fehér idegen, aki épp elfelejtett indexelni kanyarodásnál; ha nincs probléma a szomszéd cigány családdal, – kit érdekel? – majd gond lesz a bőrszínével. Ha nincs komcsi, akkor te leszel a komcsi, ha nincs zsidó, akkor te leszel a zsidó. Hogy nincs semmi értelme? Pont ahogy a gyűlöletnek sincs, mert érzelmi alapon táplálták a Lovas-féle propagandisták a megvezethető, csalódott és sérült emberekbe.

Lovas elment, de a nemzetére örökül hagyott gyűlölet itt marad velünk a zsúfolt metrón, a sorbanállásnál, a rendelőkben, a közösségi médiában – és nagyon nehéz lesz kiheverni. Ez nem a nemes düh, amely a problémák okozói elleni jogos, mérsékelt és arányos indulat. Ez fékevesztett agresszió, amely miatt jobboldali csoportok akár bőrszín miatt gyerekeket ölnek.

Lovas elment, felsóhajtunk, hogy többé nem mérgez minket. Már csak a mérget kell kiüríteni; kiheverni a kórságot. De vannak még rajta kívül sokan mások.