Noam Chomsky: Mit akar valójában Samu bácsi?

Az USA külpolitikájának fő céljai

Védjük a pázsitunkat

Az Egyesült Államok és más országok közötti kapcsolatok nyilván az amerikai történelem kezdeteiig nyúlnak vissza, de a II. Világháború igazi vízválasztó volt, kezdjük hát itt.
Míg a legtöbb ipari vetélytársunkat súlyosan meggyengítette vagy teljesen tönkretette a háború, az Egyesült Államok számára hatalmas előnyökkel járt. A mi nemzeti területünk sosem vált támadás tárgyává és az amerikai termelés több mint megháromszorozódott.

Az USA már a háború előtt is messze a világ vezető ipari országa volt, amint az volt a századforduló óta. Most azonban a mienk volt betű szerint a világ vagyonának a fele és mindkét óceán mindkét oldalát uraltuk. A történelemben sosem volt olyan időszak, amikor egyetlen hatalomnak a világ feletti ilyen túlnyomó uralma, vagy ilyen túlnyomó biztonsága volt.
Az amerikai politikát meghatározó emberek jócskán a tudatában voltak annak, hogy az USA a történelem első globális hatalmaként fog kikerülni a II: Világháborúból, és a háború alatt és után gondosan tervezték a háború utáni világ alakítását. Mivel ez egy nyitott társadalom, olvashatjuk a terveiket, amelyek nagyon őszinték és világosak voltak.
Az amerikai tervezők – a külügy-minisztériumtól a külkapcsolati tanácsig (az egyik nagy csatorna, amelyen át az üzleti vezetők a külpolitikára hatnak) – egyetértettek abban, hogy az USA uralmát fenn kell tartani. De a véleményeknek spektruma létezett arról, hogyan kell ezt megtenni.

A keményvonalas szélső álláspontról olyan dokumentumok vannak, mint a nemzetbiztonsági tanács (National Security Council – NSC) 68 memoranduma (1950). Az NSC68 Dean Acheson külügyminiszter nézeteit fejtette ki és Paul Nitze írta, aki még körünkben van (Reagan egyik fegyverzet-ellenőrzési tárgyalója volt). „Felgöngyölítő stratégiára” hívott fel, amely „a pusztulás csíráit táplálná a szovjet rendszeren belül”, hogy aztán a mi feltételeinkkel tárgyalhassunk rendezésről „a Szovjetunióval (vagy egy utódállammal vagy –államokkal)”.
Az NSC68 által javasolt politika „áldozatot és fegyelmet” kívánt az Egyesült Államokban – más szóval hatalmas katonai kiadásokat és a szociális szolgáltatások visszanyesését. Szükséges volt e szerint leküzdeni „a túlzott toleranciát”, amely túl sok eltérő hazai véleményt enged meg.

Ez a politika ténylegesen már megvalósulásban volt. 1949-ben, Kelet-Európában az USA kémszolgálatát annak a hálózatnak adták át, amelyet Reinhard Gehlen működtetett, aki a náci katonai hírszerzést vezette a keleti fronton. Ez a hálózat az USA-náci szövetség része volt, amely gyorsan a legrosszabb bűnözők közül sokat szívott fel, kiterjesztve a műveleteit Latin-Amerikára és máshová.

Ezek a műveletek kiterjedtek az USA-náci védnökség alatti „titkos hadseregre”, amely ügynököket és katonai szállítmányokat törekedett nyújtani azoknak a seregeknek, amelyeket a Szovjetunióban és Kelet-Európában létesítettek és még működtek az 1950-es évek elején. (Ez ismert volt az USA-ban, de nem tartották jelentősnek – noha néhányan felvonták volna a szemöldöküket, ha a helyzet megfordul és kiderítjük, hogy mondjuk a Szovjetunió ügynököket és szállítmányokat küld Hitler által létesített és a Sziklás hegységben működő seregeknek.)

Vélemény, hozzászólás?