A hazai szélsőjobboldal ostoba nacionalizmussal próbálja elkendőzni a jelenlegi rezsim súlyos bűneit, beleértve az óriási tömegnyomort, az egészségügy és oktatás szétzúzását, illetve az agresszív külpolitika támogatását, hazánk demokráciájának megsemmisítését és az óriási kulturális rombolást.
Kádár János az anekdoták szerint gyakran használta a mondást, hogy „éhes hassal nem lehet Himnuszt énekelni.” Ellenben a jelenlegi rezsim pont a sovén nacionalizmussal és idegengyűlölettel próbálja betömni az éhes emberek száját, ahogy ezt a történelemben már más jobboldali rezsimek is megpróbálták.
A hazai jobboldal az általa okozott nyomor okainak magyarázata miatt képes visszamutogatni a szocializmusra, amelyben nem voltak meg ezek a tragédiák, illetve Trianonra. Ezzel nagyon veszélyes kártyát ad a megtévesztettek kezébe, hiszen ők azt hiszik, hogy a hazai szegénység és minden más magyarországi probléma felszámolható egy illuzórikus területi revízióval és határátrendezésekkel, amelyek nem változtatják meg a tulajdonviszonyokat, csak éppenséggel a szegények más felségterületen lennének szegények – vagy a következmények miatt még szegényebbek! Ráadásul Trianonnal külső ellenséget teremt a kormány a saját bűneinek elkendőzésére.
Hogy mennyire káros az irredenta-revíziós nacionalizmus, és milyen veszélyeket rejt magában, azt Kádár János szavain keresztül próbáljuk megvilágítani.
Moldova György Kádár János könyve szerint titkára, Ribánszki Róbert mesélte, hogy a VIII. kerületi pártbizottság új épületének felavatása után is felmerült ez a téma. Szűk társaságban maradva Kádár azt fejtegette, hogy ha van igazán kényes ügy, akkor ez a magyar-román viszony, de a megoldásában nem juthat szerep az erőszaknak:
„Ha valaki most azt hirdetné, hogy foglaljuk vissza Erdélyt, akkor egymillió katona és önkéntes sorakozna fel a határon. Ha bárkitől ezt a jelszót hallanák, lőjék agyon, egy golyót bele, de lehet kettőt is, hogy fel ne támadjon. Mert mi volna a következmény? Nemcsak az az egymillió ember veszne el, de minden szomszédos állam is elindulna, és eljönnének Budapestig. Óva intem az optimistákat: román katonatisztek már kétszer is táncoltak a budapesti szállodák parkettjén: 1920-ban és 1944-ben, magyar tisztek viszont még sohasem keringőztek valamelyik bukaresti hotelben. Az USA és az egész Nyugat is őket támogatja, mert borsot törnek a Varsói Szerződés országainak orra alá. Amíg én a helyemen állok, addig Ceaușescu miatt nem fog magyar vér folyni. Kétmillió túszt tart a kezében…”
Kádár ugyanakkor azt is elismeri, hogy a trianoni szerződés igazságtalan volt, ahogy tette azt Lenin is korának egyetlen politikusaként. Kádár itt lényegében Lenin szavait ismétli meg:
„Igazságosnak kell nevezni a második világháborút lezáró szerződést, de ami helyre van állítva, az imperialista rabló szerződés… Őrültség volna azt mondani, hogy nincs határprobléma, 18 éve ezzel küszködik a párt.”
Henry Shapiro újságíró hosszabb interjút készített Kádár Jánossal, melyben szintén szóba került a területi revízió:
Henry Shapiro: Milyen módon kell megoldani a szocialista országok közötti területi kérdéseket? Van-e a Magyar Népköztársaságnak valamilyen területi problémája ?
K. J.: Érdekes, hogy az Egyesült Államok mai, sok tekintetben egyáltalán nem irigylésre méltó külpolitikai helyzetében önöknek milyen problémáik adódnak. Erről az jut eszembe, hogy az első világháború után a versailles-i és a Magyarország területét megcsonkító trianoni imperialista diktátumoknak Wilson, az Egyesült Államok akkori elnöke volt a fő inspirálója és garantálója, a másik három „nagy” emberrel Clemenceau-val, Lloyd George-dzsal és Orlandóval együtt. Az imperialisták „területrendezéseinek” célja mindenkor a rablás, a népek közötti viszály elhintése, a népek megosztása és egymás elleni kijátszása volt. Mi, kommunisták, azért küzdünk, hogy ez az imperialisták számára egyszer és mindenkorra lehetetlenné váljék. Ma egyetlen olyan fejlett országot ismerek, amely békebontó, revansista indítóokból nyíltan vitat fennálló határokat, ez pedig a Német Szövetségi Köztársaság bonni kormánya. Mi szembeszállunk ezzel a törekvéssel, mert népünk, Európa népeinek biztonságát óhajtjuk és a békét védelmezzük. Mint ismeretes, nemrég Bukarestben Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Magyarország, Románia és a Szovjetunió képviselői kijelentették, hogy egyetlen európai országgal szemben sincs területi követelésük.
Ugyanakkor Kádár kritikusan szemlélte a Ceaușescu féle rezsim szintén káros nacioanlizmusát is, és magánbeszélgetésekben is gyakran hangoztatta, hogy „én Romániában nemcsak magyar nem szeretnék lenni, de román sem”.
Kádár korábban – az 50-es évek végén – viszont sokkal biztatóbban nyilatkozott a Romániával való viszonyról a Bukarestben tartott nagygyűlésen:
„Barátságunk elvi alapja a munkás nemzetköziség elve. A közös érdek és a munkás nemzetköziség elve biztosítja, hogy a két nép barátságát semmiféle külső vagy belső ellenség nem fogja aláásni. A múltban népeink ellenségei a nemzeti és nemzetiségi uszítás és gyűlölködés eszközével mindig arra törekedtek, hogy népeinket szembeállítsák egymással. Ezt tették a török szultánok, a Habsburgok, a Horthyk és az Antonescuk is. Ezzel szemben népeink legjobbjai, a nép igazi képviselői, mint Dózsa György, Horia, Closca, Crisan, Kossuth Lajos és Nicolae Balcescu népeink összefogásáért küzdöttek a régi időkben is.
Amikor Lenin tanításai nyomán országainkban is megszülettek a kommunista pártok, ezek azonnal a két nép szabadságáért vívott harc élvonalába álltak. A két világháború között, a fasiszta elnyomás időszakában a Kommunisták Magyarországi Pártja a magyar urak sovinizmusa ellen, a Kommunisták Romániai Pártja pedig a romániai nemzetiségi elnyomás ellen küzdött. 1944—45-ben a Tudor Vladimirescu nevét viselő román hadosztály a népeink között erősödő barátság jegyében segített a magyar népnek a hitlerista iga alól történő felszabadításában. Népeink szocialista barátságának szelleme hatotta át a tíz évvel ezelőtt aláírt román—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. Ez a szellem vezette a román népet, amikor 1956 végén a nehéz helyzetben levő magyar nép segítségére sietett. Kedves elvtársak, barátaink! Gondolnunk kell arra, hogy még nem haltak ki azok az emberek, akik a burzsoá nacionalizmus mérgezett nyilával mindig készen állnak arra, hogy megkíséreljék népeink viszonyát megzavarni. De ezeknek nem engedünk teret, és zavartkeltő kísérleteiket az igazság erejével és világos hirdetésével lehetetlenné tesszük. Mi, magyar kommunisták büszkén, hazafias érzéssel emlékezünk nemcsak Dózsa György és az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság harcosaira, hanem Rákóczi és Kossuth harcaira is. Ugyanakkor nem felejtjük el, hogy az irredentisták által a két világháború között sokat emlegetett régi Magyarország mennyország volt ugyan a régi világ urainak, de pokol volt a magyar munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak, éppen úgy, mint a tízmillió román, szlovák, horvát és más nemzetiségű dolgozó embernek. Ebben a szellemben mondjuk, hogy a Magyar Népköztársaságnak egy országgal szemben sincs sem területi, sem más igénye. Aki ilyet felvet, az nemcsak a velünk testvéri barátságban élő szomszéd népköztársaságok ellensége, hanem halálos ellensége elsősorban a Magyar Népköztársaságnak, és az urak miatt oly sokat szenvedett magyar dolgozó népnek. Mi a magyar nemzeti érdekek védelmében vetjük el teljes határozottsággal az úgynevezett „magyar felsőbbrendűség” eszméjét, és a nemzeti gyűlölködés fasiszta eszméit. Azt tartjuk, hogy a nemzetté vált dolgozó nép érdekeinek legjobb szolgálata a szocializmus, a népek barátsága, a béke ügyének szolgálata és a Magyar Népköztársaság erősítése. A tőkéseknek és a nagybirtokosoknak, bár mindig a szájukon volt a haza, sohasem fájt érte a fejük, mindig csak a saját zsebükön járt az eszük. Mindig eladták a népet és a hazát, hol a Habsburgoknak, hol az antantnak, hol Hitlernek. A kiseprűzött urak most az amerikai nagytőkéseknek kínálgatják az országot. Azonban gazda nélkül csinálnak számvetést. A magyar nép nem adja el hazáját senkinek, mert független hazában és békében akar élni, és tudja, hogy ezt csak a népi haza biztosíthatja számára. A magyar nép öntudatos tömegei tudják, hogy hazánk függetlenségét, a szocialista társadalom felépítését csak a szocialista tábor országainak és népeinek szoros barátsága és együttes ereje tudja biztosítani. Ezért hívei a magyar dolgozók a magyar—román barátságnak is.