A Wikipedia olyan, mint a szocializmus. Nehéz több százezer fasisztával csinálni.
A Wikipedia amúgy fantasztikus találmány. Bárki szerkesztheti, azonban van némi kontroll. Bárki beleírhat marhaságokat, de azt a tudományos és normális közösség kijavítja. Az angol nyelvű Wikipedia ennél fogva gyönyörűen működik is, bárki azonnal bármilyen fontos információt megtudhat. Ha valaki pedig vicceskedik, a kontroll működik és perceken belül visszaállítanak mindent a normális kerékvágásba. A magyar Wikipedia azonban pont olyan szánalmas, mint a magyar társadalom – legalábbis annak degeneráltabbik fele.

A nürnbergi perben bemutatott bizonyíték
A hazai Wikipedia történelmi szócikkeit ugyanis tudatosan megszállták a fasiszták, így természetesen minden munkásmozgalmi vezetőt a végletekig sároznak, a kormányzót pedig egekbe magasztalják totális hazugságokkal.
A nácik már nem csak a történelmünket és a munkásmozgalmunkat mocskolják be, hanem a Szappan szócikk is áldozattá vált.
A laptörténet szerint január 2-án történt módosítás a Szappangyártás a 19. században című fejezetnél:
„Az első módszer szerint a kókusz- vagy pálmadióolajat faggyúval, pálmaolajjal, csontzsírral, zsidókkal egyetemben főzték meg,…”
Ellenőriztük, tényleg így történt, az oldalt a 176.63.19.215 IP címről szerkesztette ismeretlen tettes és a „zsidókkal” szót illesztette be, utalva itt nyilván arra a borzalmas történelmi tényre, hogy ugyan még nem ipari méretekben, de a nácik emberi holttestből készült szappant állítottak elő.
Bár minderre történelmi bizonyíték van, a holokauszt-tagadók kiállnak amellett az ostobaság mellett, hogy ilyen szappanok nem léteznek.
Az emberi szappanról szóló történetek többségében tényleg csak mítoszok voltak. Még maguk a nácik is felhasználták ezt a zsidók megfélemlítésére. Tény azonban, hogy a danzigi anatómiai intézetben főztek emberi holttestekből szappant. Egyelőre kísérleti jelleggel történt és a közeli stutthofi koncentrációs táborból származó 40 holttestet használták fel. Mivel a Vörös Hadsereg 1945-ben felszabadította a várost, a kísérletek nem jutottak ipari szintre. A nácik által megszállt Jugoszláviában, a jasenovai koncentrációs táborban a horvát usztasák állítottak fel kisebb “szappangyárat”, ahol szintén holttestekből főztek szappant.
Sajnálatos módon, január 18-ig kellett várni, hogy valaki kijavítsa és jóváhagyja a változtatásokat, addig a szócikk ebben a borzalmas formában volt olvasható az oldalon.