A kormánybuktatás logikája nem agysebészet.
Van egy tevékenység, valamint a kormány bukása, a kettő között pedig egy árok, amelyet ha megfelelő érvekkel feltöltünk, akkor megkapjuk következtetésként, hogy a kettő között kapcsolat van, azaz az adott tevékenység hozzájárul a rezsim bukásához.
Azonban néha ez a virtuális gondolati árok nem tölthető meg megfelelő érvekkel, csak rosszakkal, és kiderül, hogy az árok csak mélyült és az adott tevékenység nem csak nem segíti elő a kormány bukását, de gátolja is. Ilyen volt a nem csak teljesen erkölcstelen, de kontraproduktív összefogási kísérlet a szélsőjobbikkal.
Olyan helyzet is előáll, amelynél az árok ugyan nem mélyül, hanem kezdjük feltölteni, de aztán abbamarad. Mint a rabszolgatörvény elleni tüntetések, amelyet nem sikerült az ellenzéknek visszavonatni, de legalább kinőtt belőle egy sikeres Audi sztrájk, amely a dolgozók bérét valamelyest növelte, és reméljük, további sztrájkokhoz is fog vezetni lokális eredményekkel, de láthatólag a kormány globálisan nem tört meg.
És persze van olyan tevékenység, amelynek totálisan semmi értelme, de ugyanakkor túl sokat nem is árt – első ránézésre. Ilyen volt az előválasztási folyamat. A résztvevők száma minimális, amelyet próbáltak ráfogni arra, hogy ilyet Magyarországon még nem csináltak, ez még új dolog, legközelebb jó lesz. Aki pedig fanyalgott miatta, az újra megkapta, hogy a „rendszer szekértolója”, holott csak teljesen jogos kritikát fogalmazott meg.
Akkor mi is megfogalmaznánk – véleményünk szerint – teljesen jogos kritikát.
Miről is szólt az előválasztás?
Az előválasztás arról szól, hogy a budapesti főpolgármester-választás előtt kiszűrjük, ki a legmegfelelőbb jelölt a tökéletesen alkalmatlan, MSZP-s Horváth Csaba, a nácik karlendítésére legyintéssel válaszoló Karácsony Gergely, valamint a szélsőjobb tüntetésein rendszeresen feltűnő médiaprovokátor Puzsér közül.
Azaz az „ellenzék” megint mit csinált? Ami miatt már a sokadik választást bukják el egymás utánra: magával foglalkozott. Véletlenül sem próbáltak meg PROGRAMOT gyártani és azt képviselni, terjeszteni azok között, akiket meg kell győzniük arról, hogy a szavazatot rájuk adják. Meg sem próbáltak akár apró célokat kitűzni, amelyért lehetne küzdeni, és amely összekovácsolná és összeszervezné az ellenzéki aktivistákat.
Igen, itt állunk pusztán hónapokra a választások előtt, és még mindig nincs markáns ellenzéki program, se pártszinten, se közösen, amelyet együtt lehetne képviselni a rezsim ellen, és amellyel szavazókat, szimpatizánsokat, aktivistákat és párttagokat lehetne szerezni, akik aktívan képesek fellépni a rendszer elnyomása ellen. Közben Orbán Viktor, a pártja és kormánya ugyan borzalmas, embertelen és fasiszta dolgokat harsog a tévében, rádióban és az egész médiában, de legalább mond valamit, ajánl valamit az embereknek, amire le tudják tenni a voksukat.
A fejünk felett épp egy fasisztoid rendszer épül totális médiakontrollal, embertelen propagandarendszerrel, az ellenállók lesorosozásával, környezetkárosítással, totális és nyilvánvaló korrupcióval, az ellenzék legfőbb dolga pedig egy előválasztási színjáték keretein belül papírokra ikszelgetni, a papírokat tologatni és számolgatni. Ahelyett, hogy történelmet írnának, amelyre minden feltétel adott (!!!), partvonalra vonulnak és papírokat írogatnak.
Ráadásul egy olyan színjáték során, amelynek már az elején nyilvánvalóvá tették, hogy ha valaki tisztességes baloldali, részt sem vehet a folyamatban, mivel a kommunistákat kirekesztik, viszont, ha egy jobbikos náci aláírja, hogy ő ugyan nem náci, – mint ahogy mindig is tagadták, kicsodák -, akkor részt vehet benne.
Amúgy nem kellett volna erre a dologra ennyi pénzt kiszórni és ennyi energiát és időt feleslegesen befektetni. Elég lett volna megkérdezni minket, és megmondtuk volna, hogy a három főjelölt közül Karácsony fogja kapni a legtöbb voksot. Az Egyesült Államokban van értelme az előválasztási folyamatnak, hiszen ott a két nagy párt óriási anyagi és humán erőforrás bázissal rendelkezik, azaz ott van erre pénz, idő és energia. A hazai ellenzéki pártok viszont már a létükért küzdenek, rengeteg pénzt vesztettek, pártirodákat zárnak be, sorra szűnnek meg az alapszervezeteik, mivel az öntudatos baloldaliak nem kérnek sem az impotenciából, sem a Jobbik-összefogásból. És miközben pontosan tudják, hogy megint elszúrták, kénytelenek lekommunikálni a sikert. Hurrá! Karácsony Gergely nyerte a népszavazást, aki szerint szükség van a Jobbik “nemzeti” vonalára. Sok sikert a választáshoz ezzel a jelölttel!
A legfelháborítóbb ebben a színjátékban, hogy már megegyeztek a szélsőjobboldallal, hogy ha nem indítanak jelöltet a fővárosban, akkor vidéken sok helyütt visszalépnek… Olyan alkut kötnek, amely hatalmat ad a fasiszták kezébe, közben pedig játsszák a demokratát.
Ráadásul nem az történt, hogy a Jobbik dörgölőzött az ellenzékhez, hanem épp fordítva. A „liberális demokraták” mentek pincsikutyaként a Jobbikhoz, és miután a Jobbik kicsit megsimogatta a buksijukat, felvillantotta a velőscsontot, de ehelyett kiosztott pár óriási sallert, amely még mindig nem volt elég az ellenzék észhez térítéséhez. Ész nélkül nehéz. Gerinc nélkül még nehezebb.