A napjaink közéletét borzolja, hogy Hollandia is elesett, mert képesek voltak őrült szélsőjobbos tolvajokat választani a parlamentjükbe, és részei is lesznek a kormánykoalíciónak.
Ugyanakkor üde színfolt Európa térképén, hogy Jeremy Corbyn-t parlamenti képviselővé választották – annak ellenére is, hogy az anyapártjából sikerült elüldözniük. A brit Munkáspárt sikerének nem örülhetünk a Starmer-féle jobbratolódás után. Vélhetően újabb Tony Blair-t kapunk, aki neoliberális megszorító politikát fog folytatni az Egyesült Államok európai, előretolt lakájaként, majd bukás után visszaadja a helyét a konzervatívoknak.
Más a helyzet Franciaországban, ahol hiába a szélsőjobboldali populista tolvaj-hazudozók propaganda-ámokfutása, a munkásosztály nem dőlt be, és a Népi Frontot emelte a választási győztes pozíciójába, a szélsőjobboldal pedig a harmadik helyre csúszott vissza, holott mindenki az ő győzelmüktől félt. A francia neoliberálisok, akik nem zárkóztak el némi bevándorlásellenes, iszlamofób fasiszta propagandától sem, nem fogják támogatni a radikális baloldali Népi Frontot, amelynek tagjai között vannak testvérpártjaink, a Francia Kommunista Párt és az Engedetlen Franciaország. Meg persze az észhez tért szociáldemokraták, akik végre megérezték a fasizmus bűzét és hajlandóak voltak szövetkezni.
Franciaországban azonban nem csak a szélsőjobboldalt kell megállítani, hanem a neoliberálisok által okozott szociális válságot, az áremelkedéseket, az inflációt, egyszóval minden olyan tényezőt, amely egész Európában már megtalálható, köztük fokozottan Magyarországon is, ahol a munkásosztály még mindig nem találta meg az őt képviselő politikai erőt, és jelenleg a neoliberális szélsőjobboldali kormány helyett egy neoliberális szélsőjobboldali kalandormessiást sztárol.
A francia Népi Frontnak és Jeremy Corbyn-nak most fontos feladata van: példát kell mutatnia, hogy kell radikális baloldali módszerekkel kezelni a kapitalizmus globális válságát, beleértve a tömegnyomort, a fasizálódást, a klímaválságot és az imperializmus okozta apokaliptikus fenyegetést.
Európa népei fel fogják ismerni, hogy nem bízhatnak a pedofilvédő, korrupt, tolvaj fasiszta erőkben, és hogy a változás alulról és balra van.