Hogy mitől függ az Ön jóléte? A munkahelye gazdasági helyzetétől? Az országa gazdasági helyzetétől? Az aktuális tőzsdeárfolyamoktól?
Valójában egyiktől sem, pedig látszólag mégis úgy tűnik. Ha a cégek gazdasági helyzetétől függene, akkor nem a McDonalds és az Amazon szupervállalatok dolgozói tengődnének éhbérért olyan szinten, hogy még a szakszervezeti szerveződést is tűzzel-vassal irtsák. Az államok gazdagságától szintén nem függ, hiszen olyan ásványkincsekben gazdag országokban, mint Szaúd-Arábia, mindig ott van a tömeges nyomor a szupergazdagok mellett. A kérdésre József Attila költőzseni adja meg a választ:
„A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart.”
És a valóság pontosan ezt tükrözi. Ahol erős és valódi baloldali munkásmozgalmi és szakszervezeti mozgalom van, ott a dolgozók életszínvonala is jelentősen magasabb, mint például hazánkban. A németországi, francia és brit marxisták, szakszervezetek, békepárti civilek még a jobboldali megszorítások és katasztrofális ámokfutások ellenére is képesek jobb szinten tartani a dolgozók életszínvonalát, mint pl. Kelet-Európában.
A kelet-európai rendszerváltások jellegzetessége, hogy a szocializmus talaján bevezetett neoliberális kapitalizmusnak végletesen meg kellett semmisíteni a munkásmozgalmi szerveződéseket, beleértve a pártokat, a szakszervezeteket és az olyan szervezeteket, mint a Munkásőrség. Ez volt az első lépés a tőkés diktatúra hatalmának biztosításához, amelyet egy borzalmas kulturális ellenforradalom követett és követ ma is a szobrok, mártírjaink és a történelmünk ellen, behozva a köztudatba a Mónika-show és a valóságshowk primitív világát, ötvözve a nem kevésbé primitív Trianon-sikítófrásszal és turulfétissel.
Ennek eredménye, hogy a keleti blokk, köztünk hazánk is, a periférián maradt, átadva országunkat a brutális kizsákmányolásnak, amelyet az elmúlt 30 év kormányai támogattak is.
Az amerikai mintára bevezetett áldemokratikus kétpártrendszer, amelyben látszólag két ellentétes fél verseng egymással, majd kormányon ugyanazon neoliberális megszorításokat folytatja, megszülte a hazai „baloldal” és jobboldal keretrendszerét, amelyben a „baloldalnak” totálisan semmi köze sem volt a baloldaliság egyetlen alapeszméjéhez sem. A Bokros-Gyurcsány-Bajnai-féle neoliberális megszorítások olyan nyomort szültek, amely megszülte az elmúlt 10 év NER-rezsimének fasiszta szörnyszülöttét, amely már nem képes tovább demokratikus keretek között fenntartani ezt a fajta kapitalizmust. Mi sem bizonyítja jobban a hazai „baloldal” baloldaliságát, hogy jelenleg koalícióban kollaborálnak a náci Jobbikkal.
Mit adhat egy ilyen ellenzék a kisemmizett hazai dolgozó osztályoknak? Remélhetőleg semmit. Ez a jobbik verzió. A rosszabbik verzió, hogy ugyanazt tennék, mint a Gyurcsány-kormány a megszorító csomagokkal és a kapitalizmus szinte állandósult hazai válságával.
Ha jósolni kell, a neoliberális-fasiszta „ellenzéki” összefogás sem fogja leváltani a Fideszt a következő országgyűlési választáson – erre egyértelműen következtethetünk a totálisan elhibázott politikájukból, az időközi választási eredményekből, amelyeken a teljes összefogás immár rendre alulmarad, valamint az időről-időre közzétett közvélemény-kutatásokból. Ráadásul még a fideszes választás előtti osztogatási időszak előtt vagyunk, amely nyilvánvalóan még sokakat fog a fasisztoid kormány mellé állítani.
Ha valami csoda folytán, pusztán csak elméleti síkon, mégis győzne ez az „összefogás”, annak valószínűleg olyan politikai káosz lenne az eredménye, mint amit Pécsen jól láthatunk, ahol az egyközösellenzék a végletekig szétszakad és egymást hátbaszúró botránysorozat után borzalmas képet fest a városvezetésről. Nagyon erős fantázia is kell ahhoz, hogy ez az „ellenzék” a hatalomra jutás után valóban képes legyen annak rendje és módja szerint leszámolni a Fidesz rezsimjével, még akkor is, ha ezt a Momentum elég viccesen megígérte.
Logikusan gondolkodva: ettől az ellenzéktől sem kormányra kerülés, sem ellenzékben maradás esetén nem várhatunk semmit. Ennek egyik sarkallatos pontja, hogy egyikre sincs programja. (Az erő, a tehetség és a szándék hiányáról nem is beszélve). Az ellenzék fő tevékenysége jelenleg, hogy helyeket osztogatnak és seftelnek egymás között hatalomszerzési céllal, miközben a rendszer kárvallottjait kellene szervezniük a rezsim ellen.
Semmi nem árul el többet erről a társaságról, hogy csak és kizárólag hatalmi pozícióból való kormányzásra törekszenek, és csak a hatalom érdekli őket, minthogy ellenzékben is nagyban tesznek arra a szegény többségre, akiket most ellenzékben is képviselni kellene a pozíciók előre leosztogatása helyett.
Attól, hogy fideszes kormány van, a munkásmozgalomnak még joga és kötelessége harcolnia saját érdekeiért ellenzékből is! Az ellenzéki harcra azonban nincs terv és szándék a hatalomra ácsingózók részéről.
Ezért mondjuk, hogy a hazai kisemmizett szegény többség sokkal többre menne akár egy 1%-os valóban baloldali párttal is, mint az összes többi mainsteam párttal együttvéve. Ha egy ilyen párt elérné az 5%-ot és a parlamentbe kerülne, az valóságos megváltás lenne ezen tömegek számára, ugyanis végre lenne hangjuk az országházban is. Olyan dolgok hangzanának el, amelyek kritikusak az EU-val és brutálisan kritikusak a NATO háborús bűnös tevékenységével. Kimondanák, hogy a közmédia teljes vezetését és az alkalmazottak többségét is ki kell rúgni, mivel asszisztáltak a goebbelsi propagandához. Kimondanák, hogy kizsákmányolás van, kimondanák, hogy fizessenek a gazdagok és komolyan is gondolnák. Olyan szavak lennének, amelyek tetteket szülnének. Egy 1-5%-os valóban szegénypárti baloldali párt már nem a megszokott dilettáns tüntizést szervezné meg, hanem eredményes utcai megmozdulásokat, akciókat. Sztrájkokat szervezne, szakszervezetekkel tartaná a kapcsolatot, összehozná a civileket, a független médiát, szervezne és szerveződne. Tiszta kézzel lépne fel a korrupció ellen, amelyre ráuszítana egy civil hálózatot, és ha a fideszes ügyészség nem cselekszik, akkor azt megkerülve vinné európai jogi szintre a problémákat. Nem önmagával és más pártokkal foglalkozna, hanem azzal a tevékenységgel, amelyet felvállalt a szegények érdekében. Tömegeket mozgatna meg. Egy ilyen ellenzék ostoba kommunistázás helyett nevén nevezné a rendszert: fasisztának. A Fidesz rezsim nem fog egyik napról a másikra kártyavárként összedőlni, de meglepetésszerűen felgyorsulna ez a folyamat egy olyan ellenzékkel, amely hatalomszerzés helyett érti a dolgát, amely nem felülről halad jobbra, hanem alulról és balra.
Nem állítjuk, hogy az egész jelenlegi ellenzék neoliberálisokból és fasisztákból állna, épp ellenkezőleg. Rengeteg tisztességes ember küzdene ezekben a pártokban, amelyekben a vezetőik megkötik a kezüket és rossz irányba terelik őket. A zsíros fizetésre ácsingózó politikusaik túszai, és sokan észre sem veszik. Ezeknek az aktivistáknak egy olyan közegben lenne a helyük, amely teret ad elképzeléseiknek, ahol tehetségüknél és elszántságuknál fogva használhatják energiáikat a rezsim demokratikus megdöntésére.
A Fidesz-rezsim leváltásának ez az egyetlen módszere és járható útja, Orbán háziellenzéke csak a rezsim bebetonozását szolgálja.