33 év után újra lát – Bionikus szem

Az első bionikus szem látást ad olyan embereknek, akik már évtizedek óta vakok.

Bár a páciens vak marad, jelentősen átalakíthatja az életét. Továbbá várható, hogy a technológia gyorsan fog fejlődni.

Larry Hester, Amerika első bionikus szembeültetettje számára az implantátum lehetővé teszi, hogy különbséget tegyen sötét és világos között.

Az Argus II Retinális Protézis, amelyet Hester megkapott, a Duke Szemközpont kutatásának terméke, és itt is végezték el az operációt. A fejlesztésben a Second Sight Spinoff Medical Products is részt vett. A készülék tavaly kapott kereskedelmi engedélyt az Egyesült Államokban, 30 alanyon végzett sikeres kísérletek után. Alternatív verzió szerte a világban vannak már klinikai kipróbálás alatt.

A Bionikus szemek a cochlearis (a belső fülben elhelyezkedő csiga) implantátumokkal megegyező alapelven működnek. A fényeket egy kamera érzékeli, amely azt elektromos jellé alakítja. Ahogy a bionikus fül becsatlakozik a scala tympani-ba (a belső fül csigájának része), úgy csatlakozik a bionikus szem retinális implantátuma 60 elektródával a látóideghez.

A legjobb látásminőség, amelyet az Argus II kísérletei során elértek, 20/1620 volt, amely érték még a vakságküszöb alatt van. Bár, az első bionikus füleknek is voltak korlátaik.

Az Argus II-t retinális degenerációkkal rendelkező betegek számára alakították ki, leginkább a retinitis pigmentosa-ban, egy világszerte 1,5 millió embert érintő genetikai betegségben szenvedők számára. Ellentétben a cornea (szaruhártya) sérüléseivel, eddig az ilyen retinális károsodásokat korábban lehetetlen volt kezelni.

forrás: IFLScience

Vélemény, hozzászólás?