Választás közeledik, és a Fidesz jól bevált taktikája, mondhatnánk receptje: „Végy egy ellenséget, győzd le, és győztes leszel a választáson”. Lázár János „nagyember”, ki volna méltó ellenség számára? Megtalálta: Kádár Jánost, őt fogja legyőzni, legalábbis erre készül.
Zavaró, hogy volt egy reprezentatív felmérés, ahol a már nem élő politikusokról mondtak véleményt a megkérdezettek. Az eredmény nem tetszik a hatalom mai birtokosainak. A helyezés a képzeletbeli dobogón: „aranyérmes” Szent István (Vajk, 969-1038), „ezüstérmes” Mátyás király (1443-1490), és minő borzalom, a „bronzérem” tulajdonosa Kádár János (1912-1989), a negyedik Göncz Árpád, és a „rendszerváltó favoritok” a tízbe sem kerültek! Vajon hogyan jött létre ez a sorrend?
Vajk, a későbbi István, majd Szent István belátta, hogy ha őseink folytatják a „kalandozást”, pontosan fogalmazva nyugat-Európa rendszeres fosztogatását, akkor jó esetben elüldözik, rosszabb esetben kiirtják őket. Vajk döntött, felvette a keresztséget, és erre kényszerítette népét is. Ez akkor sem volt könnyű dolog, sok vérrel, áldozattal járt, gondoljunk csak Koppány felnégyelésére és persze követői pusztulására, vagy 1003-ban nagybátyja, ifjabb Gyula elleni hadjáratára, a Keán törzs és egy másik, ma már nem ismert nevű vezető törzsének kiirtására. De ha ezt nem teszi, az egész nép vész el.
A második helyezett, Hunyadi Mátyás trónrakerülése előtt is volt néhány áldozat, majd uralkodása alatt is kemény kézzel számolt le az ellenállókkal. Ehhez létrehozta az eszközt, a „fekete sereget”, így lett az ő idejében Magyarország Európa egyik nagyhatalma! Szigorú törvényeket hozott, amit szigorúan betartatott, a tolvajokkal szembeni eljárása ma is nagyon hiányzik… De ő sem volt békés természet, igaz, a háborút megnyerte. Ma sokan ismerik a szállóigét: „lengyel – magyar két jó barát…”, ami igaz. A lengyelek és magyarok a történelem folyamán egyszer háborúztak, de ez éppen Mátyás alatt történt.
A „bronzérmes” Kádár János mit tett? Nos, ő is felismert valamit. Felismerte, hogy a „Jaltai egyezmény” érvényes, és a vezető világhatalmak nem is akarják megváltoztatni. Magyarország a „szovjet érdekszférához” tartozik, és ott is marad. Felismerte, hogy minden további harc csak az áldozatok számát növeli, de egyetlen külső hatalom sem fog háborút indítani a magyar forradalomért. Mindenkinek megvolt a maga baja, a NATO-nak Szuez, a VSZ-nek Magyarország. Akik akkor „rendszerváltásban” gondolkodtak, lázálmot kergettek. A szovjetek világossá tették, ha Kádár nem vállalja a kormányzást, akkor Rákosi Mátyás kerül vissza. Kádár jól döntött, egy kikötést tett: „nem vezet bábkormányt”.
De hogyan látta ezt a magyar nép? Amit erről én suhancként, majd fiatal felnőttként láttam. A nép nem szerette Kádárt, de az idő múlásával, az elvitathatatlan eredmények láttán megszerette, mondjam, ahogy érzem: megszerettük Kádár Jánost. Sokat hivatkoznak ma arra, hogy a „viszonylagos” jólét fejében „eladósította” az országot. Ma az akkori adósságnak több mint tízszerese terhel bennünket (nem számolva a belső adósságot, ami akkor nem volt), igaz, a jólét nem viszonylagos, de csak „Lőrinc barát” társasága élvezi, a lakosság több mint 40%-a meg rosszabbul él, mint a Kádár rendszerben! Ez a bronzérem előzménye.
Ha ezen tud változtatni Lázár, akkor, de csak akkor helye lesz a dobogón!
Havránek Ferenc
alelnök
Európai Baloldal
A cikket rövidített változatban a Csongrád megyei Délmagyarország (korábban Délvilág) újság 2017. május 17.-én az “olvasói” rovatban megjelentette.