Huti lázadók foglalták el a jemeni Hodeidát
Huti lázadók tartják ellenőrzésük alatt a Vörös-tenger kulcskikötőjét, a fővárostól, Szanaától nyugatra elhelyezkedő Hodeidát. A várost villámgyors előrenyomulással vették be.
Huti lázadók tartják ellenőrzésük alatt a Vörös-tenger kulcskikötőjét, a fővárostól, Szanaától nyugatra elhelyezkedő Hodeidát. A várost villámgyors előrenyomulással vették be.
Quentin Tarantino szupermozijában zsidó alakulat gyilkolja a nácikat, hogy félelmet keltsenek bennük. Ez a célja a szír Fehér Lepel szervezetnek is, akik szisztematikusan gyilkolják az ISIS fegyvereseit.
1. Hétfőn merényletet kíséreltek meg Pável Gubarjov, Donyeck elismert, emblematikus népi vezetője ellen.
Evo Morales, bolíviai szocialista elnök a harmadszori megválasztását Fidel Castro-nak és a néhai Hugo Chavez-nek dedikálta.
Afgán telepesek tüntettek Paktia tartományi kormányzójának hivatala előtt tegnap, mivel falujukban egy NATO légicsapás hét civilt ölt meg.
Két embert tartóztattak le Robert Serra, venezuelai kongresszusi képviselő és barátnője, Maria Herrera meggyilkolása miatt.
Amíg Magyarországon a neoliberális politika pártjai sokadszorra is megbuktak, addig a valódi, szegénypárti baloldal győzni tudott Bolíviában
Nicolas Maduro, venezuelai elnök aláírta a Venezuelai Egészségtudományi Egyetem alapításának szándéknyilatkozatát, amelyben diákok ezrei fognak tanulni különböző orvosi területeken.
A kobanei kurd erők csupán mesterlövészekkel állították meg az Iszlám Állam (ISIS) legújabb előrenyomulását – jelentették tegnap az ostromlott városból.
Az Iszlám Állam (ISIS) vállalta a felelősséget a tegnap bekövetkezett öngyilkos merényletekért, amelyek több tucat embert öltek meg Irakban, köztük Ahmed al-Dulaimi dandártábornokot, Anbar tartomány rendőrfőnökét.
(RÁADÁS VALÓSZÍNŰLEG PEDIG MÁR NEM IS KELL)
A Llanos Ejido zapatista közössége San Cristobal de Las Casas megyében csatlakozott a Super-sztráda elleni fellépéshez, és meghívásokat küld, hogy megismerjék a kultúrájukat és megosszák az Anyaföld gyümölcseit.
Németország és Franciaország fegyvertelen drone-okat ajánlott fel Ukrajnának, hogy megfigyeljék a nyugtalan keleti részeket – mondta Frank-Walter Steinmeier, német külügyminiszter.
Aktivisták lepik el Nagy-Britannia utcáit, a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) ellen.
A Magyar Szociális Fórummozgalmakért Alapítvány közleménye