Venezuela új orvosi egyetemet alapít

Nicolas Maduro, venezuelai elnök aláírta a Venezuelai Egészségtudományi Egyetem alapításának szándéknyilatkozatát, amelyben diákok ezrei fognak tanulni különböző orvosi területeken.

„Egy hatalmas egyetem lesz, ahol orvosokat, nővéreket és dietetikusokat fogunk képezni, így fiatalok ezrei tudnak majd tanulni. Az egyetem ahogy elkészül, rögtön megkezdi működését,” – nyilatkozta Maduro elnök Caracasban egy orvosavató ünnepségen.

A diákok pontos számát és a precíz tantervet még nem közölték.

Az orvostudományi egyetem megalapítása része a kormány azon erőfeszítésének, amelynek célja a legnagyobb posztgraduális orvosi specializációs rendszer létrehozása Latin-Amerikában. Ezek a kurzusok speciális rezidensi gyakorlatot fognak adni több ezer közösségi orvosnak, akiket az Átfogó Közösségi Orvoslás (MIC) program keretein belül képeztek ki 2005 óta.

Eddig 18,000 közösségi orvos doktorált le a MIC programban, egy szigorú 6 éves képzés során, amely a kubai egészségügyi modellen alapszik, és amelyet kubai orvosi szakértők alapítottak. További 38,000 diák tanul még ebben a programban. Az egyetemi közoktatás ingyenes Venezuelában.

A MIC program célja, hogy további 60,000 orvost képezzen ki 2019-ig Venezuela számára a jelenleg a köz- és magánegészségügyben tanulók felett. Rengeteg MIC diák érkezik a régió más országaiból is. A kormány biztosítja még 1000 palesztin diák egészségügyi oktatását is Venezuelában, az első 100 hamarosan meg is érkezik az országba.

Maduro arra is kihasználta az ünnepséget, hogy megerősítse kormánya elkötelezettségét az ingyenes közegészségügyi ellátás iránt, és megnyissa a lehetőségeket azok számára, akik tehetségesek és elhivatottak. Ezt az erőfeszítést ellentétbe állította a „privatizált” egészségügyi rendszerekkel.

„El kell juttatnunk ezeket az egészségügyi szolgáltatásokat a közösségek számára, minden emberi lény számára, hiszen a MIC nem elitista gyógyítás. Az nem aszerint a szent hivatás szerint cselekszik, hogy segítsük az embertársainkat,” – mondta a venezuelai elnök.

123 millió amerikai dollárt szánnak 19 kórház felújítására és olyan tervekre, amelyek megakadályozzák az Ebola vírus megjelenését Venezuelában.

Más orvosi hírek szerint a hivatalnokok stratégiát dolgoztak ki, hogy növeljék a gyógyszerek importjának, termelésének és elosztásának a megfigyelését az országban, mivel korábban valutacsalás, spekuláció és a kolumbiai csempészet miatt hiány keletkezett néhány gyógyszerből és orvosi eszközből.

A kormány kritikusai és a gyógyszeripar képviselői a kormányt okolták a hiány miatt, vitatva, hogy az elmúlt évben a hatóságok nem engedélyeztek elegendő valuta-tranzakciót a fix-rátájú valutakontroll miatt, így nem érkezhetett megfelelő mennyiségű gyógyszer az országba.

Maduro további 600 millió dollárt ajánlott múlt hónap végén a hiányok orvoslására, bejelentve, hogy „meg fogják nyerni a haza egészségéért vívott harcot”.

Forrás: venezuelaanalysis.com