Nincs olyan háború, ahol világos lenne, melyik a jó és a rossz oldal. Kivéve a 2. világháború, ott nagyon is tiszta volt a kép.
A fasizmus három történelmi főbűne, hogy egy munkásellenes terrorista diktatúrát épített ki; aztán rárontott a világ többi részére, több mint 60 millió ember halálát okozva; közben pedig ipari jellegű népirtással, illetve a hátországban történt tisztogatások és tömeggyilkosságok által szintén milliókat ölt meg.
A fasiszta jellegű rendszereknek semmiféle létjogosultsága nincs, sem akkor, sem ma.
A kapitalizmus válsága azonban a Mussolini, Franco és Hitler nevével fémjelzett rendszerekhez hasonló rezsimeket szül azóta és manapság is, amelynek nem csak módszerei, hanem céljai is kísértetiesen hasonlítanak a régi fasizmus formáihoz. Több ilyen rezsim konkrétan ki is érdemli ezt a jelzőt, köztük a hazai NER-re is nyugodtan használható.
Nyilvánvaló egyik fasiszta sem fog azzal kampányolni, hogy a monopoltőke munkásellenes terrorista diktatúráját szeretné megvalósítani – ezért ködbe és népszerű politikai jelszavakba burkolóznak, amelyeket elég könnyű felismerni, ha valaki járatos a jelenkor és a múlt történelmi helyzetében, és felismeri a párhuzamokat, közben pedig tisztán látja, ki milyen osztály érdekeltségei mentén mozog.
A bukott, szélsőjobboldali Donald Trump lépte meg, hogy a saját fasisztoid politikájának védelmében fogta az antifasiszta küzdelmet, a médiájában átkonvertálta azt egyetlen fantomszervezetté (Antifa) – amelynek lényegében nincs is szervezete, csak rengeteg önállóan mozgó aktivistája -, majd azt démonizálta, ráadásul egészen olyan szintig, hogy a terrorszervezetté nyilvánítása is téma volt – mindezt annak ellenére, hogy kereken nulla halálos áldozata volt a mozgalomnak, miközben a jobboldali erőszak szinte hetente gyilkol az USA-ban és szerte a világon.
A hazai Fidesz-fasizmus szeret másolni. Eddig Erdogant koppintották, most pedig Trumpon a sor: itt is terroristának kezdik bélyegezni az antifasiszta szervezeteket.
Történt ugyanis, hogy Budapesten néhány atrocitás történt, amelyet a neonáci kitörés napja megemlékezés és „emléktúra” provokált ki.
A Fidesz-fasiszta média egyoldalúan tudósít
Három komolyabb fizikális bántalmazás történt az idei kitörés napi neonáci seregszemléhez köthetően. Ebből kettőt neonácik követtek el. Egyik esetben egy újságírót bántalmaztak, aki csak a munkáját végezte, ami nem túl stílszerű dolog. Másik esetben random járókelőket támadtak meg és juttattak kórházba, akik elmondták, hogy semmi közük nem volt az antifasiszta tüntetésekhez, a nácik csak azt hitték. (Megjegyzendő a történelmi tanulság: nem számít, zsidó vagy-e, majd a nácik eldöntik az vagy-e).
A harmadik esetben külföldről érkezett antifasiszta fiatalok vertek meg egy neonácit Budapesten.
Természetesen a jobboldali kamumédia csak ez utóbbi miatt hisztizik, az első kettőről totális hallgatás van.
Azért a három eset nem ugyanaz
Itt az ideje elővenni a mércét és méricskélni, mert a három eset nem ugyanaz! Megverni véletlenszerűen kiválasztott kívülállókat vagy a sajtó munkatársát, nem ugyanaz, mint megverni egy nácit.
Az első két eset áldozatai ártatlanok, a harmadik pedig egy népirtó terrorista diktatúra híve. Egyáltalán hogyan is lehetne terrorizmus megtámadni egy terrorista diktatúra hívét? Jobb helyeken ezt önvédelemnek hívják. Ő vállalta, hogy magára varr jelképeket és elkötelezi magát az egyik oldalon, akkor vállalni kell ennek következményeit is. Mi sem sírtunk, amikor különféle munkás tüntetéseken ránk támadtak, kitekerték a zászlót a kezünkből, vagy akár elvertek. A hatóságokhoz abban az esetben fordultunk, amikor a 2013-as pécsi május elsejei munkás felvonulás során neonácik idős (!!!) elvtársaink közé támadtak és egy zászlót még el is raboltak egyiküktől – ez azért nem volt sportszerű.
A kizsákmányoltak, a szegények, a dolgozók érdekeiért folytatott harcban mellettük vagy ellenük állni nem ugyanaz!
Más szemében a szálka
Bizonyára emlékeznek rá, mekkora botrány volt, amikor egy hazai neonáci szervezet vezetője fejbelőtt egy magyar rendőrt. Nem?! Mert tényleg pitiáner ügyként kezelték. Azóta teljesen elfelejtették, még csak a nevére sem emlékszik senki rajtunk kívül (Pálvölgyi Péter őrnagy, poszthumusz alezredes). A hazai demokrácia egyik legnagyobb válságpillanata volt, hiszen egy nem alacsony rangú rendőrtisztet öltek meg – ráadásul a Teréz körúti robbantás miatt folytatott házkutatás során. Kiderült, hogy pártunk hiába fordult már a tettes szervezete által fenntartott, bőnyi neonáci kiképzőtábor ügyében az akkori miniszterelnökhöz, nem tettek semmit. A rendőrgyilkosság akkor történt, mikor a kormány migránsterroristákkal rettegtette a hazai közvéleményt, ezért rendkívül ciki volt a NER-nek, épp csak pár napig volt hír, igyekeztek minél jobban szőnyeg alá söpörni, miközben tudható, hogyha menekült követett volna el hasonló kaliberű bűncselekményt, még ma is a képével lennének teleplakátolva a közterek a szokásos “ugyemimegmondtukelőre” szövegekkel.
Azt se felejtsük el, hogy hazánkban neonáci halálosztag is követett el sorozatgyilkosságot, amit senki nem kezel terrorcselekményként, pedig több honfitársunk, köztük gyermekek élete szárad a lelkükön. Ehhez képest az a jobboldali médiahiszti és terroristázás, amit egy egynapos kórházi kezelés miatt rendeznek, kicsit aránytalan.
Az egész csak propagandaszájalás
Hogy mi értelme volt annak, hogy néhány antifasiszta összevert egy neonácit Budapesten? Nem sok. Nem árt, ha nem érzik magukat biztonságban, de összességében véve nem volt jó reklám, hogy sportszerűtlenül többen támadtak egy emberre. Nyilvánvalóan nem fogunk könnyekben kitörni a látottak alapján, de megjegyzendő, hogy a munkásosztály elsődleges érdeke a kizsákmányoltak érdekeiért folytatott harc, nem a tökéletesen céltalan utcai erőszak. Ami történt, lényegében semmivel nem viszi előre az ügyünket.
Az, hogy néhány fiatal elver egy nácit Pesten, nem hír, még csak nem is politikai kategória. Bagatell. Ezért politikai kategóriává kell súlyosbítani, elhallgatva az ezzel párhuzamosan a jobboldaliak által elkövetett erőszakos bűncselekményeket.
A jobboldal meg pláne nagy ívben tesz a megvert úriemberre, ők lényegében örömmámorban törtek ki, mikor látták a vért, és hogy végre lehet hergelni a „terroristák” ellen. Nekik ezzel is csak propagandacéljaik vannak. Azt kívánják bárcsak több nácit vertek volna meg, mert a médiakormányzat propagandistáinak ez a tápanyag kell. Nekik ugyanúgy bagatell dolog, hogy a fickó verést kapott, az ő céljaik ezzel az esettel ennél sokrétűbbek, magasabbak és ezerszer erőszakosabbak.
Hiszen végre itt is lehet kriminalizálni a demokratikus szervezeteket, a munkásosztály érdekeiért küzdőket, még azokat is, akik ellenzik az erőszak eme formáját. Sőt, leginkább azokat! Ennek következményei pedig már társadalmi méretűek, beleértve azon profitorientált kormányzat bebetonozását, amely tönkreteszi a magyar népet, a sárba tapossa a kultúránkat, szétveri az oktatást és hagy minket meghalni a kórházainkban. Ez az igazi erőszak. És ehhez kell igazolás.