Pozsony, Budapest, Prága, Varsó – mind olyan városok, amelyeket borzasztóan megtépázott a holokauszt és a második világháború.
Pozsonynak 1939-ben 138 ezer lakója volt. A náci kollaboráns kormány hatalomra jutása után 15 ezer zsidót hurcoltak el innen megsemmisítő táborokba, akik közül kevesen élték meg, míg a szovjetek felszabadították őket.
Budapest zsidó gettójában ezrével feküdtek halottak egymásra halmozva, mikor a Vörös Hadsereg lerombolta a gettó falait.
Prágában személyesen Heydrich SS parancsnok irányította a brutális tömeggyilkosságokat, kiérdemelve a „prágai mészáros” nevet.
Varsó pedig még ezen városoknál is könyörtelenebbül élte át a nácik brutalitását.
Ezen városok főpolgármesterei közös nyilatkozatuk legelején azonban mégis kiemelték, hogy ezen városok mennyire elszenvedték a „kommunista elnyomást”, ráadásul örömködnek azon, hogy a „demokratikus ellenzéki mozgalmak” milyen jót tettek az elmúlt „30 év társadalmi és gazdasági átalakulása” során.
A „demokratikus” ellenzéki mozgalom nem más, mint a Fidesz, MDF, FKGP és társaik amelyből kinőtt a mai fasisztoid rendszer. Szintén ezen pártokból nőttek ki a MIÉP, majd a Jobbik és a Mi hazánk nevű fasisztoid szerveződések (a Fideszt is nyugodt szívvel tekinthetjük fasisztoid pártnak).
Az elmúlt „30 év társadalmi és gazdasági átalakulása” pedig nem más, mint a magyar lakosság brutális kirablása a gyárak, üzemek, mezőgazdasági egységek, infrastruktúrák és közszolgáltatások privatizálása által (sorban áll az egészségügy és a tömegközlekedés is), az ezt követő brutális kizsákmányolással és banki szabadrablással, valamint a kapitalizmus által megszült olyan szintű társadalmi nyomor, amely 40 ezer gyermek éhezéséért, 4,6 millió magyar létminimum alatt tengődéséért és telente több száz embertársunk fagyhaláláért felelős.
Csak hogy világos legyen: ezen városokat, amelyeket a nácik hadseregei romboltak le visszavonulás közben, vagy az ő tevékenységük miatt kellett rommálőni (különösképp Budapest estében, ahol az összes hidat belerobbantották a Dunába), a kommunista Vörös Hadsereg által szabadította fel, és ezeket ennek a mozgalomnak az irányítása alatt építették újjá.
A háború előtt és közben ezen városok lakosságának tetemes részét (zsidókat, cigányokat, melegeket, baloldaliakat, a náci rendszer ellenzékét) halálra ítélte a hitlerista megszálló hatalom, akik közül sokakat megsemmisítettek, de rengeteg bujkáló és ellenálló hazafi a felszabadító Vörös Hadseregnek köszönheti az életét.
A háború vége felé ezen városok lakosságát (és saját katonai egységeit is) halálra ítélte a hitlerista hadigépezet, az itt élő lakosság pedig csak a kommunista Vörös Hadseregnek köszönheti létét.
A felszabadító Vörös Hadsereget és az ezeket a városokat és országokat felépítő kommunista mozgalmat a sztálini önkény tükrében is „kommunista elnyomásnak” nevezni enyhén szólva is meredek, kirekesztő, történelem-hamisító, valamint a rasszista általánosítás és összemosás logikáját követi.
Ezen városok történelmében NEM a „kommunista elnyomás” hozott óriási töréseket, hanem a fasizmus, majd a tömegeket nyomorba taszító kapitalizmus.
Varsó, Prága, Budapest és Pozsony utcáin nem sztálinista, hanem neonáci őrültek masíroznak rendszeresen; ezen városok turistáit, menekültjeit és kisebbségeit neonáci bandák támadják meg; ezekben a városokban újfasiszta bandák ölnek; illetve Varsóban és Budapesten is neofasiszta kormányok székelnek, melyek nem csak szélsőjobboldali, bevándorlásellenes politikát folytatnak, de leépítik a demokráciát, lelkes kiszolgálói a NATO törekvéseinek, hamisítják a történelmüket, tisztára mossák a náci kollaboránsaikat, valamint ultrakeresztény kulturális ellenforradalmat visznek véghez. Ezekben a városokban nem azért vannak hajléktalanok, tömeges munkanélküliségi ráták, gettók, tömeges fagyhalálok és általános nemzeti nyomor, mert szocializmus volt. Azért van jelen mindez, mert kapitalizmus van.
Szép mondat, hogy terjesztik „a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, a szociális igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség közösen vallott értékeit”, de rögtön ki is rekesztik a rendszerkritikus baloldalt, amely nemcsak azonnal hitelteleníti az egész szöveget, de ezen baloldal nélkül a felsorolt szép fogalmak és célok egyike sem érhető el soha.
Külön borzalom, hogy a nyilatkozatot aláíró Karácsony Gergely azzal a Jobbikkal is összekollaborálta magát korábban, amely rengeteget tett a „szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia, az esélyegyenlőség, a jogállamiság, a szociális igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség” eltiprásáért.
Azokat a baloldaliakat sértik meg, akik rengeteget tettek ezen értékekért és tesznek ma is.
Azokat a rendszerváltásokat méltatják, amelyek szintén brutálisan lecsaptak ezekre az értékekre mind a négy hasonló sorsú országban.
Szintén tragédia, hogy az ilyen nyilatkozatok nem mások, csak szép szavak, de valójában konkrétum nélküliek, teljesen üresek, és soha nem lesz belőlük semmi.
Szívesen olvasgattuk volna inkább azt, hogy a négy főpolgármester összefogása során már megvalósult ez és ez és ez. De ilyenre soha nem fog sor kerülni, mert az ilyen nyilatkozatok csak gumicsontok a közönségnek. Átlátszó demagóg populizmus.