Baranyahídvégen emlékművet avattak az első és második világháborúban elesett honvédek tiszteletére.
Nagyon sajnáljuk az elesett katonákat, rokonaikat és leszármazottaikat, de ki kell jelentenünk, hogy ezek a katonák nem hősök, hanem áldozatok.
Hazánk az első és a második világháborúban is az agresszor oldalán állt elmebeteg uralkodók aljas szándékait kielégítve.
Az első világháborúban katonáink a szerb, az olasz és az orosz frontonokon ölték más nemzetek fiaiat. A második világháborúban a náci Németországot szolgálta ki hazánk hadserege, amely nem csak egy bűnös háborúban, de a hátországban elkövetett népirtásokban is részt vett.
Mi azon emberek előtt tiszteltgünk, akik ezekben a bűnös konfliktusokban megtagadták a bűnös parancsok végrehajtását, és partizán hazafiként harcoltak az agresszor hatalmak megbuktatásáért, az értelmetlen mészárszékek felszámolásáért, az európai békéért.
A baranyahídvégi emlékmű felirata szerint, “ki a hazáért halt meg, örökké él“. Sajnálatos módon ezek a katonák, olasz, jugoszláv és szovjet területeken nem a hazáért haltak meg, hanem elmebeteg gyilkos uralkodókért és fasiszta diktátorokért.
A hazájukért sajnos pont a saját hazájukat, családjukat és életüket a mi hadseregünktől védő olasz, jugoszláv, orosz és szovjet katonák haltak meg.
Természetesen minden elesett katonának jár a végtisztesség, de az agresszor fél katonáit nem szabad hősként kezelni és több millió forintos emlékművel dicsőíteni, hiszen hazánk háborús részvétele ezen konfliktusokban legnagyobb nemzeti szégyeneink közé sorolható.
Útját kell állni a történelem-hamisító nacionalizmusnak, és azon nemzeti hőseinkre emlékezni, akik ténylegesen hazánk függetlenségéért és népünk szabadságáért küzdöttek. Szerencsére ilyen hősök is akadnak bőven,