Az alábbiakban Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnökének feljelentését közöljük:
Tisztelt Cím!
Ezúton feljelentést teszek ismeretlen személyek ellen, akik
2019. február 9-én 15:30-tól 17:30-ig
Budapesten, a Bécsi kapu déli kijáratánál
megsértették a politikamentes teljesítmény túra szabályait , mivel politikai véleményüket fejtették ki horogkeresztes és SS jelvények nyilvános használatával, náci karlendítéssel. Ezen személyek egy része az arcát is eltakarta, hogy nehezebb legyen azonosítani őket. Ez lényegében a rendőrség által engedélyezett esemény mellett politikai rendezvény szervezés is volt, amelyet sem előtte, sem a helyszínen nem jelentettek be.
A helyszínen köztéri kamerák működtek, és a rendőrség is készített felvételeket. Feltehetően a Darázs-5 tagállomás is rögzített helyszíni felvételeket.
Panaszomat már a helyszínen megtettem, ahol a rendezvényt biztosító rendőrség illetékese arra kért, hogy írásban is tegyek bejelentést.
A fentiek alapján kérem, hogy a horogkereszt és SS jelvények politikai célú használata miatt indítsanak eljárást az illető személyek ellen.
Kérem, hogy az ismeretlen személyek ellen be nem jelentett politikai rendezvény szervezése vétsége miatt is indítsanak eljárást.
Vajnai Attila
Megjegyzés: Az eset felveti a rendőrség felelősségét is, amely Vajnai Attila ellen pillanatok alatt intézkedett az Erdogan elleni demonstrációt mellett egy csoportos szelfi készítése közben, viszont a bejelentett antifasiszta rendezvény provokálására összegyűlt neonáci csőcselék ellen semmiféle helyszíni fellépés nem történt.