2 másodperccel a megalakulása után már zsidózott a Magyar Önvédelmi Mozgalom

A Szebb Jövőért fasiszta szervezetet annak rendje és módja szerint betiltották. Jó szokásuk ezeknek a szélsőjobbosoknak, hogy nem harcolnak a szervezetük becsületéért, inkább alapítanak egy újat.

kép forrása: nepszava.hu

Ebből lett a Magyar Önvédelmi Mozgalom, amely annyira védi a magyarokat, mint a 700.000 magyar halálát okozó szellemi örököseik.

A szervezet zászlót bontott Budapesten, amikor annak führere felolvasta beszédét. Ha már az impotens hatóságok nem szereztek érvényt az 1947-es párizsi békeszerződés fasiszta szervezetekre vonatkozó pontjának, megtette ezt a köznép. Illetve sajnos csak egyetlen bátor és lelkes tagja. Ráadásul nő.

A hölgy kitépte a papírt a szónok kezéből, és azt természetesen a felszólításra sem volt hajlandó visszaadni. A felszólalás pedig erősen antiszemita jellegű volt: “Mi van zsidó, nem tetszik valami?”

Tehát a szervezet rögtön antiszemita megnyilvánulással kezdte pályafutását, ráadásul egy hölgy ellen, akit a fasiszták közrefogtak, és a rendőröknek kellett kimenekíteni.

Ennyit a Jobbikhoz köthető paramilitáris szatellit-szervezet antiszemita „úriembereiről”.

Vélemény, hozzászólás?