Ernst Thälmann, hazája egyre drámaibbá váló időszakában, került a Német Kommunista Párt (NKP) élére.
Eredetileg kikötőmunkás volt, de tehetsége, elkötelezettsége révén csakhamar a nemzetközi forradalmi mozgalom egyik elismert harcosa lett. A kommunista mártírok dicső és hősi családjának tagja.
1886. április 16-án született Hamburgban, a legnagyobb német kikötővárosban. Édesapja zsellérből fuvarozási vállalkozóvá verekszi fel magát. Elsüllyed a napi munkában, s lebecsüli a kultúrát, de fia falja a német klasszikusokat. Ő nem szűkölködik a földi javakban, ám környezetében sokan súlyos napi gondokkal küzdenek. Hamar felfedezi a kapitalista világ igazságtalanságait. Korának nagy eseményei, – Bismarck kivételes törvénye, az 1896-os nagy hamburgi sztrájk, a francia Dreyfus kapitány üldözése, a búr háború véres történései, – döntő hatással voltak fejlődésére és érdeklődésére. Jó eredménnyel végzi az elemi iskolát, de apja nem támogatja további tanulását, mert üzlete potenciális vezetőjétől nem várja az iskolázottságot.
1903. május 15-én belépett a Német Szociáldemokrata Pártba, dolgozott azonban a Szállítómunkások Szövetségében is. A lelkes ifjú hamar nagy tekintélyre tett szert a német kikötővárosban. 1906 októberétől, néhány hónapig katonáskodik, de hamar kitették a hadseregből a „hazafiatlan egyént”. 1915-ben azonban ismét magára öltötte a mundért és a frontra vezényelték.
Kezdetben katonai engedetlenségével fejezte ki háborúellenességét, de saját tapasztalatai és a spartakisták agitációja folytán mindinkább tudatos antimilitarista lett. Különösen az 1917-es orosz események nyitották ki a szemét.
Az orosz november hatására 1918 novemberében Németországban is kitört a forradalom, Thälmann néhány társával a frontról Hamburgba szökik és részt vesz a kommunista párt megalakításában. Ebben szerepet játszott az SDP árulása. Ott van a Kommunista Internacionálé (KI) III. kongresszusán, és megosztja tapasztalatait elvtársaival. A leninizmus számára nagy tanulság volt. Sokat merített Lenin „A baloldaliság…”című kardinális művéből, a kétfrontos harc kérdésében. Az 1923-as gazdasági válság, az infláció fokozódása, a munkanélküliség növekedése csaknem a polgárháború határáig fokozta a dolgozók elégedetlenségét. Thälmannék országos felkelésre készülnek, mely ki is tört Hamburgban, de a szociáldemokrata jobboldal és a polgári kormány leverte. A vereségben szerepet játszott a NKP-én belüli szektarianizmus: „Azon munkálkodunk, hogy megteremtsük a munkásmozgalom hatalmas baloldali szárnyát.” (Harc a Fischer-Maslow féle vonal ellen). 1925-ben már a NKP elnöke, 1928-ban a KI Végrehajtó Bizottságának tagja. Felismerte, hogy a szervezkedő s a hatalom felé lopakodó hitlerizmus milyen nagy veszélyt jelent az országra nézve, ezért nagy gondot fordított a párt tömegbefolyásának kiszélesítéséért, ezúttal kereste a kapcsolatot a szociáldemokrata és keresztény munkásokkal. Tekintélye oly nagy volt, hogy 1925-ben és 1932-ben a kommunista párt jelöltje volt a birodalmi elnökválasztásokon.
A fasizmust nem sikerült megállítani. Ebben szerepe volt a két munkáspárt szektarianizmusa (szociál-fasizmus). Az NKP növekvő súlyát bizonyítja, hogy az 1932. júliusi parlamenti választásokon ötmillió, az 1932. novemberin pedig már hatmillió szavazatot kapott. Thälmann felismerte Hindenburg elnök manőverezésének céljait: „Aki Hindenburgot választja, Hitlert választja!” – írta. Amikor mindkét munkáspárt belátta az antihitlerista összefogás szükségességét, már elkéstek. Hindenburg köztársasági elnök, – kihasználva a munkásmozgalom megosztottságát, a náci propaganda átmeneti népszerűségét, a válság romboló hatását, s a német nagytőke rettegését egy szocialista forradalomtól, – 1933. januárjában Hitlert bízta meg a kormányalakítással. A német történelem legtragikusabb 13 éve következett, melynek felvázolásától ezúttal eltekintenék.
A nemzetiszocialisták azonnal megkezdték a weimari köztársaság leépítését, a demokratikus pártok illegalizálását, a közélet gleichschaltolását. E. Thälmannt 1933. március 3-án, az elsők között tartóztatták le. Börtönben, majd koncentrációs táborban tartották fogva. Embertelen kínzásoknak vetették alá, s arra akarták kényszeríteni, hogy írjon egy antikommunista brosúrát, melyben leleplezi a leninizmus tarthatatlanságát. Thälmann ezt megtagadta. A nácik egy Thälmann elleni bírósági komédiára készülnek, de húzzák-halasztják, mert félnek a nemzetközi felháborodástól, s egy újabb Dimitrov per kudarcának megismétlődésétől.
1944. augusztus 18-án végezték ki a buchenwaldi koncentrációs táborban. Így élt, s így kellett meghalnia a német és a nemzetközi kommunista mozgalom egyik legnagyobb ígéretének.
Hegedűs Sándor