A török rezsimet leginkább a fasizmus szóval lehet jellemezni. Vagy ha egyesek szerint mégsem teljesíti ki a Dimitrov-féle definíciót, legalább becézni lehet így, mert mégis ehhez a formához áll a legközelebb, vagy rohamosan afelé szalad.
Jelen van a finánctőke Törökországban? Nem is kicsit!
Reakciós? Hogyne! Sőt az Ottomán Birodalom feltámasztásának őrültségét még jó nagy adag iszlamizmussal is leöntötték.
Soviniszta? Brutálisan, gondoljunk csak a kurd nép elleni mészárlásokra Sur-ban, Cizre-ben és más városokban. Mindamellett még az örmények ellen elkövetett népirtást is tagadják, és mint tudjuk, a történelemhamisítás a fasiszta diktatúrák egyik első tünete. Erdogan erősen is épít a török nacionalizmusra.
Imperialista? De még mennyire! Az Egyesült Államok egyik legfőbb kiszolgálója. Az ország a NATO második legnagyobb hadseregével rendelkezik. Olyannyira birodalmi törekvéseik vannak, hogy eltapossák a kurdokat, és ráadásul még az Iszlám Állammal is összeszűrik a levet (a mai napig), csak hogy gyengítsék a szíriai rezsimet.
Nyílt terrorista diktatúra? Igen! Ahogy átvették a hatalmat a média felett, bebörtönözték a kritikus újságírókat, ahogy elbántak a rezsim ellen felszólaló akadémikusokkal, az nyíltan és terrorisztikus módszerekkel történt. Ahogy Öcalant évek óta illegálisan tartják börtönben, az diktatúra. És ne legyenek illúzióink, a tegnapi puccs résztvevőit is mellé fogják ültetni, és nem demokratikus módszerekkel.
Egy fasiszta rezsim megbuktatása: Jogos. Katonai puccsal kell csinálni? Nem! Legalábbis nagyon nem így.
Július immár három katonai felkelést is szült a történelemben (bizonyára többet is, de mi csak a legismertebbekkel foglalkozunk). Mindhárom hasonlít, mégis sok különbség van. 1944. július 20. Adolf Hitler ellen, 1953. július 26. Batista ellen és most 2016. július 15. Erdogan ellen.
Mindhárom elbukott, ám kettő célja ezek közül végül beteljesült, a harmadik még várat magára. A Hitler-ellenes merénylőknek és puccsistáknak nem sikerült megölniük a Führert és átvenni a hatalmat Berlinben. Az összeesküvőket börtönbe zárták és kivégezték, ám a hitleristák győzelme kérészéletű volt, egy év sem telt el, és mind holtan végezték a körülzárt Berlinben. Castro katonáit is börtönbe vetették, sokukat megkínozták és brutálisan kivégezték. Castro-t azonban nem ölhették meg, védte a közvélemény. Szabadulása után visszatért, és másodszorra sikerre vitte a Kubai Forradalmat. Még nem tudjuk, hogy a mostani, török puccsnak mi lesz a hatása? Egyelőre elbukott, de remélhetőleg beindított egy szikrát. Remélhetőleg felhívta a figyelmet az Erdogan rezsim antidemokratikus és emberiség ellenes jellegére, és sikerül nemzetközileg és Törökországon belül is ellenállási mozgalmat indítani. Egy fasisztoid rendszer eltakarításának dolga ugyanis senki másé, csak a népé. A hadsereg ebben csupán segédkezhet! Talán ez is volt a bukások kulcsa.
Népi támogatás nélkül nincs forradalom
1944-ben a Stauffenberg-féle összeesküvés résztvevői nem rendelkeztek a nép támogatásával. Akkor a német lakosság tetemes része vagy teljes agymosásban náci volt, vagy megfélemlített, a baloldal pedig vagy börtönökben vagy táborokban sínylődött. A Castro-féle felkelés viszont rendelkezett népi támogatással, hiszen a Batista-diktatúra gyűlölt volt a kubai nép között. A probléma az volt, hogy mire a felkelés híre elérte a népet, már le is verték. A Moncada laktanya elleni rövid roham volt, amely órák alatt elbukott. A török puccs ugyanazzal a problémával nézett szembe, mint Stauffenbergék. Nem volt népi támogatás, sőt, Erdogan elnök még tüntetők ezreit is mozgósítani tudta a válság óráiban, ráadásul a bejelentett kijárási tilalom ellenére. A tüntetők megközelítették a tankokat, rájuk másztak, a hírek szerint volt olyan pont, ahol a hadsereg a tömegbe lőtt. A török hatalom teljesen leszámolt az ellenzéki médiával, és brutális agymosásba kezdett, amellyel sikerült némileg megtartania a népi támogatását. Ugyanez a jelenség hazánkban is megfigyelhető.
A katonai erő kevés
A Stauffenberg-féle puccs katonailag rendkívül jól szervezett volt. A hadsereg tisztjeinek jelentős része támogató volt már a puccs előtt, de közben is sokan átálltak. A renitens nácikat helyben letartóztatták, így ők nem tudtak befolyással lenni a cselekményekre. A berlini tartalékos hadsereg a Valkűr-hadművelet életbe léptetésével még meg is szállta a puccsisták számára a stratégiai pontokat, Mindezt a „puccs” ellen tették, miközben nem is tudtak róla, kiket szolgálnak. Ezt azonban nem lehetett a végtelenségig folytatni. Castro serege lényegében gerillákból állt, nem a hadsereg soraiból. Kis számú csapattal rendelkeztek. A török puccsisták látszólag jelentős erőt mozgósítottak, csak a letartóztatott katonák száma 1500-ra rúg. Több tank és helikopter is részt vett a puccsban, azonban a hadsereg F-16-os repülőgépe egy puccsista helikoptert le is lőtt.
A vezérkar leszerelése
A Stauffenberg-féle puccs első lépése volt a náci vezérkar leszerelése, a fő nácik letartóztatása, sőt, Adolf Hitler meggyilkolása bombamerénylettel. Utóbbi nem sikerült. A Castro-féle felkelés inkább klasszikus felkelés volt, nem puccs. Ők nem törekedtek a hatalom megragadására, csupán szikrát akartak lobbantani, hogy a népi erők kezdjenek forradalmat. Tehát nem is volt puccs. A török katonai puccs stratégiai helyeket ugyan elfoglalt (repülőtereket, hidakat, a médiát), és lefogott vezérkari tiszteket, de a főgonosz itt is érintetlen maradt. Nem is volt a fővárosban, a tenger mellett nyaralt. Ahogy a Hitler-ellenes puccs során, a tegnapi puccs során is képes volt a diktátor cselekedni és leszerelni az összeesküvést.
Véres megtorlás
A Hitler-ellenes összeesküvőket zongorahúrokra akasztották fel. A Castro-gerillák közül volt, akinek kitépték a szemét, majd megmutatták a szintén elfogott húgának. Erdogan is véres megtorlást ígért, amely roppant aggályos, hiszen 1500 kiskatona esett fogságba, akik közül bizonyára vannak olyanok, akik csak parancsot teljesítettek és azt sem tudják, miben vettek részt az éjjel.