Amikor szabad hazánkban megjelent a felsőoktatási tandíj, mindenki azt hitte, hogy a Bokros-csomag megszorító intézkedéseinek egyikéről van szó csupán.
Hisz az ugye mégse járja, hogy mindenkit szorongat a kormány, csak a diákságot nem! Aki okos akar lenni, fizessen! Aztán pár év múlva, amikor a tandíj csak nem akart eltűnni, a vájt fülűek gyanakodni kezdtek. A tandíj indokai között megjelent az a kapitális gondolat, hogy aki tanul, majd könnyebben el tud helyezkedni, tehát nem lesz belőle munkanélküli. A tetejébe jól is fog keresni, mert ugyebár tudás alapú társadalmat építünk. A kormánypárti kórus élénken helyeselt: Aki okos akar lenni, fizessen! Egy idő után egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ebben az országban bizony a tandíj véres valóság, állandó része az életnek, amit csak kevesek, egyre kevesebbek tudnak fizetni. Mi lesz így a “tudás-alapú társadalom” szlogennel?! Nosza, legyen a megoldás kulcsa a diákhitel! És lő! Megszületett a diákhitel intézménye, készséges központokkal, szolgálatkész bankokkal. A politika nyugtatta a szülőket, diákokat, hogy nincs semmi gond, az adósság eme fajtája nem is igazi adósság, hanem beruházás a jövőbe.
Ahogy a régi kormányok mentek, új kormányok jöttek, a tandíj egyre jobban erősödött, izmosodott. A családok pedig az ismert okok miatt egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek. Mára már nincs választás: előbb a Diákhitel 1, majd a Diákhitel 2 a megoldás módja, vagy nem tanul a csóró család csóró gyereke. Előbbit bármire (értsd: tankönyv, ruha, albérlet, kollégium, útiköltség, ennivaló), utóbbit kizárólag a képzéssel járó költségre (tandíjra) lehet felvenni. Előbbit (jelenleg) közel 6%-os változó, utóbbit az állam által támogatott, 2%-os kamatra. Amely kamatok természetesen a hitelfelvétel napjától ketyegnek. Fizetni ráérünk, nem is kell rá gondolni, biztosan talál itt minden diplomás fiatal munkát! Ahogy eddig is! Ugyebár?! Különben is, mi az a néhány milliócska, amit Diákhitel címén felvett a tanulni vágyó?! Nem kell abból gondot csinálni, ha valaki előbb adósodik el, mint mielőtt bármilyen munkahelyre betette volna a lábát munkavállalóként! Igaz, van egy apró bibi: nem kellenek a diplomások, még annyira se, mint eddig. Összeszerelő-ország összeszerelő műhelyeiben most éppen szakmunkásokat keresnek. Most. De az is lehet, hogy kevésbé cicomás munkakörben megteszi a betanított munkás is!
Csoda-e, hogy a fiatal mindenkit, aki az elmúlt 25 évben volt szíves a felsőoktatás piacosításában lelkesen rész venni, elküld a jó büdös francba?! Teheti ezt annak tudatában, hogy a jeles törvényhozók édes jó szülei egy megveszekedett garast sem fizettek azért, hogy csemetéjük ilyen okos és bátor lett!
Szöllősi Istvánné