1. Október 14-én Párizsban találkozó jött létre Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter között.
Ezen a felek konstatálták, hogy bár a felek közötti nézeteltérések továbbra is megmaradnak, ám – mint Lavrov mondta – Oroszországnak és az Egyesült Államoknak különleges szerepe van azon globális erőfeszítésekben, amelyek a minden országot érintő problémák megoldását szolgálják.
(Mondta ezt akkor, amikor minden arról tanúskodik: hogyan próbálják, amerikai vezérlettel, kiközösíteni Oroszországot a nemzetközi közösségből.)
Kerry elengedhetetlennek tartotta a szeptember 5-i minszki tűzszüneti megállapodás MIND A 12 PONTJÁNAK MARADÉKTALAN BETARTÁSÁT (vélhetően itt csupán Oroszország kötelességire gondolt, a magukéra nem). Jó előre bejelentette: „AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS A NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉG” nem fogja elismerni a november 2-i Donyec-medencei választásokat. (Tehát ő már eleve megmondta: például a magyar kormány sem fogja elismerni a Donyec-medence népének választását. Még mielőtt ebben a kérdésben a magyar kormányhivatalok döntöttek volna. Noha egy pillanatig sem kétséges: hogyan.)
Sajtókonferenciáján Lavrov fölvetette: a nemzetközi szervezeteknek nagyobb felelősséget kellene felvállalniuk abban a tekintetben, hogy végigvigyék az Ukrajnában elkövetett háborús bűntettek kivizsgálásának ügyét. Ám hozzátette: a szeptember végén feltárt TÖMEGSÍROK ÜGYÉT EZ ALKALOMMAL NEM ÉRINTETTÉK az amerikai partnerével folytatott tárgyalásokon.
Mint fogalmazott: „NINCS ARRA SZÜKSÉG, HOGY A KERRY ÚRRAL VALÓ MINDEN EGYES MEGBESZÉLÉSÜNKÖN SORRA VEGYÜK AZ UKRAJNAI TRAGÉDIA MINDEN EGYES EPIZÓDJÁT.”
(A jelek szerint egy nagyhatalom sokat látott és tapasztalt külügyminisztereként sem sikerült észrevennie, hogy, de bizony, a másik fél minden egyes megbeszélésén „végigzongorázza” éppen esedékes aktuális témáit. Hogy már megint szétkergetett az orosz rendőrség egy ellenzéki tüntetést; hogy Hodorkovszkij ügyén, a Pussy Riots ügyön addig „lovagoltak” a nyugati partnerek, míg az orosz hatóságok szabadon nem engedték a hívőket az éppen zajló istentiszteletet félbeszakítva megbotránkoztató négy Putyin-ellenes hisztérikát, vagy a nem is titkoltan felforgató szándékokat tápláló, amúgy az orosz államot dollármilliárdokkal megkárosító oligarchát. Akik szabadulásuk után ott folytatták ahol abbahagyták. Hodorkovszkij, például, megmaradt milliárdjaiból maga is fölszerelt egy, a Donyec-medence népét terrorizáló és öldöklő büntető különítményt.)
Önmagáért beszél, ha mindezek után Lavrov orosz külügyminiszter NÉGYSZÁZ EMBER BORZALMAS LEGYILKOLÁSÁT OLYAN „EPIZÓDNAK” TARTJA, AMELYET NEM KELL FOLYTON AZON ORSZÁG KÜLÜGYEI FELELŐSÉNEK ÚJRA ÉS ÚJRA AZ ORRA ALÁ DÖRGÖLNI, AMELY ORSZÁG ELSŐSORBAN VÉTKES EGY ILYEN TÖMEGGYILKOS, HÁBORÚS BŰNTETTEK SOROZATÁT ELKÖVETŐ, FASISZTA REZSIM HATALOMRA SEGÍTÉSÉBEN ÉS ÉLETBEN TARTÁSÁBAN. Nincs szükség folyamatos nyomásgyakorlásra arra az országra, amely elsősorban felelős mindezért. Nincs szükség arra, hogy folyamatosan ne hagyjanak nyugtot a teljes Nyugatnak, amíg csak az nem szembesül szörnyű bűntettének következményeivel, illetve arra kényszerítsék őket, hogy levonják a szükséges következtetést, és soha többé ne támogassák se a kijevi fasiszta juntát, se a hozzá hasonló szörnyetegeket.
Úgy látszik, nem múlt el nyomtalanul, hogy saját édes lánya évekig élt abban az országban, mely Oroszország elveszejtésén dolgozik. Úgy látszik nem alaptalan az a gyanúnk, hogy Lavrov külügyminiszter egyik szereplője (ha nem éppen a főszereplője) annak a lobbinak, amely a Donyec-medence népe által vívott nemzeti felszabadító forradalom elveszejtésén – vérbe fojtatásán – dolgozik. És így már érthetőbbé válnak a két új népköztársaság belpolitikai életében egyre nagyobb számban jelentkező furcsa, és aggodalomra okot adó jelenségek. Egyebek mellett AZ EGYRE TÖBBEK ÁLTAL ÁRULÁSSAL VÁDOLT HELYI KORMÁNYOK, ILLETVE A FRONTOKON A BŐRÜKET NAPONTA VÁSÁRRA VIVŐ NÉPHADSEREG VEZETÉSE ÉS ÁLLOMÁNYA KÖZÖTT ÉRLELŐDŐ KONFLIKTUS. Amely a minap már odáig fajult, hogy egy luganszki kormányhivatal őrei fegyverüket használták egy meghallgatásra jelentkező, elismert katonai vezető és kísérői ellen: a parancsnokot lábon lőtték.
Az illető uraknak mindenképpen rossz hír, hogy egy merényletben súlyosan megsebesült népi vezető, Pavel Gubarjov műtéte sikerült, a politikus magához tért, egyre jobban van. És megígérte, hogy hamarosan megteszi azt a fontos bejelentését, amit hétfőn tervezett megtenni, de amiben az ellene elkövetett merénylet meggátolta. (A fontos bejelentés vélhetően arra vonatkozik, hogy ő is elindul a november 2-i államfőválasztáson.)
Erre szoktam azt mondani: (KELET-) UKRAJNÁBAN, ANNAK KAPCSÁN MINDENKIRŐL LEHULLT AZ ÁLARC. A nyugati politikusok mellett PUTYINRÓL ÉS KÖRÉRŐL IS. Miként az „orosz világ”, az „egységes szlávság” nagyorosz, pánszláv, „keresztény-nemzeti” mitológiájáról és demagógiájáról – a putyini oligarchikus államkapitalizmus „nemzetegyesítő” elméleti, ideológiai alapjairól – is. (Megint csak érvényesült a marxi tétel: az osztályérdekek minden esetben felülírják a nemzeti érdekeket. Esetünkben még a nagyorosz sovinizmust, a pánszlávizmust is. Amely egyfelől „az orosz földek egyesítéséről” ábrándozik – ám még arra sem képes/hajlandó, hogy, elébe menve a helyi lakosság akaratának és elszántságának, kiszabadítsa azt a két ukrajnai megyét a junta rémuralmának etnikai tisztogatásai alól.)
Mindezek fényében célszerű értékelnünk az amerikai-francia-német-ukrán-lavrovi együttműködésben kikotyvasztott „tűzszünetek”, „fegyverszünetek”, „fegyvernyugvások”, stb., a körülöttük zajló álarcosbál történéseit is. Melyek célja: a néphadsereg offenzívája lendületének megtörése, leállítása; a junta rövid időn belüli (katonai) összeomlásának megakadályozása – végsősoron pedig olyan kompromisszum kikényszerítése mind Donyeckben, mind pedig Kijevben, mely visszaadná (a most regnáló orosz oligarcha érdekcsoportokkal szoros viszonyban álló) Donyec-medencei oligarchák eddig is megszokott teljhatalmát. És, természetesen, az orosz oligarchák húsbavágó érdekeit sértő nyugati szankciók feloldását. MINDEN ÁRON!
Csikós Sándor