“Tartsanak velünk, emlékezzünk együtt! Politikamentesen, ideológiamentesen, csendesen,” – invitál minket a főváros három kerülete.
Az I., a II. és a XII. kerületi önkormányzat közös kiállítása az un. becsületnapi kitörés nemzetközi náci gyülekezetével szemben kíván ilyen módon tiltakozni. Ami már önmagában is érdekes, hiszen a nácizmus elleni tiltakozás nem lehet politikamentes, és ugyancsak nem lehet ideológiamentes. A nácizmus nemcsak ideológia volt, nemcsak a legszélsőségesebb, legreakciósabb nézet a fasiszta eszmerendszeren belül, hanem politikai, méghozzá hódító háborús politikai cselekedetek sorozata, a legnagyobb méretű, iparszerű népirtás. Aki erről politikamentesen, ideológiamentesen akar megemlékezni, az vagy nem érti a 2. világháború lényegét, vagy szándékosan, sunyi módon akarja összekeverni a gyilkosokat az áldozatokkal.
A náci háborús bűnösökkel szembeni számos, akár még a közelmúltban is lezajlott per nem tekinti áldozatnak e bűnösöket még akkor sem, ha harci cselekmények közben pusztultak el. De nem csupán áldozatoknak, hanem hősöknek tekintjük mindazokat, akik a náci Németország katonái és rendőrségi szervezetei ellen harcoltak.
A meghívó szerint 1945. után “eltorzították az ostrom eseményeit”. Nem, nem torzították el. A felszabadulás után egyre több és a kutatást egyre pontosabbá tevő dokumentum került a nagy nyilvánosság és a történészek elé, és ezek kivétel nélkül azt bizonyították, hogy a szovjet (nem orosz, hanem soknemzetiségű) hadsereg és szövetségesei a nácik és cinkostársaik, a legaljasabb, a végsőkig kitartó, a lakosság körében tömeggyilkosságokat elkövető csürhe ellen harcoltak. Ezek ellen a katonai esküjüket is megtagadó disznók ellen küzdöttek a Budai Önkéntes Ezred bátor vezetői és katonái, a zsidókat mentő diplomaták és elszánt, antifasiszta polgárai a városnak. Ezért mondjuk, hogy Budapest felszabadult a fasiszta uralom alól, és ezert ünneplik Európa szerte május második hetében a Győzelem Napját. Győzelemről beszélünk, nem csupán a háború és a szenvedések végéről. Ebben az antifasiszták egyetértenek, holott nagyon különbözően értékelik, hogy mi történt később.
“A három önkormányzat elhatárolódik minden olyan rendezvénytől, amely az eseményeket nem egységében, minden fél szempontjait figyelembe véve, hanem valamely oldal szenvedéseit idealizálva, szélsőséges módon mutatja be.” – fogalmaznak e szennyirat készítői.
Én elhatárolódom attól a három önkormányzattól, amelyik figyelembe veszi a nyilas, náci csőcselék, Hitler, Szálasi és a többi rohadék szempontjait. A háború áldozataira – a tényleges áldozataira, tehát a magyar segítséggel náci koncentrációs táborba hurcoltakra, az ostrom közben megsebesült vagy elpusztult civilekre, az árván maradtak sokaságára – kell megemlékeznünk nekünk, demokratáknak és anitfasisztáknak. Akiknek szenvedései nem idealizáltak, mert olyan poklot mi szinte el sem tudunk már képzelni.
A pofátlanságnak milyen alpári szintje, amit a három önkormányzat idealizálásilag megenged magának?
Bármilyen másfajta megemlékezés, amely nem a fasizmus áldozatai és a fasizmus ellen küzdők emléke előtt hajt fejet, tűnjék bár a szervezők szerint tárgyilagosnak, valójában félrevezető, gyáva, megalázó és kegyeletsértő. Ideológiailag és politikailag egyaránt.
“Soha többé fasizmust! Soha többé háborút!” (Buchenwaldi Eskü)
Cs. Kádár Péter