Az antikommunista viccek egyike a szocializmus (vagy kommunizmus) 7 csodája című szösszenet.
A vicc rendszeresen feltűnik a közösségi médiában, humoros oldalakon, de számos alkalommal hallhattunk már politikával is foglalkozó humorműsorokban is, pl. a Fábry Show-ban.
- Mindenkinek volt munkája.
- Bár mindenkinek volt munkája, senki sem csinált semmit.
- Bár senki sem csinált semmit, a tervet 100% fölött teljesítették.
- Bár a tervet 100% fölött teljesítették, mégsem lehetett semmit kapni.
- Bár nem lehetett semmit kapni, mindenkinek megvolt mindene.
- Bár mindenkinek megvolt mindene, mégis mindenki lopott.
- Bár mindenki lopott, mégsem hiányzott soha semmi.
Kicsit megvilágítjuk, miért is helytelen ez a gondolatmenet.
1, Az első pont igaz, ténylegesen mindenkinek volt munkája, aki tudott dolgozni. A rokkantak, betegek, terhes anyák, idősek és gyermekek pedig hazánk történelmének legfejlettebb szociális hálóját élvezhették.
2, Az oltári nagy ostobaság, hogy „senki nem csinált semmit.” Ez a pont valószínűleg az úgy nevezett kapun belüli munkanélküliség jelenségére utal, amely ténylegesen megfigyelhető volt a rendszerben, de koránt sem volt olyan súlyos, mint amilyennek azt a mai jobboldali történelem-hamisítás beállítja. Csupán sokan voltak, akik szemét szúrta az a néhány ember, akik (időszakosan) ténylegesen nem csináltak semmit a munkahelyükön. Viszont sokkal jobb helyen voltak, mint a kocsmában, a játékgépek előtt vagy a társadalmi elzüllés bármely ördögi körében. De egy egész munkásosztályról azt állítani, hogy „senki nem csinált semmit”, több mint pofátlanaág, különösképp annak tükrében, hogy az országos termelés ebben az időszakban volt csúcson, akár az ipart, akár a mezőgazdaságot, akár bármilyen szolgáltatást nézünk. Lakótelepek épültek pillanatok alatt, metróvonalak terjedtek a föld alatt, a világháború után a fasiszták által Dunába robbantott hidakat húzták fel újra rövid időn belül.
3, A tervet természetesen teljesíteni kellett, és ez okozott olyan anomáliákat, hogy bizonyos esetekben trükköztek a számokkal. A különbség a szocialista és a kapitalista népgazdaság között, hogy előbbinek voltak számai, amelyekkel lehetett trükközni. Ma úgy ámblokk nincs népgazdaság, a magánszektor pedig szintén trükközik a számokkal, csak azért hogy korrupt módon megússzák az adózást, megkárosítva ezzel a szegények tömegeit.
4, Az is nagy hazugság, hogy nem lehetett semmit kapni. Az akkori társadalmi-gazdasági modell nem a szeméttermelésre és a brutális gazdasági válságokat megszülő túlteremelésre volt kihegyezve. Tény, hogy a technikai termelés azon fokán még elég sokat kellett várni telefonokra és gépkocsikra és az üzletek polcai is néha üresek voltak. De! Míg a mai rendszerben tele vannak a polcok a lakosság nagyrésze számára megvehetetlen vagy túlárazott árukkal, addig a szocializmusban legalább mindenkinek jutott színvonalas és elegendő élelmiszer, ruha és a mindennapi élethez szükséges eszközök is mindenki számára elérhetők voltak. Sokan még ma is a szocializmusban vett autót, mosógépet, grillsütőt, porszívót és hűtőszekrényeket kénytelenek használni. (Szerencsére azok nem 5 évre lettek tervezve, és sokuk még ma is működik).
5, A vicc ötödik pontja igaz… mindenkinek megvolt mindene.
6, A hatodik pont megint az egész munkásosztályt vádolja meg, ráaádsul lopással. Tény, hogy a nem túl szigorú szocialista gazdasági rendszerben előfordulhatott, hogy olyan mennyiségű építőanyag került meglovasításra, amelyből valaki akár kialakíthatta a hétvégi telkének infrastruktúráját, esetleg felhúzhatott egy nyaralót. Ezek az extrém esetek annyira kirívóak, hogy beleégtek az emberek memóriájába (mint általában minden kirívó eset, amelyre rá lehet 30-40 év távlatából fogni, hogy általánosan előforduló, gyakori történetek voltak.) A rendszerváltás után pedig még durvábbá vált az egykor állami vagyon szétlopása az ügyeskedők részéről, nem is beszélve a privatizáció történelmi bűncselekményéről.
7, És bár mindenki lopott, nem hiányzott soha semmi… Lehet, akkor mégsem loptunk annyit??
A vicc persze vicces, értjük is a tréfát, ha az helyénvaló. De nem azok számára, akik az előző rendszerben éltek és szorgosan építették ezt az országot. Azt a szocialista országot, amelynek örökségén próbálnak most újabb generációk megélni. A Kádár-rendszerben épített lakótelepeken, iskolákban, bölcsődékben és kórházakban, amelyet az új rendszer csak lerohaszt. Az ezt felépítőket ezzel a viccel kollektíven és a jobboldalra jellemző általánosító módon tolvajnak és semmirekellőnek tituálálják. Ez pedig szégyen!