A Morning Star szerkesztőségi cikke
Johnson brit miniszterelnök családjának karácsonyi vacsoraasztala vicces lehet.
A nővére közli, hogy az öccse Brexit retorikája „kifogásolható”, a miniszterelnök bemutatja barátnőjét az egész családnak, még Jo testvérnek is, aki „feloldhatatlan feszültségek” miatt lemondott miniszteri posztjáról.
Aztán az öreg Stanley Johnson is csatlakozott a Kihalás Lázadás „zsémbeseihez” és egy lehetséges jóga-foglalkozáshoz a Westminster-hídon.
Ez is csak azt mutatja, hogy a gazdagok is olyanok, mint mi, leszámítva természetesen, hogy több pénzük van.
De a pénz használhatatlan, amikor a bolygó lángol. A nap mindannyiunkra egyenlően süt és a klímaváltozás nem tisztel személyeket, még az sem számít, milyen magasra emelkedett is a társadalmi státuszuk az osztályok által megosztott világban.
Valójában, ha megnézzük, hogyan is szerezték a pénzüket, rájövünk, hogy a gazdagok mégsem olyanok, mint mi. Nekünk dolgoznunk kell a megélhetésért, a gazdagoknak, akiknek értelmes dolgokkal kell elfoglalniuk magukat egész nap, nem kötelező felajánlani magukat munkára.
És ez itt az alapvető probléma, amellyel a klímaváltozás-aktivisták szembesülnek.
Annak módja, hogy a gazdagok gazdagodjanak és gazdagok maradjanak, a fő oka, amiért olyan nehéz hatékony tevékenységet folytatni a klímaváltozás ellen.
Richard Heede, az amerikai illetőségű Klíma Elszámoltathatóság Intézet elemzője szerint minden üvegházhatást okozó gáz emissziójának 35%-áért 20 fosszilis üzemanyag vállalat felelős.
A legnagyobb állami tulajdonú olajvállalat, a Saudi Aramco – amelynek bevételei támasztják alá az uralkodó (és gyilkos) szaúdi kleptokrácia hatalmát és vagyonát -, felelős ezen kibocsátás 4,48%-áért.
A Chevron, az Exxon, a BP és a Shell a legnagyobb befektető tulajdonú vállalatok felelősek a problémás emisszió 10%-áért.
Ez a profitért folytatott vállalati pozícióharc, amely évtizedek óta hajtja a fosszilis üzemanyagipart, és amíg ezeket a hatalmas entitásokat – valamint a gazdag embereket, akik elteszik a profitot – nem teszik elszámoltathatóvá a népi politikai tekintély előtt, amely a közös jóért cselekszik, addig a tiltakozások elégtelenek.
A Kihalás Lázadás kíméletlenül 21. századi politikai mozgalom átlátszatlan döntéshozási folyamatokkal.
Fontos, hogy megragadta a figyelmet, és nem csak a fiatalokét, hanem a népesség széles rétegeiét is, akiknek meg kell érteniük a kormányzati politika radikális megváltoztatásának szükségét.
A Kihalás Lázadás három követelése egyszerű, erősen politikai és a kormányzat felé irányul.
Először, a kormánynak el kell mondania az igazat, klíma- és ökológiai vészhelyzetet hirdetve, együttműködve más intézményekkel, hogy lekommunikálják a változás sürgősségét.
Másodszor, lépéseket kell tennie, hogy leállítsák a biodiverzitás veszteségét és 2025-re nullára csökkentsék az üveghatást okozó gázok kibocsátását.
Végül, létre kell hoznia és vezetnie egy civil klímaváltozási és ökológiai igazságossági tanácsot.
Az első elérhető, még akkor is, ha a kormányzati cselekvés ezen kérdésekben ritkán passzol a retorikájukkal.
A második hosszútávon megvalósítható a politikai hatalom alapjának elszánt forradalmi átalakításával.
A harmadik erősen valószínűtlen, tekintve a kormányzati ellenállást, hogy átadja a döntési hatalmat az ad-hoc intézményeknek, akármennyire is népszerűek legyenek.
A munkásosztálynak, amelynek zéró érdeke van a profitban, meg kell találnia a közös nyelvet a kortárs klímaváltozás mozgalmakkal, ennek pedig gyakorlati politikán kell alapulnia, amely számításba veszi a tudományt, valamint Nagy-Britannia és a világ osztályhatalmának realitásait.
Lehetséges megállítani a bolygónk pusztulását, ha a termelés tőkés viszonyai sértetlenek maradnak? És ha nem, mit kell tennünk a rendelkezésre álló időkeretben?
forrás: Morning Star