Az elmúlt 25 évben a tőkés politikai elit mindent megtett azért, hogy ismét egyenlőségjelet húzhassanak a sztálinizmus és a kommunizmus közé, sőt, megjelent egy új felhang, a kommunizmus és a fasizmus közé tett egyenlőségjel is.
Hogy az előbbi ostobaság mennyire tarthatatlan, megvilágítjuk Kádár János személyi kultuszt elítélő szavain keresztül:
„A kommunistaellenes hangulatkeltésről szólva megállapíthatom: az a vád, hogy a kommunisták sztálinisták, rákosisták, ma már eléggé elcsépelt szólam, ezért az ellen- forradalom, a reakció most más módszerekkel próbálja elérni céljait: különféle hazugságokkal, hamis vádakkal igyekeznek eltávolítani a kommunistákat.”
„Elvtársak! Beszéljünk a személyi kultusszal összefüggő kérdésekről is.
A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa ismételten és határozottan elítélte a személyi kultuszt. Ha a Szovjetunió Kommunista Pártja kellő időben nem küzdötte volna le’a személyi kultuszt, akkor a XXII. kongresszus nem határozhatta volna el a kommunista társadalom 20 év alatti felépítését, s nem tehetett volna hitet oly határozottsággal a békés egymás mellett élés politikája mellett. A személyi kultusz —és minden, ami abból következik: az elmélet dogmatikus eltorzítása, a szektarianizmus, az önkényeskedés a pártban és az állami életben, a szocialista törvényesség megsértése — fékezi, akadályozza a szocialista, kommunista fejlődést, bomlasztja a pártot, rontja a párt és a tömegek kapcsolatát.”
„Mi, magyar kommunisták s a nemzetközi kommunista mozgalom óriási többsége, a testvérpártok majd mindegyike, azt az álláspontot képviseltük, hogy igenis szükség volt a nyilvános bírálatra. Mert helytelen álláspont esetén egy ideig lehetséges — sőt talán szükséges is — a türelem és az egymás közötti belső vita, hogy a tévúton járó embereknek módot adjanak az észhez téréshez. De ha az észhez térésnek semmi jelét sem lehet látni, akkor feltétlenül helyes a nyílt fellépés és a nyílt bírálat. A Szovjetunió Kommunista Pártja ország-világ előtt nyilvánosan fellépett az albán vezetőknek a személyi kultuszból eredő hibáival szemben. Ez erkölcsi bátorság, amely azt mutatja, hogy az igazság velünk van, a tömegek, a népek bennünket támogatnak.”
„Pártunk Központi Bizottsága nevében mondhatom, hogy párttagságunk, a magyar kommunisták, miként az egész magyar nép, már megismerte a személyi kultuszt, s abból nem kér többet!”
„A törvényesség a nép számára a legfontosabb dolgok egyike. Ezen persze nemcsak azt értjük, hogy senkit nem csuknak be olyasmiért, amit nem követett el, hanem azt is, hogy a kém csak reszkessen, s aki lopott, az féljen, mert az is. hozzátartozik a szocialista törvényességhez, hogy a bűnös rettegjen a törvény erejétől. Mi felszámoltuk a személyi kultuszt, s mindig is meg fogjuk gátolni annak visszatérését!”
„Milyen problémáink vannak a személyi kultusszal, ha azt már egyszer felszámoltuk? Létezik egy olyan határozat, hogy nálunk sem utcát, sem gyárat nem szabad élő személyről elnevezni. Ezt a határozatot öt évvel ezelőtt hoztuk, s azóta be is tartjuk. Viszont korábbról még maradtak ilyen elnevezések, s ezeket bizonyos idő alatt megváltoztatjuk. De nem a név a döntő, hanem az, hogy az üzemben vagy szövetkezetben milyen a szellem. Sokkal inkább ügyelnünk kell arra, hogy az emberekben még meglevő rossz szemléletet leküzdjük. Ma már nincs ugyan személyi kultusz, de vannak még dogmatikus, szektás módon gondolkodó emberek. Harcolunk ezeknek az embereknek a szemlélete ellen, mert az igen nagy kárt okozhat.”
„De semmilyen erőfeszítéssel és semmilyen segítséggel nem érhettük volna el az utóbbi öt év nagy eredményeit, ha pártunk gyökerestül fel nem számolja a személyi kultuszt, Sztálin és Rákosi kultuszát, és mindazt az átkos torzulást, ami ezekből annak idején származott. Pártunk a magyar népnek a Rákosiék által elfecsérelt bizalmát, egyetértését és támogatását csak a személyi kultusz és következményeinek felszámolásával nyerhette és nyerte vissza. „
„A személyi kultusz idegen a marxizmus—leninizmustól, idegen a munkásosztálytól is, idegen a szocialista társadalom lényegétől. Lenin műveiben számtalanszor rámutat arra, hogy a tőkés-földesúri hatalom megdöntése, a proletárdiktatúra megteremtése önmagában és egy csapásra nem szabadítja meg a társadalmat, még a munkásosztály tömegeit sem a burzsoá és a kispolgári hangulatok behatásától. A személyi kultusz a személyek szerepéről vallott marxi—lenini nézetek idealista eltorzítása. Az idealista nézeteknek táptalaja van a kispolgárságban, de a dogmatikus, álradikális szemlélet utat nyitott ennek a munkásosztály forradalmi pártjában is. A személyi kultusszal kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy az a hajbókolás, a karrierizmus és az álradikalizmus kispolgári hangulatát vitte be a harc bizonyos szakaszában a munkásosztály forradalmi pártjába. A személyi kultusz beteg viszonyai közepette felbukkanó káros nézetek között szembetűnően jelentkezik azonnal a burzsoá nacionalizmus is, amely szintén a városi és a falusi kispolgári tömegekkel együtt hatol be a proletár forradalmi pártokba azok hirtelen növekedésének időszakában.”
„A személyi kultusz útján egykori proletárforradalmárok is lecsúszhattak és lecsúsztak a kispolgári álradikalizmus mocsarába. A revizionizmusnak is, a dogmatizmusnak is kispolgári a gyökere. A revizionizmusban nyíltabb a kispolgári megalkuvás; az álradikális szektarianizmusban forradalmi frázisokkal jobban takaródzó, de ugyanaz a kispolgári szellem testesül meg. Nemhiába nevezte Lenin a „baloldaliságot” a kommunizmus gyermekbetegségének. Sajnos, tapasztalnunk kellett, hogy ez a betegség egyeseknél „aggkori betegség” formájában is jelentkezhet, és ha hatalommal párosul, még károsabb, még visszataszítóbb jelleget ölthet.”
„A személyi kultusz egy embernek emberfeletti képességekkel való felruházása, az idealista világnézet jelentkezése a forradalmi munkásmozgalmon belül. Régebben volt „az Úr”, aki a vallásos hiedelem szerint mindent látott, mindent tudott, és bölcsen intézte a világ sorsát. A személyi kultusz időszakában Sztálinból, Rákosiból és más hozzájuk hasonlókból teremtettek valamiféle mindent látó, mindent tudó és mindent bölcsen intéző, emberfeletti lényeket. Ez a szemlélet idegen a mi tudományos elméletünktől, a marxizmus—leninizmustól, a dialektikus materializmustól. Természetesen ugyanilyen idegen a Szovjetuniónak, a szocialista országoknak a munkásosztály alkotta szocialista társadalmi rendszerétől is. Mégis, vannak, akik azt kérdezik: a Szovjetunióban és más szocialista országban párttagokkal és pártonkívüli állampolgárokkal szemben előfordult önkény és törvénysértő eljárás nem arra mutat-e, hogy a rendszerben van valami hiba? — ahogyan ezt imperialista „teoretikusok” állítják.
A valóság az, hogy az önkény a szocialista rendszertől idegen, a kapitalista rendszernek pedig a legsajátosabb, legbensőbb lényegéhez tartozik.”
„Teljesen egyetértünk a Szovjetunió Kommunista Pártja minden lépésével, amelyet a személyi kultusz és következményei felszámolásában tett és tesz. Pártunk és a magyar nép saját tapasztalatából tudja, hogy a Sztálin személye körüli kultusz — és ami Magyarországon ehhez járult, Rákosi személyi kultusza — mennyi kárt okozott nálunk és nemzetközileg is a szocializmus ügyének. A dogmatizmus a szektás politika, a gazdasági építés hibái, a törvénytelen, alaptalan perek törték meg nálunk a szocialista fejlődés felfelé ívelő vonalát, és teremtették meg a kedvező talajt a revizionista árulásnak és az 1956-os ellenforradalomnak. Az elmúlt öt esztendő alatt viszont pártunk és népünk új tapasztalatokat gyűjtött, amelyek bizonyítják, hogy a személyi kultusz felszámolása, a lenini eszmék és normák teljes érvényesülése a pártban, a párt egész tevékenységében — mindez a legnehezebb akadályok leküzdését is lehetővé teszi, és győzelemre viszi a szocializmus ügyét.”
„Az a lenini központi bizottság, amely Hruscsovval az élen már 1953-tól olyan állhatatosan harcolt a személyi kultusz ellen és leküzdötte azt, ezzel kiérdemelte nemcsak a szovjet nép, hanem az egész nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista tábor népeinek tiszteletét és legnagyobb megbecsülését is. Igaz, a személyi kultusz elleni harc a XXII. kongresszuson viszonylag nagy teret kapott és éles formában vetődött fel, de ezzel szovjet testvér- pártunk örökre leszámolt vele. A meg nem alkuvó és megingathatatlan elvi szilárdságból pedig okulhat az egész nemzetközi munkásmozgalom, még a későbbi nemzedékek is. Az a nyíltság, ahogy Hruscsov elvtárs és más felszólalók e kongresszuson a személyi kultusz időszakában előfordult törvénysértésekről beszéltek, jól bizonyítja: így csak olyan párt beszélhet a hibákról, amelyik nagyon erős, amelyik nem fél az igazságtól és a tömegektől, hanem ezekre támaszkodik egész tevékenységében.”
„Immár hat éve, hogy a párt nem csap naponta nagy hűhót a saját vezető szerepéről, nem szónokol reggeltől estig a proletárdiktatúráról. Sőt, szembehelyezkedünk azzal a sztálini tétellel, amely szerint a kommunisták különös anyagból vannak gyúrva. Ez a tétel helytelen. A kommunisták ugyanolyan anyagból vannak, mint a többi ember, azzal a különbséggel, hogy nekik van tudományos világnézetük, világos céljuk, magas társadalmi tudatuk. Végül a párt hat év óta ajánlja, hogy meg kell becsülni a pártonkívülieket, gratulálni kell nekik, ha jól dolgoznak, és sohasem a kommunistákról zeng dicshimnuszokat.”
„Tudjuk, hogy a volt vezetők hibái hallatlanul ártottak a párt és az állam tekintélyének, és feladatunk e hibák megismétlődésének minden módon való megakadályozása. Azt is tudjuk, hogy ezek a hibák zavarták a fejlődést, gyengítették a magyar proletárdiktatúra erejét, jogos elkeseredést váltottak ki a tömegekből, s így szerepet játszottak abban is, hogy az ellenforradalom éket verhetett a párt és a dolgozók egy része közé.”
Sztálin halála után figyelmet kapott az albán személyi kultusz kritikája is:
„Az Albán Munkapárt vezetői, mint ismeretes, tovább viszik a Sztálin személye körül keltett kultuszt és azt a sajátos személyi kultuszt is, amit ők saját gyakorlatukban Albániában meghonosítottak és legdurvább formájában jelenleg is fenntartanak. Enver Hodzsa és Mehmet Shehu — árnyékot vetve a dicső múltú albán testvérpártra, és kárt okozva az Albán Népköztársaság, a szocialista tábor és a nemzetközi kommunista mozgalom ügyének — nem szívlelték meg sem a 81 testvérpárt 1960. évi értekezletének, sem az SZKP XXII. kongresszusának figyelmeztetését, hanem tovább mennek veszélyes, kalandor útjukon.”
„Aligha tudjuk teljes mértékben felbecsülni, milyen érdemeket szerzett a Hruscsov elvtárs vezette Központi Bizottság, amely 1953 óta harcol a személyi kultusz teljes és gyökeres felszámolásáért. Ezzel — mint ismeretes — nem mindenki ért egyet. Önök tudják, hogy az albán vezetők, Enver Hodzsa és Mehmet Shehu nem értenek egyet Sztálin személyi kultuszának s általában a személyi kultusznak az elítélésével. Elsősorban azért nem értenek egyet, mert náluk jelenleg is virul a személyi kultusz és mindaz, ami vele jár. Hogy a személyi kultusz mit jelent valamely párt és nép életében, azt önöknek nem kell ecsetelnem, hiszen az ötvenes évek elején saját maguk is láthatták, s ítéletet alkothattak róla. Az albán vezetőknek nem tetszik a személyi kultusz elítélése, de a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egyetértett a Szovjetunióval, a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságával, amikor az albán vezetőket nyilvánosan megbírálta és elítélte, mert nem tudtak megszabadulni a személyi kultusztól.
„Mi a XX. kongresszus hívei vagyunk, és ellenezzük a személyi kultuszt, bárhol jelentkezzék is. Éppen ezért a leghatározottabban elítéljük a jelenlegi albán vezetők káros politikáját és a személyi kultusz időszakából jól ismert módszereket, mert azok nagy kárt okoznak mind az albán népnek, mind pedig a nemzetközi munkásmozgalomnak.”
Meg kell említeni azt is, hogy a kongresszuson részt vett 80 küldöttség között volt egy, a kínai testvérpárt küldöttsége, amely szerint nem volt helyes nyilvánosan megbírálni az albán vezetőket.”
Kádár János azt is helyesen mérte fel, hogy a „sztálinizmus” elleni küzdelem hamis jelszavával visszaélnek a szocializmus ellenségei:
„Vannak persze, akik most okoskodnak. Egyesek így: íme, Sztálin koporsóját kivitték a mauzóleumból — tehát új szezon következik a jobboldal számára. Olyasmit is hallottam, hogy rehabilitálni kellene azokat, akik nálunk Sztálin szobrát ledöntötték. Elnézést kérek, hogy most erről beszélek, de ez igen fontos dolog. Én a következőket mondom: ha az a szobor ma is ott állna, akkor most hoznánk egy határozatot, hogy decemberben vagy januárban el kell távolítani. Akik viszont a Sztálin-szobrot nálunk ledöntötték, nem azért tették, mert Sztálinnak hibái voltak, hanem azért, mert nem szeretik a kommunizmust, őket tehát sohasem rehabilitáljuk.”
„Vannak ellenségeink is, akik a kákán is csomót keresnek. Az ilyen emberek szeretnek bennünket műveletleneknek, mereveknek, hozzá nem értőknek, kegyetlen terroristáknak, sztálinistáknak és a szótárukban létező minden elképzelhető rossznak szidalmazni. De azt legnagyobb ellenségeink, legrosszindulatúbb kritikusaink sem mondhatják, hogy mi a kapitalisták és a földbirtokosok érdekeit szolgálnánk. Itt van a kutya eltemetve.”
„A burzsoázia a kultúra területén is álarcot öltött magára. A szocialista kultúra esküdt ellenségei a sztálinizmusnak, az adminisztratív módszerek megszüntetésének, a hibák kijavításának zászlaja alatt léptek fel.”
„Miért érdemes erre visszaemlékezni? Azért, mert október 23-án sem azzal jött a burzsoá, hogy nagyon kellemetlen, hogy a gyár már köztulajdon, adjátok nekem vissza. A nagybirtokos sem mondta még akkor, hogy adjátok vissza a 20 000 holdat. Hanem azt mondták, hogy a sztálinizmus ellen kell harcolni — emlékezhetnek rá — „ki kell javítanunk a hibákat”. Persze a kijavítást úgy értették, hogy agyonütni magát a szocialista forradalmat is.”
„Az ellenforradalom „demokráciának”, „forradalomnak” nevezte a forradalmárok és kommunisták meggyilkolásának, a népi demokratikus rendszer aláásásának sötét napjait, az imperialisták és kapitalisták restaurációs törekvéseit. „Nemzeti forradalom” címkéje alatt törtek a magyar nemzeti függetlenségre és akarták a magyar népet a nyugati imperializmus gyarmatává tenni. Hasonló célokra használták fel az imperialisták a „sztálintalanítás” és a „rákosizmus elleni harc” torz jelszavait is.”
„E hamis célokra felhasznált jelszavak leleplezése után ugyan már a „Szabad Európa” elnevezésű uszító imperialista rádió mind kevesebbet beszél „sztálintalanításról” és a „kommunizmus liberalizálásáról”, annál többet a kommunizmus elleni harc félre nem ismerhető reakciós jelszavairól, mégis van nálunk még elég zavar a becsületes emberek egy részének fejében is.”
„Az imperialisták aljasul és nem csekély ügyességgel igyekeztek kiaknázni a maguk javára Sztálin hibáinak feltárását.”