Írta: Owen Jones (Guardian)
A politikusok és a média boldognak tűnnek, ha feltüzelhetik az egykor megvetett és apró kisebbség gyűlölettel teli ideológiáit.
Mohammed Saleem-et egy terrorista ölte meg, és eddig talán ön még soha nem is hallott róla. 2013 áprilisa volt, és a 82 éves férfi hazafelé sétált a birminghami Small Heath kerület mecsetjének esti imájáról. Egy ukrán neonáci terrorista, aki már három mecsetet támadott meg bombákkal, háromszor szúrta le hátulról. „Csodálatos, tanult ember volt, aki mind az öt lányát, valamint fiait arra nevelte, hogy tanuljanak. Szeretett és tisztelt mindent, amit Nagy-Britannia adott neki,” – mondta Maz Saleem, a lánya. „Hat éve fáradhatatlanul kampányolok érte, hogy a mainstream platformon is elismerjék őt.”
Három héttel később, miután egy iszlamista fundamentalista meggyilkolta Lee Rigby-t, országos felháborodás és vészhelyzeti Cobra ülés kezdődött – Saleem-ért pedig nem. „A lábtörlő alá söpörték,” – mondta Maz. Vagy mi a helyzet Mushin Ahmed 81 éves nagyapával, akit két brit rasszista gyilkolt meg 2015 augusztusában, mikor imádkozni ment a Rotherham-i mecsetbe? Miközben az egyik elkövető azt üvöltötte, hogy ő egy „lókefe”, olyan erővel rúgták arcon, hogy a fogai kitörtek és a cipő nyoma is az arcán maradt. Vagy mi a helyzet azzal a 32 éves fekete férfival kelet-Londonban, akinek 2018. júniusban térden kellett csúsznia az A12-ig, hogy megmeneküljön a rasszista támadástól: mivel ötször megszúrták.
Szombaton engem is megtámadtak a korai órákban: egy barátomat megütötték, miközben engem védett és nagyon enyhe sérüléseket szenvedtem. De fehér emberként médiaplatformmal az történt velem, hogy több érdeklődéssel fordultam a rasszista gyilkosságok vagy súlyos gyűlölet-bűncselekmények felé, amelyeknek sokkal rosszabb a kimenetelük, mint a beütött fejek és horzsolások. A szélsőjobboldal felbátorodott, legitimmé vált, sokkal erőszakosabb lett, és áradnak a gyűlölet-bűncselekmények. Ha iszlamista fundamentalista terroristákról beszélünk, megkérdezzük: kik azok a gyűlölködő hitszónokok, akik radikalizálják őket a mecsetekben és az interneten? Ideje belebonyolódni egy hasonló vitába a szélsőjobboldali terrorizmussal kapcsolatban egyetlen egyszerű ok miatt: a gyűlöletszónokok mainstream politikusok, kommentátorok és médiatermékek.
Nézzük meg a fenyegetettek skáláját. A szélsőjobboldalnak mindig is két alapvető ellensége volt – a kisebbségek és a politikai baloldal – és semmi sem változott. Nyolc évvel ezelőtt Anders Breivik norvég szélsőjobboldali terrorista több tucat, főképp szocialista fiatalt mészárolt le Utoya szigetén. Az ő indoka? A baloldali antirasszizmus azt jelenti, hogy ők voltak a hajtóerő amögött, amit ő „iszlamizációnak” gondolt, és ezért a keresztény Európa elpusztításának is. Ez különösképp erőszakos kifejezése volt a perzisztens szélsőjobboldali összeesküvés-elméletnek, és miközben baloldali tizenévesek haltak meg a norvég szigeten, a narratíva maradt. A baloldal tagjai ezen gondolat szerint nemzetárulók, akik kulturálisan ellenséges idegenek tömeges bevándoroltatásával akarják azt elpusztítani, és szövetségeseik a lenézett ellenségük, az iszlám mint démonizált vallás és a muszlimok mint nép.
A szélsőjobboldali terroristákat a gyűlölet eteti, amely gyakran az elittől jön, ha igazodik hozzájuk. A legutóbbi, El Paso-i terrorista támadást, amelyben latin-amerikai embereket mészároltak le, nem lehet szétválasztani a mexikói bevándorlók szisztematikus démonizálásától, amelyet a jobboldali médiatermékek és republikánus politikusok követnek el, és már hígítatlan formában az Egyesült Államok elnöke is, aki nemi erőszaktevőnek és bűnözőnek állítja be őket. Kevesebb mint egy éve zsidókat – akiket 2000 éve támadnak – mészároltak le Pittsburgh-ben. A feltételezett terrorista a jelentések szerint a zsidókat okolta, hogy „gonosz” muszlimokat akarnak az Egyesült Államokba hozni – itt pedig az ősi gyűlölet egy modernebb manifesztációja jelentkezik: a zsidók mint hűtlenek és gyökértelenek, megpróbálják elpusztítani a nyugati civilizációt veszélyes muszlimok importálásával. Hátborzongató, hogy Donald Trump ezen a héten nyíltan antiszemita megjegyzésekkel azon zsidó amerikaiakat vádolta „óriási hűtlenséggel”, akik a demokratákra szavaztak. A Charleston-i fekete templom elleni 2015-ös szélsőjobboldali terrorista támadást nem lehet megérteni, ha elkülönítjük a rabszolgaságtól, amely hatalmas rasszista örökséget hagyott, és amelyet csak két emberöltővel ezelőtt töröltek el. Az új-zélandi Christchurch-i mészárlás során 50 muszlimot gyilkoltak le, olyan embereket, akiket nem csak a szélsőjobboldal, de számos más mainstream médiatermék és politikus is támadott.
Nagy-Britanniában Jo Cox munkáspárti parlamenti képviselőnőt ölte meg egy szélsőjobboldali terrorista, aki a neve helyett azt hagyta meg a bíróságon, hogy „halál az árulókra, szabadság Nagy-Britanniának.” Mi volt a lecke? Hogy volt képes Nigel Farage azzal hencegni, hogy a Brexitet egy „puskalövés nélkül” megnyerték, majd később kijelenteni, hogy ő „terepszínűbe bújna, fegyvert fogna és menne a frontvonalra”, ha nem lenne Brexit, anélkül, hogy megsínylette volna a politikai vagy a médiabeli karrierje? Hogy történt, hogy mikor szélsőjobboldali terroristák Rosie Cooper munkáspárti parlamenti képviselő meggyilkolását tervezték egy machetével, nem történt nemzeti sokk és megrémülés – sem szándék, hogy szétzúzzák az emögött rejlő politikai ideológiát? Mi van a Finsbury Park muszlim imádkozói elleni szélsőjobboldali támadással, amelynek elkövetői kifejezték óhajukat, hogy végezzenek Jeremy Corbynnal és Sadiq Khannal mint terrorista támogatókkal?
A szélsőjobboldaliakat radikalizáló gyűlöletszónokok nem az utcasarki szappanosdobozokon hencegnek: a címoldalak árasztják őket. Olyan retorikát használnak, mint a „Nép ellenségei” és „a szabotőrök szétzúzása”; torzításokat, mítoszokat, féligazságokat és hazugságokat használnak, hogy felkorbácsolják a muszlimok, bevándorlók és menekültek elleni gyűlöletet, és bűnbakká tegyék meg őket olyan bűncselekményekért, amelyeket a hatalom birtokosai követtek el.
Charlottesville-ben a fasiszták és antifasiszták közti összecsapásban Trump hírhedten kijelentette, hogy „nagyon kedves emberek állnak mindkét oldalon”, és ezzel megalapozta a „kétoldalizmust”: az eszmét, amely elfogadja, hogy a fehér felsőbbrendűség erkölcsileg egyenlő a rasszizmus ellenzésével és annak akarásával, hogy a gazdagok magasabb adót fizessenek. Most ez az erkölcsi egyenlőség, amely magában foglalja, hogy a baloldal egyenlően erőszakos, több mint veszélyes. A szélsőjobboldal gyilkos terrorista atrocitásokat követ el kisebbségek ellen, de néhány fickó banános és sós karamellás shake-et öntött Nigel Farage kedvenc zakójára! Világos, hogy rasszisták kisebbségieket gyilkolnak le az utcákon kis médialefedettséggel, de ha az amerikai neonáci Richard Spencert egyszer megütötték, akkor ki mondja meg, hogy melyik a rosszabb?
Szisztematikus kampány van, hogy megvonják a nagyon kevés baloldali hang legitimitását a mainstream médiában és politikában, amelyet nem csak a jobboldal szervez, hanem az önjelölt „mérsékeltek” és „centristák” is. A kísérlet, hogy hamis egyenlőséget vonjanak a a kisebbségek és szövetségeseik ellen gyilkos módon dühöngő szélsőjobboldal, valamint a gyűlöletnek és erőszaknak ellenálló baloldal közé, nem más, mint perverz. A mainstream politikusok és számos médiatermék legitimizálják ezeket az eszméket, amely az ideológiailag hajtott szélsőjobboldaldali terrorizmust, valamint az erőszakos rasszista és bigot támadásokat fűti. Sokan fognak még megsérülni és meghalni ennek következtében és azért, mert nem fehérek. És mivel nincs országos platformjuk, talán nem is fogják hallani a nevüket sem.
Owen Jones (Guardian)