Kreml: A NATO felhasználja az ukrán válságot, hogy közel kerüljön az orosz határhoz

Anatolij Antonov, orosz védelmi miniszter helyettes azzal vádolta tegnap a NATO-t, hogy arra használja az ukrán válságot, hogy közel kerüljön Oroszország határához.

„Észrevettük, hogy a NATO tagállamok arra használják a dél-kelet ukrajnai helyzetet, hogy felhagyjanak minden diplomáciai egyezménnyel, és közelebb nyomuljanak az orosz határhoz,” – nyilatkozta Antonov.

Elmondta, hogy a NATO akciói teljesen aránytalanok azzal, amit a parancsnokaik orosz csapatfelvonulásnak neveznek az ukrán határon.

A NATO szeretné visszatartani Oroszországot, és meg akarja büntetni, mert nem hajlandó a nyugat által felállított játékszabályok szerint játszani – mondta.

„Ahelyett, hogy egyesítenénk erőinket a legrosszabb gonosz, a terrorizmus elleni harchoz, a nyugat új megosztó vonalakat húz. Ma Oroszországot választották célpontként.”

Hozzátette, hogy az egész katonai és diplomácia karrierje során még nem látott „olyan korszakot, amikor az orosz-amerikai viszony ennyire nehézkes volt.”

Utalt azokra a tömeges kelet-európai és fekete-tengeri háborús játékokra, ahol amerikai, török, olasz, kanadai és román hadihajók tengerészeti hadgyakorlatokba kezdtek szerdán.

Másik példa a NATO február 24-ei katonai parádéja, amelyet 300 méterre tartottak az orosz határtól, az észtországi Narva városában.

Észtország megvédte jogát, hogy vendégül lássa a parádét, mondván, hogy úgy mozgat csapatokat a saját területén, ahogy csak akar.

Hasonlóan érvek hangzottak el Moszkva, amikor megkérdőjelezték a katonai manővereiről, mint a jelenlegi légvédelmi hadgyakorlatról dél-nyugat Oroszországban, Ukrajnával határosan.

A védelmi minisztérium tegnap elmondta, hogy a hadgyakorlat több mint egy hónapig tartana, és több mint 2000 katona és 500 fegyverrendszer venne benne, beleértve légvédelmi rakétákat.

Antonov foglalkozott azzal a feltételezéssel, amelyet korábban Ben Hodges tábornok, az Egyesült Államok Európai Hadseregének parancsnoka tett, amely szerint Oroszországnak 12,000 csapata lenne kelet-Ukrajnában.

„Miért 12,000, és miért nem 20,000 vagy 25,000? Miért kicsinyeskedni?” – kérdezte szatirikusan, felidézve, hogy több mint 30 Oroszország felette, külföldi katonai légi felderítés vallott kudarcot a nyugati feltételezések bizonyításában.

international@peoples-press.com