Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt jósolta volna, hogy hazánk felszabadulásának 70. évfordulójával kapcsolatban a Népszabadság vezető publicisztikában győzködi majd olvasóit a nyugati hatalmak aktuálisan érvényes antikommunista és oroszellenes ideológiai elvárásának helyességéről, talán nem lepődtek volna meg rajta.
Az azonban nehezen volt előre látható, hogy ez úgy történik meg, hogy amíg a Népszabadság bohóckodóknak nevezi a budapesti szovjet emlékművet megkoszorúzó embereket – köztük több nagykövetség képviselőit is – addig a Magyar Nemzet nagy cikkben számol be a történelmi emléknapra időzített bírósági ítéletről a munkásmozgalmi jelképek használatával kapcsolatban.
Furcsa fintora a magyar politikának, hogy a neoliberális politika támaszául szolgáló polgári sajtó jobban gyűlöli a baloldali alternatívát képviselőket, mint az ellenzékivé kényszerített egykori kormánylap.
Árulkodó tény, hogy egy olyan társadalomban, amely 25 éve egyre mélyebbre süllyed a szociális és szellemi nyomor mocsarába, az egyik legnagyobb politikai napilap az antikommunista hecckampány részesévé válik. Úgy látszik, hogy már nem elég hatásos a megunt politikusok nyilatkozatait publikálni a kommunista ideológia kártékonyságáról. Ezeknek már nem hisz a többség. Jöhetnek a szerkesztőségi publicisztikák, az olvasói levelek, minden korábban kidolgozott technika. Ha kell, akkor hallgatni fognak a szabad sajtó oly lelkes híveinek mutatkozó szerkesztőségek azokról az esetekről, amelyekben kommunisták lépnek fel a hazai neonáci és szélsőjobbos csoportok ellen. Majd tovább fognak győzködni minket arról, hogy a görögök lusták és nem is annyira nagy náluk a szegénység, hiszen úgyis hazudósak. Majd talán nálunk is sikerül átmenetileg elérni azt, amit a német sajtónak sikerült. Ott a többség most azt hiszi, hogy mindenki jobban jár Görögország kizárásával az eurozónából. Azt azonban nem hiszem, hogy bárkinek is sikerülne meggyőzni a hazai közvéleményt Orbán Viktor kommunistaságáról. Már 25 éve a tőke érdekei érvényesülnek a mi társadalmunkban is, az ország legalább fele még nem felejtett eleget ahhoz, hogy ne tudná megkülönböztetni a demagóg szélsőjobboldalt a nép javát szolgáló – habár súlyos hibákat vétő – baloldaltól. Ugyanakkor a 25 évnyi kapitalista – tehát a kisebbség érdekeit szolgáló – demokrácia már éppen eleget tett ahhoz, hogy a többség megértse lényegét. Itt bizony csak annak van szava, akinek pénze van, a profit többet ér az emberi életnél, és bármilyen korrupciós botrányt megúszhat az, aki kiszolgálja a hatalmat, és eleget tesz a nagyhatalmak elvárásainak. Olyan sajtó pedig nem kaphat hirdetési pénzt, amely teret ad a rendszer következetes ellenségeinek.
Hazánk szellemi megszállás alatt van, az értelmiség csendben tűri – tisztelet a kivételnek -, hogy világhírű tudósok, művészek, antifasiszta hősök nevét tilalmi listára vegye a Magyar Tudományos Akadémia egyáltalán nem tudományos bizottsága. A sajtóban nagyobb erővel küzdenek a marxi értelemben vett baloldal alternatívája ellen, mint a nyilvánvalóan neonáci, szélsőjobbos politika ellen. Talán abban reménykednek, hogy a szélsőjobbosok egy része még használható lesz a rendszer és a szabadkereskedelmi (szabadrablási) egyezmények valódi ellenségeivel szemben. A turulos fekete ingesek még egyszer jól jöhetnek a szegénység, az elnyomás ellen lázadók leverésének piszkos munkájához. Elég lesz majd nekik kiosztani a horthysta csendőrség egykori kézikönyvét, és elmagyarázni azt, hogy amit a cigányságról olvastak benne, az a kommunistákra is igaz.
Tudomásul kell vennünk, hogy ez ellen a szellemi megszállás ellen nem lehet elég hatékonyan a polgári sajtóban küzdeni. A baloldali közösségeket semmilyen “alap” sem támogatja. A mi közösségeink egyetlen esélye, ha felismerik a kizsákmányoltak összefogásának fontosságát. A technikai fejlődés a kezünkbe adta a mozgalom által korábban kidolgozott hálózatos szervezésének hatékony eszközeit, képesek vagyunk megosztani híreinket, eseményeinket. Már csak az elhatározás szükséges. Görögországban sikerült, Spanyolországban sikerülhet. Nálunk már az is eredmény lesz, ha a többség megérti, hogy szellemi megszállás alatt vagyunk. Mert egyszer minden megszállás után jön a felszabadulás.