A Star Wars egyszerű történet, egyszerűen elmesélve.
Jó a gonosz ellen, a fény a sötétség ellen és szabadság a zsarnokság ellen – ez az amerikai küzdelem narratívája, hogy megóvják a demokráciát és a civilizációt egy világban, amelyet „gonoszok” és „gonosztevők” gyötörnek.
Nem meglepő, hogy a filmek és a politikai propaganda régóta kéz a kézben járnak – ha egy médium alkalmas a propagandára, az a mozi.
És ha egy ipar képes rá, hogy alternatív valóságot teremtsen, amely annyira áthat, hogy képes meggyőzni amerikai polgárok és mások generációit szerte a világon, hogy a fent lent, a fekete fehér és a bal jobb, az a hollywoodi ipar.
George Lucas – azon franchise megteremtője, amely 1977 óta 7 filmet szült – Steven Spielberggel a 60-as, 70-es évek amerikai ellenkultúrájára adott reakció gyermeke.
Bár mindketten annak az évtizednek termékei, amelyben a kultúra és a művészet, különösképp a mozi az amerikai katonai-ipari komplexumnak való ellenállás előterében volt, Lucas és Spielberg az 1970-es évek közepén léptek színre olyan filmekkel, amelyek ahelyett, hogy megtámadták vagy megkérdőjelezték volna a Gépezetet, inkább felkarolták szerepét, mint a nemzeti erkölcs védelmezője és ura.
A függöny az amerikai mozi azon kulturálisan eleven, izgalmas és intellektuális periódusában kezdett lehullani, amely olyan klasszikusokért volt felelős, mint a Bonnie és Clyde, a Mash, Az Utolsó Részlet, A Francia Kapcsolat, A Vad Banda, A Taxisofőr és az Apokalipszis Most Spielberg Cápájával 1975-ben, amelyet Lucas követett 1977-ben a Star Wars-szal.
Az előbbi megrémisztette Amerikát. Az utóbbi jó érzéseket keltett benne önmaga iránt.
Mindkét film megszülte a magasröptű blockbustert, amely azért hívja be a nézőt, hogy inkább érezzen, mint gondolkozzon, és lehetővé teszi, hogy felfüggesszék a hitetlenséget és elszökjenek a valóság elől, ahelyett, hogy megosszák az azzal szembesülő tapasztalatot olyan történetek által, amelyekben az elidegenedett karakterek kifejezik félelmüket, frusztrációjukat, haragjukat és elhidegülésüket, amelyet megtapasztalnak saját életükben, ezzel a szolidaritás érzését gerjesztve.
Ez volt az anti-hős kora, a fő karakteré, aki számára a rendszer és a konformitás volt az ellenség. A saját útjukat járták a következményre való tekintet nélkül.
A hatalom és annak igazságának megkérdőjelezése olyan országot tükrözött, amelynek fiataljai és nem olyan fiataljai radikális változásra éheztek. A vietnami háború, a Watergate és a fekete polgárjogi és nemzeti mozgalmak felrázták az amerikai társadalmat és ezzel a kultúráját és kulturális kapcsolatait.
De a 70-es évek közepétől, a vietnami háború végével, és amikor az ellenkultúra kifogyott a gőzből, elérkezett az idő, hogy bedobozolják az összes elidegenedést, haragot és lázadást, és hogy az amerikai álom és a demokrácia mitológiája visszavegye uralmát.
Az amerikai mozi eme eleven korszakának páratlan történelmében a Szelíd Motorosok, Dühöngő Bikák kulturális kritikusa, Peter Biskind úgy kommentálta, hogy a film-marketingre és az értékesítésre való hatásán túl a Star Wars-nak mély hatása volt a kultúrára is. „Hasznot húzott a Carter éra megszorításaiból is, a középre haladásból, amely a vietnami háborút követte,” – jegyzi meg.
Ez a középre haladás jobbratolódássá vált Ronald Reagan alatt, amely Hollywood művészi és kulturális stagnációjában mutatkozott meg.
Az olyan rendezők, mint Spielberg és Lucas kevésbé törődtek a sztorival és a karakterrel, sokkal inkább a látványra koncentráltak.
Nagyobb, hangosabb és gazdagabb lett a mantra, ahogy a kétdimenziós karakterek és rajzvonalak, amelyekkel az átlag 10 éves egy krétakészlettel és képzelettel túlnyomóan előjönne.
Ahogy Biskind mondja: „Lucas tudta, hogy a műfajok és a mozi konvenciói olyan konszenzustól, a megosztott követelmények olyan szövevényétől függenek, amelyek elváltak a 60-as években.
„Újra megalkotta és újra megerősítette ezeket az értékeket, és a Star Wars a maga manicheus erkölcsi fundamentalizmusával, a fekete-fehérjével, visszaállította a csillogását olyan kopott értékeknek, mint a heroizmus és az individualizmus.”
A legújabb Star Wars filmben Az Ébredő Erőben, amelyek JJ Abrams rendezett, Lucas beérte írói címkével, miután eladta a franchise-t a Disney-nek 2012-ben 2,5 milliárd fontért. Ezen a pénzen csomó fénykardot lehet venni.
A megjelenését körülvevő hírveréshez és a lelkes ismertetőkhöz képest a régóta futó és a túlságosan sikeres franchise folytatása olyan kínosan klisés, hogy utána lehetetlen sántikálás nélkül kimenni.
Disney és Abrams visszanyúlt az időben azért, hogy felfrissítsék a franchise-t Han Solo (Harrison Ford), Leia hercegnő (Carrie Fisher), Luke Skywalker (Mark Hamill) és a régi, ikonikus Chewbacca és R2D2 visszatérésével. Star Wars rajongóknak még itt van Han Solo ikonikus űrhajójának, a Millenium Falcon-nak a visszatérése is.
A film gonosza – Darth Vadere – Klyo Ren, akit Vlagyimir Putyin… bocsánat, Adam Driver alakít.
Ezzel a karakterrel belekerül valami érdekes fordulat a narratívába, de ez az egyetlen érdekes a forgatókönyv többi részéhez képest. Nem Roman Polanski-ról és a Chinatown-ról beszélünk.
Talán a legmeglepőbb aspektusa a filmnek nem a jó gonosz elleni harca, amit bemutat, hanem a tény, hogy Harrison Ford állítólag 76-szor annyit kap a szereplésért, mint Daisy Ridley, az új brit üdvöske.
A 73 éves színész pénzügyi pakkja szembetűnő, 13,7 millió fontos fizetést tartalmaz, plusz fél százalékot a film bevételéből, amely várhatóan eléri az 1,3 milliárd fontot.
Ez azt bizonyítja, hogy az USA sztorija nem a jó és rossz vagy a fény és sötétség küzdelméről szól. Ez a szupergazdagok mindenki más elleni küzdelme.
John Wight
forrás: Morning Star
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.