A Népszava rendszerváltás utáni tevékenységétől eddig sem voltunk elragadtatva.
A lap csak igazán extrém esetekben foglalkozott a valódi baloldal, közte az Európai Baloldal működésével, rendszeresen mellőzik sajtóközleményeinket, és tényleg nagyot kell alakítanunk, hogy a véleményünk és tevékenységünk egyáltalán megjelenjen az újság hasábjain vagy az internetes felületein.
A Népszava mint hagyományosan baloldali lap azonban rendre csalódást okozott. Nem is csoda, hogy olvasóik jórésze már elveszett a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben, és látszólag nem is próbálják őket visszaszerezni.
Sőt, most valószínűleg újabb tömeg tisztességes olvasót vesztettek, hiszen elég komoly gyalázás jelent meg oldalukon Kádár Jánosról és rendszeréről.
Természetesen a cikk megismétli a jelenlegi kapitalizmus őrülten ostoba propaganda-mantráját, hogy a Kádár-rendszer iránti tisztelet és szeretet nem más, mint „nosztalgia”. A nem hibátlan, de a jelenlegi rendszernél kétségtelenül jobb társadalmi-politikai-gazdasági rendszer érdemeinek objektív elismerése nem is lehet más a tőkés rendszer hívei számára, csupán „nosztalgia”. Ha kimondjuk, hogy akkor nem éhezett 40, 000 gyermek, ma pedig igen; ha kimondjuk, hogy akkor nem volt munkanélküliség, ma pedig tömegesen; ha kimondjuk, hogy akkor ellátták a betegeket a kórházakban, ma pedig nem; ha kimondjuk, hogy annak idején nem grasszáltak fasiszta gonosztevők az utcákon, ma pedig igen, akkor az nyilván nem lehet más csak ostoba „nosztalgia”.
Ha Ön úgy gondolja, hogy annak idején emberibb rendszer volt, emberibb értékekkel, ma pedig egy korrupt, fasisztoid, népnyúzó, neohorthysta rendszer épül ki, akkor Ön „nosztalgikus” a liberálissá vedlett média szemében.
A cikk apropója Majtényi György könyve a Kádár-kor társadalmáról Egy forint a krumplis lángos címmel. Azzal, hogy a Népszava teret ad hasábjain Kádár és rendszerének egyoldalú és szélsőséges kritikájának, maga is felelőssé válik ezért. A Majtényi-„művet” elemző cikk szerint Kádár rendszere 1956 novembere és 1962 között nem különbözött Rákosiétól, amely a két rendszer pofátlan összemosásának csírája, és ezt lényegében pontos példákkal és történelmi párhuzamokkal meg sem próbálják alátámasztani. Csak az egypártrendszerre (a mostani fasisztoid egypártrendszer nyilván sokkal jobb), a termelőeszközök állami tulajdonára (nyilván a korrupt-kizsákmányoló bitorlás sokkal jobb), a megszálló szovjet csapatokra (nyilvánvalóan az iraki és afganisztáni háborúban való bűnös szerep sokkal jobb) hivatkoznak.
Meg a „valódi érdekképviselet hiányára”. Tehát a Kádár-rendszerben, ahol minden munkás beleszólhatott a dolgok működésébe a pártbizottságban és a szakszervezetekben, nem volt érdekképviselet, de ma nyilván van, ahol ugyanezért azonnal kirúgnák.
Szerintük ezek mind azt akadályozták meg, hogy „létrejöjjön egy autonóm középosztály”. Nem. A Kádár-rendszer intézkedései és a szintén ostorozott politikai rendőrség azt akadályozta meg, hogy ne grasszálhassanak fasiszták az utcán és ne jöjjön létre az orbáni korrupt-fasisztoid urambátyám rendszer, amely a tőkés érdekek mentén teljesen nyugodtan és legálisan lerabolhatja a munkások vagyonát, elveheti szabadságát, és így közben a tőkés termelés keretein belül bedobhatja őket a kizsákmányoló termelési rendszerbe. A Kádár-rendszer önvédelmi mechanizmusai (meglepetés: a szocializmusnak is joga van megvédeni magát!) nem az autonóm középosztály létrejöttét akadályozták meg, hanem a jelenlegi oligarchákat és a milliárdosok kizsákmányoló osztályának létrejöttét.
A Népszava oldalán olyan bődületes ostobaság is megjelenhetett, hogy „Hiába volt puha diktatúra Kádáré, abban a tekintetben azonos volt a sztálini típusú diktatúráéval” (!!!!). Olyan bődületes baromságokat is le mernek írni, hogy „a terror teljes arzenálja a rendszer működtetőinek szolgálatában állt.” A cikk szerint a Kádár-rendszerben társadalmi közöny volt és kiirtották a közösségi szolidaritást (!!!). Pont egy olyan rendszerről fogalmazzák ezt meg, amely nem csak egymásért vállalt szolidaritást, mikor – ezer példából egyként – szakszervezeti alapokból segítették a betegeket, de még a vietnami harcosokért is utcára vonultak, tiltakozni az imperialisták agressziója ellen. Pont, hogy a kapitalizmus rendszerváltás utáni társadalmi bűncselekményei erodálták a szolidaritást és teremtették meg a durva elidegenedést, árokásást és gyűlöletet, de még ezt is a Kádár-rendszerre próbálják kenni.
Ezzel lényegében a még ma is élő, akkori több generációt sikerül megsérteni az írónak, többségük a Népszava olvasója – volt.
A cikkben persze a Horthy-fasizmus népirtó rendszere már nem is fasizmus, csak „autokratikus rendszer”.
Azt már megszoktuk, hogy a Kádár-rendszer gyalázása a jobboldali „kultúra” és agymosó propaganda sarokköve. (Mivel számukra ciki, hogy nem sikerül nekik olyan eredményeket produkálni.) Azt is megszoktuk, hogy a Kádár-rendszer gyalázása immár a liberálisok szavajárása is lett, mert nekik ez a saját „baloldali” pólusukon vélt vetélytárs elleni harc. De, hogy az egykor szebb napokat is látott Népszavának is ez a véleménye, az már tényleg valaminek a vége.
Mi csak azt üzenjük a Népszavának, hogy üdvözöljük a Népszabadságot.