Kapitalizmus plusz Drog egyenlő Népirtás

Heroin függőség

I. A probléma

Jelenleg Harlem fekete közösségében egy 12 éves fekete fiú meghalt heroin túladagolásban. Kevesebb mint két héttel később egy 15 éves fekete kislányt ért el ugyanez a tragikus sors. Az 1969-es évben, csak New York City-ben több mint 900 halálesetet okozott a drogfüggőség. Közülük 210-en voltak 12-19 éves fiatalok. A 900 halott túlnyomó többsége fekete vagy Puerto Rico-i volt. A becslések szerint 25,000 fiatal kábítószer-függő New York City-ben – és ez egy konzervatív becslés.

A drogfüggőség Amerika kolonizált gettóiban 15 éve már fő probléma. Olyan széles körűen elterjedt, hogy – minden túlzás nélkül – „dögvésznek” lehet nevezni. Járványos méreteket öltött, és egyre csak növekszik. De csak pár éve történt, hogy az Egyesült Államok rasszista kormánya elismerte, hogy a drogfüggőség „súlyos aggodalomra ad okot”. Érdekes megjegyezni, hogy a növekvő aggodalom a kormány részéről arányos a fehér közép- és felsőosztály közösségeiben terjedő dögvésszel. Amíg a dögvész csak a gettóra szorítkozott, a kormány nem látta ezt problémának. De ahogy a főiskolai professzorok, a demagóg politikusok, a pénztől megőrült finánctőkések és iparosok rájöttek, hogy saját fiaik és lányaik is áldozatául esnek a dögvésznek, valódi „nemzeti szükségállapotot” hirdettek. Fontos, hogy ez kulcsot szolgáltat számunkra annak megértéséhez, hogyan viszonyul a járvány a fekete néphez.

A Narkotikumok Szövetségi Hivatalától az egyházig, az orvosi szakértőkig, az úgy nevezett tanárokig, pszichológusokig, a vegyileg leigázott függőkig az utcasarkon, a remények, hogy hatékonyan megfékezzék a dögvészt, elkeserítően homályosak. A merevebb börtönbüntetések ellenére, amelyet azokra szabnak ki, akiket a törvény „drogüzérnek” titulál – amely eufemizmus az illegális kapitalistára – sokkal több drogdíler van, mint bármikor ezelőtt. A megelőző és rehabilitációs programok egyre növekvő száma ellenére a dögvész terjed; azzal fenyeget, hogy elpusztít egy egész fiatal generációt.

Az alapvető ok, amiért nem lehet megállítani a dögvészt a drogprevenciós és rehabilitációs programokkal, hogy ezek a programok az ősi, burzsoá freudi megközelítésükkel és valótlan terápiás közösségükkel nem a probléma okaival foglalkoznak. Ezek a programok szándékosan tagadják, vagy legjobb esetben épphogy érintik a drogfüggőség társadalmi-gazdasági eredetét. Ezek a programok szenteskedve tagadják a tényt, hogy a kapitalista kizsákmányolás és a faji elnyomás a fő hozzájáruló faktorai a fekete nép körében lévő drogfüggőségnek. Ezek a programok sosem akarták a feketék függőségét gyógyítani. És még csak nem is tudják meggyógyítani a fehér függőket, amely miatt ezeket létrehozták.

A fasiszta kormány úgy definiálja a függőség okát, mint a dögvész csempészek általi importálását az országba. Még ők maguk is elismerik, hogy a dögvész bejutásának megállítása lehetetlen. Minden kilo lefoglalt heroinra legalább 25 kilo jut, amely átjut az elosztó ügynököknek. A kormány jól ügyel a tényre, hogy még ha meg is tudnák állítani a heroin importját, a drogdílerek és a függők egyszerűen találnának más drogot helyette. A kormány teljességgel képtelen elismerni a drogfüggőség valódi okait, hogy ezt megtegye, radikális társadalmi átalakulásra lenne szükség. A társadalom társadalmi tudatát, értékeit, erkölcseit és hagyományait kellene megváltoztatni. És ez teljességgel lehetetlen lenne a társadalmi javakat termelő eszközök tulajdonának és elosztása módjának teljes megváltoztatása nélkül. Csak egy forradalom szüntetheti meg ezt a dögvészt.

A drogfüggőség a rosszakarat olyan szörnyű tünete, amely feldúlja a kapitalista rendszer társadalmi szerkezetét. A drogfüggőség társadalmi jelenség, amely szervesen nő ki a társadalmi rendszerből. Minden társadalmi jelenséget, amely olyan társadalmi rendszerből ered, amelyet az osztály kizsákmányolásból eredő elkeseredett osztályellentét hajt, osztályszemszögből kellene figyelni.

II. Eszképizmus és önpusztítás

A fekete nép tekintetében a mi problémáink megegyeznek és elképesztő méreteket öltenek, mint a rasszista elembertelenítés eredménye, amelynek tárgyai vagyunk. Hogy megértsük ezt a dögvészt, ahogy a feketékre vonatkozik, elemeznünk kell a kapitalista gazdasági kizsákmányolást és a rasszista elembertelenítést.

A fekete nép emberi mivolta megsemmisítésének kegyetlen és szadista programja, amelyet 400 éve kezdtek a pénz-őrült rabszolgatartók, és amelyet változatlanul folytatnak a mai napig, szándékos és szisztematikus. A kizsákmányolásunk igazolásának és megkönnyítésének szándékáért tették. Mivel a létezésünk objektivitásának valóságát igazolni látszik a fehér felsőbbrendűség rasszista doktrínája és annak antitézise, a fekete alsóbbrendűség, és mivel híján vagyunk állapotunk megértésének, magunkévá tettük az elnyomóink rasszista propagandáját. Kezdtük elhinni, hogy eredendően alsóbbrendűek vagyunk a fehéreknél. Az alsóbbrendűség ezen érzései megszülték az öngyűlölet érzését, amely önpusztító viselkedésmintákban fejeződött ki. A helyzetünk nyomorultsága, az erőtlenségünk és kétségbeesésünk érzése olyan hajlamot teremtett az agyunkban, hogy bármilyen anyagot felhasználjunk, amely euforikus illúziót kelt. Hajlunk rá, hogy bármit felhasználjunk, hogy békésen szenvedjünk. Kialakítottunk egy eszképista komplexust. Ez az eszképista komplexus önpusztító.

A romlott kapitalista-rasszista elnyomó kizsákmányolja ezeket a pszichológiai és érzelmi hiányosságokat. Az elnyomó bátorítja részvételünket bármely tevékenységben, amely önpusztító. Az önpusztító viselkedésmintázatunk és az eszképista tendenciánk profitforrás a kapitalisták számára. Ők pedig a gyengítésünkkel, megosztásunkkal és elpusztításunkkal, megerősítik az erőt, amellyel az elnyomó hatalmazta fel őket: megörökítik az uralmat felettünk.

A testvérgyilkos utcai bandaháború az önpusztító viselkedésmintázat közvetlen megnyilvánulása. Ez is az eszképizmus azon formája, amellyel a fekete fiatalok kieresztik a dühüket, frusztrációikat és kétségbeesésüket egymáson, mint inkább a valódi ellenséggel törődnének. A patologikus vallásosság vagy a fanatikus belemerülés a vallásba lényegében eszképista, mivel arra bátorítja az áldozatot, hogy figyelmét, energiáját és reményét a megváltásra és egy kétséges, misztikus erő szabadságára koncentrálja. Gátolja, hogy szembeszálljanak a nyomor és a nélkülözés valódi okaival. Arra késztet, hogy a figyelmet az égi paradicsomra koncentrálják, mintsem a földi értékek biztosítására. Ráadásul profitforrás a vallási sarlatánok, prédikátorok és miniszterek számára, akik kihasználják ezt.

Az alkoholizmus egyben önpusztító és eszképista. Szintén óriási profitot biztosít a kapitalisták számára. A bárok és italboltok elképesztően nagy száma a fekete közösségekben ezt a tragikus tényt tanúsítja. A kapitalista alkoholipar már abból az üzletből is megélne, amelyet a fekete gettóban egyedül folytat.

III. Heroin függőség

A legeszképistább és legönpusztítóbb tevékenység számunkra és az egyik legprofitábilisabb a kapitalisták számára, és ezáltal a leginkább ösztönözöttebb is általuk a drogfüggőség, különösen a heroin függőség.

1898 körül egy német vegyész felfedezte a diacetil-morfint, a heroint. Kikiáltottak a tökéletes gyógyszernek a morfium-függőség gyógyítására. De hamar kiderült, hogy sokkal addiktívabb, mint a morfin. Az 1920-as években már voltak függők, akik a heroint közvetlenül vénásan adagolták. A heroin termelést leállították az Egyesült Államokban, és a drogot többé nem használták a morfium-függőség ellenszereként, sem fájdalomcsillapítóként.

A heroin függőség, a dögvész Babilon fekete kolóniájának ostora. A dögvész, amely spirituális, morális, pszichológiai, fizikális és társadalmi romboló hatásai nagyon is meghaladják azokat a betegségeket, amelyeket ezideig megismert az emberiség. A dögvész, a török ópium, Marseilles-be hajózva, átalakulva morfinalapúvá, aztán heroinné fejlődve, Amerikába csempészve, szétosztva, hígítva, aztán behelyezve a fekete gettóba. A dögvész, mely mérgező, halálos, fehér poralapú anyag, amelyet eladnak az aljas, pénz-őrült szörnyetegek a fekete fiataloknak, akik elkeseredetten keresik a rúgást, az elszállást, egy eszközt, bármit, ami segít nekik feledni a mocskot, a megalázó nyomort, a betegséget és lealacsonyítást, amely elárasztja őket mindennapi létükben.

Kezdetben a dögvész megtette. Ezen baljós befolyás alatt az elnyomó, undorító gettóbörtön virtuális fekete valhallává alakul. Az egyén érzéketlenné válik a vizelettel áztatott bérházak börtönének avas bűzére, érzéketlenné a fekete testvérek metsző sírására, akiket a szadista társadalmi rendszer hajtott az őrültség szélére. Érzéketlenné a disznó-rendőr autók szirénáinak fülsiketítő üvöltésére, ahogy átszáguldanak a fekete pokol utcáin úton az 1013-as hívára egy másik disznó-rendőrtől, aki a jól megérdemelt aggodalom állapotában van. Érzéketlenné a kukákra, amelynek rothadó, betegséget hordozó szemete túlcsordul a gettó utcáin.

Igen, ezen eksztatikus befolyás alatt az egyén elfeledi a rút valóságot. De van egy trükk, egy kegyetlenül szörnyű trükk, egy halálos ostobaság, amely vár a naív, fiatal áldozatára, ahogy a heroin általi elszállás illuzórikus szépsége eltűnik, hasonlóan a kémiai transz általi átmeneti immunitás a valóságtól is megszűnik. A valóság, amelytől a szánalmas áldozat elkeseredetten próbál menekülni, újra rászáll és elnyeli. A vizelettel átitatott bérházak börtönének avas szaga megcsapja orrlyukait. Azok a fekete aggodalmas sírások összekeverednek a disznó-rendőr autók szirénáinak sivításával. Már hallja őket, nagyon hangosan és nagyon tisztán – térhatású hangban. És a szemét, amely ellepi az utcát a beszedetlen kukákból, ismét érződik a lába alatt.

A fiatal áldozat számára nem tart sokáig rájönni, hogy csak egy újabb adag fog menedéket nyújtani ebből a rút valóságból. A dögvész minden lövése, amelyet a vérükbe fecskendez, egyre közelebb viszi a sírhoz. Hamarosan kötődni fog, függeni. Fiziológiailag és pszichológiailag függő lesz a dögvésztől. Mind a teste, mind a tudata függővé válik a herointól. Már teljes-jogú, igazolt tagjává válik a 9-es Felhő Társaságnak. A fizikális teste megtizedelt külsőt vesz fel. Szégyentelen elhanyagoltság látszik a ruháján. Az, hogy a pólója mocskos és a cipőinek nincs talpa, amely miatt valójában mezítláb jár, nem számít. Az, hogy a mosatlan teste már a legrosszabb bűzt árasztja, zavarja, de csak kicsit. Az, hogy a nem-függő barátai kitérnek előle és lenézik, nem számít, az érzés kölcsönös. Nincs már közük egymáshoz. Már semmi sem számít. Semmi, csak a heroin, a dögvész.

Ahogy folytatja, a teste immunitást épít fel a drogra. Most, hogy fenntartsa az euforikus elszállást, növelnie kell az adagot. Ez azt jelenti, hogy több pénzt kell szereznie. Olyan leigázottá válik, hogy bármit megtenne egy „lövésért”. Hazudni, lopni, csalni, rabolni semmi számára. Akármit kell tennie egy „lövésért”, meg fogja tenni, meg kell tennie, mivel a dögvész rabszolgája.

Az ördögi kör mozgásba lép. Megszegi, amit az uralkodó osztály törvénynek nevez, azért hogy biztosítsa a pénzt, amely táplálja a betegségét. Szükségszerűen elkapják, letartóztatják. Börtönbe megy, és miután leülte a büntetését, kiengedik. A első, amit akar, egy lövés. A kör folytatódik. És egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a lealacsonyodás feneketlen gödrébe. És ott, mindig ott és készségesen, természetesen az árért, hogy ráleljen a függő vágya a drogra, ott a rendőr-ember, a díler, a méregszállító, a halálelosztó, kegyetlen gyilkos szemete a bolygónak, aljas kapitalista, a részletfizetési terv szerinti halál árusa, a kábítószer-kereskedő, a dögvész-ember.

IV. Kapitalizmus és bűnözés

A kábítószer-árulás minden kétség nélkül a legjövedelmezőbb kapitalista vállalkozások egyike. A profitja milliárdokra rúg. Nemzetközileg és hazailag a heroin kereskedelmét és elosztását végső soron a Cosa Nostra, a Maffia irányítja.

A drogüzletből felhalmozott profit többségét az úgy nevezett törvényes üzlethez használják. Ezeket a törvényes üzleteket, amelyeket a maffia irányít, szintén felhasználják a drogcsempész tevékenységük megkönnyítésére. Tekintettel arra, hogy a szervezett bűnözés üzlet és mindig terjeszkedik, folyamatosan új befektetési területeket keres, hogy növelje a profitját. Ennélfogva több és több illegális profitot utalnak a törvényes üzleteikbe. A maffia és a „tisztességes üzletemberek” közötti partnerség mindennapos. Közvetlen kapcsolat van a törvényes és törvénytelen kapitalisták között.

Az évek során számos politikust és külföldi nagykövetet, valamint gazdag üzletembert tartóztattak le ebben az országban drogtevékenység miatt. Mások a vagyonuk és befolyásuk miatt elkerülhették a letartóztatást. 1969 őszén kiderült, hogy egy csoport prominens New York-i pénzember nemzetközi drogcsempész műveleteket finanszírozott. Nem emeltek vádat. Röviddel azután, hogy egy csoport gazdag dél-amerikai üzletembert tartóztattak le egy elit New York City-i hotelben több mint 10 millió dollár értékű droggal.

A kapitalisták ragadozó és falánk természete miatt nem lehet meglepetés, hogy az úgy nevezett törvényes üzletemberek mélyen érintettek a kábítószer-kereskedelemben. A kapitalistákat a kielégíthetetlen profitvágy motiválja. Bármit megtesznek a pénzért. A szervezett bűnözés és a „törvényes kapitalisták” tevékenysége olyan kibogozhatatlanul összefonódott, olyan totálisan összefüggött, hogy a helyzeti előnyünkből bármely megkülönböztetés köztük tisztán akadémikus.

A maffia legitimizálását, a megnövekedett hangsúlya, hogy belé fektessenek és vállalatokat alapítsanak, felgyorsították a szigorúbb börtönbüntetések, amelyeket a kábítószer profitálók kaptak. New York-ban ez a maffia fokozatos visszaszorulását eredményezte a New York-i drogkereskedelmi aktuális vezetésének pozícióiból. A New York-i kábítószer-kereskedelmet most a kubai száműzöttek uralják, sokuk katonatisztje és rendőrügynöke volt a forradalom előtti, elnyomó Batista-rezsimnek. Kegyetlenségben és kapzsiságban megegyeznek a maffiával.

Ezek az új helyi drogvezérek már kialakították a nemzetközi csempészműveletek széles hálózatát. Felhasználják a hagyományos kereskedelmi útvonalakat, és újakat hoznak létre, ha azt a Narkotikum Hivatal megnövekedett dél-amerikai kábítószer-lefoglalásai indikálják.

A Fekete Hatalom elgondolása befolyásolja a fekete közösség minden szegmensét. Ez a fekete közösségben lévő intézmények és cselekmények fekete ellenőrzését jelenti.  A fekete tanárok fekete közösségi ellenőrzést követelnek a gettó iskolái felett. A fekete üzletemberek és kereskedők azt akarják, hogy a fehér üzletemberek tartózkodjanak a gettótól, így maximalizálhatják a profitjukat. A fekete szerencsejáték üzemeltetők totális kontrollt követelnek a gettó szerencsejátéka felett. És a fekete drogdílerek közösségi kontrollt követelnek a heroin felett. Tragédia, hogy New York-ban a legtöbb eredményt a fekete közösség kontrolljának uradalmában a fekete gengszterek, szerencsejáték bankárok és drogdílerek, a fekete illegális kapitalisták érték el. 1967-et megelőzően ritkán lehetett találni olyan fekete drogdílert, aki több mint 3 kilo heroint kezelt egy adott időben. Független fekete importőrökről nem lehetett hallani. Most már egy egész sor fekete van, akik olyan importőrré váltak, akik a maffia által nyújtott európai kapcsolatok listáját használják.

A kábítószer-iparból aratott profit nagyságát és instant rátáját megirigyelhetné a U.S. Steel, a General Motors és a Standard Oil. A legmagasabb szintekről a legalacsonyabbakig a profit óriási. Ha az egyén eléggé ambiciózus, ravasz, könyörtelen és ördögi, rövid idő alatt utcai árusból elérheti a nagymenő eladó és elosztó státuszát.

Az osztály- és faji elnyomás jellegzetes tulajdonsága, hogy az uralkodó osztály politikája agymossa az elnyomottakat, hogy elfogadják az elnyomást. Kezdetben ezt a programot úgy hajtották végre, hogy ördögi félelmet tápláltak a tudatba, és elhintették az alsóbbrendűség magvait az elnyomottak lelkébe. De ahogy az objektív feltételek és az erőegyensúly egyre kedvezőbb lesz az elnyomottak és hátrányosabb az elnyomó számára, szükségessé válik az elnyomó számára, hogy módosítsa a programját, és sokkal finomabb és gonoszabb módszereket adoptáljon, hogy fenntartsa uralmát. Az elnyomó úgy próbálja meg pszichológiailag kibillenteni az elnyomottat az egyensúlyából, hogy kombinálják az ördögi elnyomás politikáját a jóakarat és szolgálat látványos gesztusaival.

Tekintettel arra, hogy a fekete nép elvetette a „polgári jogok” érájának nem működő és hatástalan taktikáját, és már elhatározta, hogy minden szükséges eszközzel véghezviszi a régóta esedékes felszabadulását, szükségessé vált az elnyomó számára, hogy több megszálló erőt telepítsen a fekete kolóniába. Az elnyomó, különösképpen New York-ban, felfogja, hogy ezt nem lehet leplezetlenül megtenni anélkül, hogy fokozná a kolóniában a fekete nép forradalmi szenvedélyét. Ezért ürügy kell, hogy több disznót helyezzenek a gettóba.

És mi az ürügy? Valahogy így történik: A felelős néger közösségi vezetők informálnak minket, és a jelentéseik egybevágnak a rendőrségi következtetésekkel, hogy a néger közösséget feldúlja a bűn, a rablások, a betörések, a gyilkosságok és a verekedések. Az utcák nem biztonságosak, az üzleti létesítményeket megrohanják a fegyveres rablók, a kereskedelem nem működik. A Városháza egyetért a néger lakosokkal, hogy a borzalmas helyzet legfőbb okai a drogfüggők, akik ártatlan emberekre vadásznak. Igen, a drogfüggők az okai az örökké növekvő bűnözési rátának. És a Városháza a néger lakosság kétségbeesett kiáltását nagyobb védelemmel fogja megválaszolni – több rendőrt küldenek!

Az, hogy a dögvész áldozatai felelősek a fekete gettók legtöbb bűncselekményéért, tény. Ezek a fekete drogfüggők követeik el a legtöbb rablást, betörést és lopást a fekete közösségben a fekete emberek ellen, ezt nem lehet tagadni. De mielőtt kétségbe esve felugranánk és több rendőri védelemért kiáltanánk, jobb lenne emlékezni arra, ki tette a dögvészt Harlembe, Bedford Stuyvesant-ba és más fekete közösségekbe. Jobb lenne emlékeznünk, végső soron ki profitál a fekete nép drogfüggőségéből. Jobb lenne emlékeznünk arra, hogy a rendőrség idegen ellenséges erő, amelyet az uralkodó osztály nem azért küldött a fekete kolóniába, hogy megvédjék a fekete emberek életét, hanem inkább, hogy megvédjék a kapitalisták magántulajdonának gazdasági érdekeit, és hogy biztosítsák, hogy a fekete nép nem jut ki a helyéről. Rockefeller és Lindsay törődhetne kevesebbet is a fekete nép életével. És ha nem ismerjük fel most, hogyan érez a rendőrség irántunk, akkor igazán nagy bajban vagyunk.

V. Disznó Rendőrség

A dögvész sosem terjedt volna el a fekete kolóniákban, ha nem támogatta volna aktívan a megszálló erő, a rendőrség. Az, hogy a narkósok letartóztatásai növekedtek, sehogy sem enyhíti a tényt, hogy a rendőrség mentességet ad a drogdílereknek a letartóztatástól cserébe a lefizetésért.

Szintén a disznó-rendőrség gyakorlata, különösképp a kábítószer-osztály ügynökei esetén, hogy lefoglalnak egy bizonyos mennyiségű drogot egy dílertől, letartóztatják, de a lefoglalt drogok egy kis részét nyújtják be bizonyítéknak. A többit átadják egy másik dílernek, aki eladja és a profit némi százalékát az ügynököknek adja. A disznó-rendőrség olyan informátorokat is felhasznál, akik dílerek. Az információért cserébe mentességet kapnak a letartóztatástól. A rendőrség nem oldhatja meg a problémát, mivel ők a probléma részei.

Ha tekintetbe vesszük, hogy egy kilo, az importőrtől 6000 dollárért vásárolt heroint, ha szétosztanak, becsomagolják és elosztják, 300,000 dollár profitot hoz vissza egy hét alatt, akkor könnyebben megérthetővé válik, hogy még akár ha halálbüntetést is kiszabnának a drogprofitálókra, még az sem rettentené el őket a kereskedéstől.

A burzsoá uralkodó osztály ördögien hazudozó bábúi, a Capitol Hill demagóg politikusai már elfogadtak egy törvényt, amely a kábítószerosztály ügynökei számára jogot ad kopogás nélkül betörni valaki otthonába azzal az ürüggyel, hogy kábítószer vagy „más bizonyíték” után kutatnak. A törvényt látszólag azért fogadták el, hogy megelőzzék, hogy a drogdílerek megsemmisítsék a kábítószert és „más bizonyítékokat.” Nos, ha bárki azt gondolja, hogy ezt a törvényt csak a feltételezett drogdílerekre fogják korlátozni, az tragikus és valószínűleg öngyilkos tévedésben van. Ha azt feltételezzük, hogy ez a törvény csak a feltételezett drogdílereket fogja érintetni, az a mai Amerika valóságának tagadása. Ha megengedjük magunknak, hogy egy pillanatig is azt higgyük, hogy ezt a törvényt a feltételezett drogdílerekre alkalmazzák, az cáfolja azt, hogy az elfogadott törvények, az alkalmazott politika és a rendőrség taktikája és módszerei otrombán és szégyentelenül fasiszták lettek.

Nem lesz meglepetés, amikor a forradalmárok és más haladók, valamint valódi szabadságszerető emberek otthonait megrohamozza a rendőrség annak ürügyén, hogy drogokat és „más bizonyítékokat” keressenek. Számos forradalmárt börtönöztek már be kábítószerek miatti hamis váddal. Lee Otis 30 évet kapott, Martin Sostrét 41 évre ítélték koholt kábítószer-vádak alapján. Biztosak lehetünk benne, hogy ez az eljárás csak fokozódni fog. Jó lenne belegondolnunk, mit is jelent valójában berúgni valakinek az ajtaját drogok és „más bizonyítékok” után kutatva. Mik a „más bizonyítékok”? A burzsoá, fasiszta törvényhozók nem határozták meg, mit jelent a „más bizonyíték”. A Kopogás Nélküli Törvény szerves része annak a fasiszta útnak, amelyre ez az ország lépett.

Ezelőtt, ha egy fekete otthonába betört egy drogfüggő, vagy egy nővérünktől elrabolta a tárcáját, a rendőrségnek egy egész éjszakába telt válaszolni a hívásra, vagy egyáltalán nem is válaszolt. A betörőt és a rablót nehézkes volt valaha is elkapni. Legtöbb esetben, ha valakit letartóztattak, az a rossz személy volt. De ha egy kizsákmányoló kapitalista üzleti létesítményt ugyanabban a gettóban, különösképp egy fehéret, kiraboltak, rögtön 15 szirénázó rendőrkocsi egy csoportban és három tucat disznó futkározott fel és alá az utcákon, fegyvert nyomva mindenki arcába. És 5 az 1-hez fogadhatsz, hogy valaki börtönbe ment érte. Hogy a letartóztatott személy elkövette-e vagy sem a bűncselekményt, lényegtelen a disznók álláspontjából. A rasszista disznó-rendőrség a feketéket a szadista hajlamaik, alkalmatlanságuk és frusztrációik levezetésére használják. Így ha több rendőrt küldenek, a helyzet rosszból rosszabbá válik.

VI. Forradalom

A rasszista disznó-rendőrség, a demagóg politikusok és a pénzsóvár nagy üzletemberek, akik irányítják a politikusokat, el vannak ragadtatva, hogy a fekete fiatalok a dögvész áldozatául esnek. El vannak ragadtatva két ok miatt: egy, hogy gazdaságilag nyereséges, és kettő, hogy felfogják, hogy ameddig kinn tarthatják a fekete fiataljainkat az utcán „kábultan” egy „lövésnyi” herointól, addig nem kell aggódniuk, hogy hatékony harcot viselünk a felszabadításunkért. Amíg a fiatal fekete testvéreink és nővéreink a zacskót üldözik, amíg csak próbálnak elcsípni egy löketet, az elnyomók uralma biztos, és a szabadságba vetett reményünk halott. A fiatalok csinálják a forradalmat, és a fiatalok, akik véghezviszik. A fiataljaink nélkül sosem leszünk képesek forradalmi erőt kovácsolni.

Mi vagyunk az egyetlenek, akik képesek kiirtani a dögvészt a közösségeinkből. Nem lesz könnyű feladat. Óriási erőfeszítést fog igényelni. Lennie kell forradalmi programnak, a nép programjának.

A Fekete Párduc Párt jelenleg egy, a dögvésszel küzdő program megalkotásának folyamatában van. Teljesen a nép fogja irányítani. Nekünk, a népnek kell eltipornunk a dögvészt, és meg is tesszük. A kábítószer a népirtás egy formája, amelyben az áldozat az életével fizet.

RAGADJÁTOK MEG AZ ALKALMAT!

FOKOZZÁTOK A HARCOT!

PUSZTÍTSÁTOK EL A DÖGVÉSZT!

MINDEN HATALMAT A NÉPNEK!

Michael “Cetewayo” Tabor
N. Y. Panther 21, Politikai Fogoly
Fekete Párduc Párt