Az élelmiszer-pazarlás 25%-os csökkentése megszüntetné az éhezést

A globálisan előállított étel pazarlásának 25%-kal való csökkentése 795 millió alultáplált ember életét mentené meg, és elegendő lenne több mint 870 millió ember élelmezésére, akik éhségtől szenvednek, az ENSZ Élelmiszer és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint.

Chewbacca-védelem az Alfahír álhír-portálon

A jobboldal lételeme a hazugság. Történetünk ott kezdődik, hogy a DélHír nevű jobbos álhírportál menekültek ellen uszító cikket tett közzé, amely szerint migránsok ezrei allah akbar kiáltások közepette rohanták le a szerb-magyar határt.

A náci Jobbik ifjak nekirontottak az életmentő afgán menekültnek

A menekültek ellen uszító, hisztériakeltő neonáci jobbikosok még a pécsi szórólapjaikon is kénytelenek elismerni, hogy Magyarországon a menekültek még nem követtek el erőszakos bűncselekményeket. De – hozzáteszik – Nyugat-Európában már erőszakoltak nőket.

Az amerikai vállalatok államosítása

A kubai nép elleni agresszív lépésként 1960-ban Dwight D. Eisenhower elnök kormánya csökkentette Kuba cukorkvótáját – azaz Kuba piaci részesedését. A kongresszus felhatalmazta az elnököt, hogy ilyen döntést hozzon, felruházva őt, hogy olyan szabályozó mechanizmusokat használjon, amelyek elnyomják és megfojtják a Kubai Forradalmat.

Fidel Castro: Valóság és Álmok

Az írás az egyik módja annak, hogy hasznossá tegyük magunkat, ha úgy véljük, hogy sokat szenvedett emberiségünknek jobbá és tájékozottabbá kell válnia, mivel mindannyian hihetetlen tudatlanságba burkolózunk, és ez alól csak a tudósok jelentenek kivételt, akik a tudományokban keresnek kielégítő válaszokat. Ez az egyetlen szó néhány betűvel fejezi ki óriási tartalmát.