Manapság a fasiszták fegyverként használják a nők jogait, és beépítik azt muszlimok és bevándorlók elleni rasszista propagandájukba.
A fasiszták olyan szexista eszméket terjesztenek, amelyek szerint a nők alacsonyabb rendűek a férfiaknál, miközben feleségként és anyaként “tisztelik” őket.
Gyakran figyelmeztetnek arra, hogy „a mi nőinket” fenyegetik kisebbségi csoportok. Ugyanakkor a fasiszta ideológia a nőkre ruházza annak feladatát, hogy a jövő polgárait, katonáit és anyáit hozzák létre a “faj” és a nemzet számára.
Ez tükröződött a náci párt ideológiájában az 1930-as évek Németországában. Adolf Hitler azt állította, hogy a „nő világa” „a férje, családja, gyermekei és otthona”, míg a „férfi világa” „az állam”.
Egy másik vezető náci, Alfred Rosenberg, úgy vélte, hogy az államnak „férfi harcosokon” kell alapulnia, és nem szabad, hogy a nők befolyásolják azt.
A nácik küzdöttek, hogy megerősítsék a család központi szerepét, nőket célzó propagandával, amely a „gyermekek, konyha, egyház” köré épült.
A fehér nők kulcsszerepet játszottak egy nagyobb, „fajilag tisztább” népesség létrehozásában, és a nácik agresszívan ösztönözték a „fajilag tiszta” nőket, hogy minél több gyermeket szüljenek.
Ezt házassági kölcsönök, minden új gyermek után járó családi jövedelemtámogatások, nyilvánosan kitüntetett „gyermekáldott” családok és négy vagy több gyermeket szült nők kitüntetései révén valósították meg.
A nácik megtiltották a fehér nőknek az abortuszt és a fogamzásgátláshoz való hozzáférést. Ugyanakkor megengedték—sőt, kényszerítették is—, hogy a faji vagy egészségi alapon alsóbbrendűnek tartott nők abortuszt végezzenek.
A rezsim közel 200 000 nőt sterilizált erőszakkal, hogy megakadályozzák az általuk „életre méltatlan életek” szaporodását.
Mindez azért volt lehetséges, mert a nácik megtörték a munkásosztály szervezeteit és az állam ellenőrzésén kívül eső tereket. Ennek eredményeként sokan az otthont és a családot menedékként kezdték látni.
A náci rezsim sem kerülhette el a kapitalizmus munkaerőigényét—és mivel a férfiakat mozgósították a hadseregbe, egyre inkább a női munkavállalókra kellett támaszkodniuk.
De soha nem volt egyetlen nő sem a náci rezsim állami apparátusában, és a párt több mint 90 százaléka férfi volt.
Ez különbözik néhány mai fasiszta párttól—Marine Le Pen vezeti a RN-t Franciaországban, és Giorgia Meloni az Olaszország Fivérei vezetője.
Ez azt tükrözi, hogy a fasiszta ideológiának alkalmazkodnia kellett Németország és Olaszország második világháborús veresége után, és reagálnia kellett a társadalmi változásokra.
Például a holokauszt borzalmai miatt a rasszizmusukat inkább a „nyugati kultúra” védelme köré építették, mintsem biológiai rasszizmusra.
A fasiszták és a szélsőjobboldal gyűlölik a nők felszabadítási mozgalmát és azokat az eredményeket, amelyeket az 1960-as évek után elértek. Azonban a visszahatás mozgósítása érdekében fegyverként használják a nők jogait, hogy rasszista propagandájuk részévé tegyék a muszlimok és a bevándorlók ellen.
A fasiszták arra törekedtek, hogy „megszüntessék a stigmát” pártjaikról, és ennek része lehet a női tagok toborzása is.
Le Pen ebben a stratégiában volt a legsikeresebb. Úgy állítja be magát, mint bármely más dolgozó egyedülálló szülő, aki „folyamatosan zsonglőrködik a munka, a bevásárlás, a gyerekek és ezzel az átkozott bűntudattal, amelyet minden anya szívébe ültettek”.
A bevándorlókat úgy festi le, mint „fenyegetést a családra és szexuális veszélyt a női állampolgárokra”. Fenyegetést jelentenek „egyrészt a nemek és a család felépítésére, másrészt a kulturális különbségre és a nemzetre”.
A nők szerepéről szóló alapvető ideológia, amely a családra összpontosít, továbbra is fennáll. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor kölcsönrendszert vezetett be a születési arányok növelésére, kijelentve: „Magyar gyermekeket akarunk. A bevándorlás számunkra feladás.”
A szélsőjobboldali holland politikus, Geert Wilders pedig a muszlim bevándorlók termékenységi rátáját az országra nézve fenyegetésként állította be.
Bár a fasizmus arca változik, állandó szálak húzódnak a nők és a fasizmus kapcsolata között. Az egyik a nők elleni szexizmus—a szolgai szerepek előmozdítása, az abortusz elleni fellépés és a hagyományos családi szerepek kényszerítése.