A kalifátus nincs többé. Vagyis ezt mondták.
Trump saját magának akarja a dicsőséget, és a hamarosan elárult kurd szövetségesek számára nyújtott légi támogatás adott némi befolyást az Egyesült Államoknak ebben a bonyolult politikai helyzetben, amelyben Törökország és Szaúd-Arábia versenyez a regionális vezető szerepért.
A kalifátus furcsa államféle volt. A lakosságtól megkérdőjelezhetetlen lojalitást követelt, adókat vetett ki és költött el. A törvényeket szigorú következetességgel hozták és diplomáciai kapcsolatokat ápoltak pártolóikkal. A vezető közöttük Szaúd-Arábia volt, ahonnan a pénzek eredtek – kényelmesen szállítva a kis hercegek „magán” forrásaiból -, valamint Törökországból, amely átjárható határokat és piacot biztosított a számos dszihádista katonai csoport által kinyert olaj számára.
Törökország és Szaúd-Arábia a jelentések szerint katonai felszerelést biztosított számukra, amelynek eredeti forrásai – az újságírók, valamint szíriai és orosz katonai források szerint – a NATO országok voltak.
Izrael, amely szélsőségesen gyakorlati nézőpontot vett fel nemzetközi partnereinek megválasztása során – ezek között a múltban számos gyilkos latin-amerikai diktátor, a dél-afrikai apartheid és számos amerikaiak által pénzelt dél-afrikai ellenforradalmár gyilkos osztag volt – nyilvánvalóan orvosi, pihenő és rekreációs intézményeket biztosított a szíriai lázadók számára.
Az ablakokat kis időre kinyitották ezen homályos világ felé, amikor Priti Pater, a brit konzervatívok Tengerentúli Fejlesztési Minisztere lemondásra kényszerült, miután titkos találkozókon vett részt izraeli hivatalnokokkal, amelyek során megvitatták, hogy a britek támogatják az izraeli segélyeket a szíriai kormány ellen harcoló erőknek. Ez határozottan etikátlan felhasználása az NHS (a brit egészségügyi rendszer) szakértelmének.
A kormányt támogató szíriai erők elleni katonai csapásokon kívül Izrael – a Wall Street Journal szerint – pénzt, üzemanyagot, élelmiszert és orvosi ellátmányt adott a kiválasztott proxyknak a lázadók között.
De a kalifátus sosem élhetett túl fizikális entitásként. A rövid életű túlélése csak annak az extrém helyzetnek volt köszönhető, hogy az imperialista hatalmak csapást mértek a régióra, valamint élvezték a pártfogásukat.
Az állandó háborús állapot és zűrzavar fenntartása az amerikai, brit és francia régiós politika központi pillére.
A vérfürdő apokaliptikus előrejelzése, ahogy az ISIS területének utolsó sávja is elbukik, nem vált valóra. A harc zordabbá vált, így az Eufrátesz és a török határ mentén lerohant területeken az élet nem fog hamar visszatérni a normális kerékvágásba. Az Iszlám Állam túlélő tagjain kívül a Hayat Tahrir al Sham, az al-Nusra és az al-Kaida is jelen van. A török határőrség szabályozza a műveleteiket, miközben Erdogannak is felállította a saját proxy haderejét, úgy mondják, hogy a szunnita felkelés állandóan alakváltó világának átcímkézett elemeiből.
A szíriai társadalom túlélt és kapacitást mutat, hogy felélessze integritását szekuláris államként, amelyben folytatódhatnak a normális politikai folyamatok. Mindig ez lesz az ideiglenes tényállás, amíg a külföldi és imperialista érdekek elkötelezettek és olaj folyik a földből. A szíriai társadalom sosem fog elérni mindent, ami emberileg lehetséges anélkül a politikai megállapodás nélkül, amely minden felekezeti közösségnek teljes szerepet ad a kormányban.
Szíria, mint a régió más országai, olyan rendszerrel rendelkezik, amelyben az osztálypolitika keresztezi a társadalom felekezeti szerkezetét. A regionális tragédia, hogy az imperializmus – pont a jelenlegi határaikon belül megalakult államok megalakulása előtt – már azon dolgozott, hogy fenntartsa az idegen uralmat és ma is azt teszi.
A békés, etikus külpolitika, ha elfogadja egy baloldali-munkáspárti kormány, erős hajtóerő lenne a régió stabilitása és népi szuverenitása számára, de szélsőséges ellenállásba ütközne az energiamonopóliumok, a bankjaik és az erőik teljes spektruma részéről. Az imperializmus az első osztályban játszik itthon és idegenben is.