Kik is a baloldaliak?

A sok közül az egyik liberális főokost hallgattam, aki azt bizonygatta, hogy választási vereségük felér egy győzelemmel. Aztán az egyik ” baloldali” párt a másik “baloldalit” okolta, és viszont.

Aztán mindketten (hárman, négyen…) a közönyös,távol maradó választót hibáztatták. A szégyenteljes, sokadik, csúfos bukás oka persze nem ez. A valódi ok a választó égető, életbevágó problémáinak lesajnálása.

Elhangzott-e csak egyszer is, hogy a hatályos Munka Törvénykönyve hogyan szolgáltatja ki a melósokat?

Elhangzott egyszer is, hogy a munkavédelmi ellenőrzéseket meg kell szigorítani?

Elhangzott egyszer is a nyolcórás foglalkoztatás, mert kevesebb szinte semmit nem hoz a konyhára?

Elhangzott egyszer is, hogy a papíron nyolc órás munkaidő tíz órát, vagy annál is többet jelenthet, feketén, kifizetetlenül?

Elhangzott egyszer is, hogy az önkormányzatok pénzügy konszolidálása helyett számonkérés kellett volna a felelőtlen gazdálkodás miatt?

Elhangzott egyszer is, hogy mi lesz a helyi kisvállalkozókkal, ha megvalósul az amerikai termékek vámmentes megjelenése az európai és a magyar piacon?

Elhangzott egyszer is, hogy mi lesz a magyar költségvetés pénzén idecsábított nyugati cégek munkásaival, ha lassul a német gazdaság?

Elhangzott egyszer is, hogy nem tudni, hová kallódnak azok a tizenhat évesek, akik elégtelen képzettséggel, nyelvismeret nélkül tömegével jelennek majd meg a munkaerő- piacon?

Elhangzott egyszer is, hogy mi lesz a külföldön rekedt fiatalok itthon hagyott öregjeivel???

Egyszóval: A BUKÁS ELKERÜLHETŐ LETT VOLNA, HA A BALOLDAL BALOLDALI VÁLASZTÁSI KAMPÁNYT FOLYTAT.

Mellesleg az is kiderült volna kik is a baloldaliak…..

Szöllősi Istvánné

Vélemény, hozzászólás?