Teljes fejetlenség a Hadházy-ügyben

Az orbáni háziellenzéket nagyon jól jellemzi, ami most történik.

Adott egy alaptörvény, amely illegitim választások után lett megalkotva, ráadásul olyan passzusa van, amely szerint hazánk függetlensége 1944 októberében szűnt meg, azaz rehabilitálja a nácikkal kollaboráló Horthy-diktatúrát, amely mondatra demokrata semmi szín alatt nem esküszik fel – arról nem is beszélve, hogyan maradt ki az „alkotmányból” a társadalombiztosításhoz és a lakhatáshoz való jog – többek között.

Namármost az ellenzék teljesen készségesen hajlandó volt felesküdözni, hiszen anélkül nem járna fizetés a parlamentben. Egyetlen ember volt, akit félistenként kezdtek tisztelni, Hadházy Ákost, aki ugyan a jobbikosokra jellemző hoztamismegnemis attitűdöt vett fel, és nem vett részt az alakulóülésen. A demokratikus minimum az lett volna persze mindenki részéről, ha demonstratíve nem tesznek le semmiféle esküt és ki is jelentik, hogy a szociális passzusok hiánya és a fasiszta mellékzönge miatt. Ez nem történt meg.

Mégis valahogy pozitívan lehet értékelni, hogy legalább az egyetlen Hadházy megpróbálta.

Mi lett az ügy következő kifejlete? Hadházy bejelenti, hogy inkább azért mégis letenné azt az esküt….

Ezzel kvázi az egész félmunkát, amit elvégzett, jól be is kukázta egyből.

Ha még ez nem lenne elég, az ellenzékit játszó Jobbik képviselője és az Országgyűlés alelnöke, Brenner Koloman közölte, hogy kellene valami retorzió abban az esetben, ha valaki szándékosan bojkottálja az eskütételt.

Az persze nem meglepő, hogy a Jobbik számára semmi zavarba ejtő nincs a Horthy-fasizmus tisztára mosogatásában – ők találták ki az egészet.

Az viszont újabb fordulat, hogy a Jobbik 24 órán belül kitalálta, hogy azért mégsem támogatják ezt a törvényjavaslatot, mivel ők „demokratikus párt”.

A legszomorúbb az egészben, hogy ebben a történetben sem Hadházy nem tudja, mit akar, sem a Jobbik nem tudja, mit akar, az ellenzék többi része azt sem tudja, mi történik, egyedül a Fidesz az egyetlen erő, amely ténylegesen konzekvensen szemétláda. És pont ezért van nekik kétharmaduk – mármint a konzekvensség miatt.

Vélemény, hozzászólás?