Természetesen nem ő az első, aki szívcsakrákról értekezik, de mégis csak parlamenti képviselő volt.
A történet szempontjából teljesen mindegy, mi az a szívcsakra. Fogadjuk el, hogy a szokásos nemlétező ultranacionalista babonamarhaság, ami nem létezik, de sok átlag alatti emberrel el lehet hitetni, hogy ez által ő különlegessé válik.

És vannak, akik ebben komolyan hisznek…
Trockij olyan, mint Forrest Gump mamája, úgy tudja elmagyarázni a dolgokat, hogy megértsük:
„A nemzetet a történelem fölé emelendő segítségül hívták a rasszt. A politika szintjén a rasszizmus egy felfújt, kérkedő változata a sovinizmusnak, üresfejűséggel párosulva. Miként a lecsúszott nemes vigasztalódik ősi származásával, úgy ittasul meg a kispolgárság fajtája magasabbrendűségének meséjétől.”
Wittner Mária is mesélt és bejelentette, hogy „ahol a szívcsakra van, azt akarják. Ezt akarják, a szívcsakrát. Az fogja uralni a világot. Csakhogy mi magyarok kaptuk a szívcsakrát, mert mi befogadók voltunk mindig és nem gyarmatosítók, és nem raboltuk körbe a fél világot. Azért, hogy utána diktáljunk majd másoknak, akiket kiraboltunk.”
(Kielemezhetnénk a szöveget, mennyire is befogadó a migránsgyűlölő kormánypárt, vagy hogyan is zsákmányolta ki az uralkodó hatalom a történelem során az itt élő sajátjait és kisebbségeit, de ezen lendüljünk túl, és koncentráljunk csak ma a csakrára.)
A szívcsakra meséjének is az a célja, hogy hazánkat valami überországgá tegye, amely minden egyes tagjának alanyi jogon garantálja a felsőbbrendűséget. És ha ez megvan, már nem is kell rendben elvégezni a munkánkat, nem kell a kórházban életeket menteni, nem kell küzdeni a saját jogainkért és jólétünkért, nem kell semmit letenni az asztalra, hiszen már amúgy is királyok vagyunk.
A csakra amúgy egy tanrtikus buddhista alapfogalom. A csakra lényegében nem anyagi, hanem egy metafizikus, idealista „szerv”, energiaközpont. Mivel ugye anyagi valója nincs, ezért nem is létezik (csak a mesében hívők tudatában, sajnos ezek mostanság egyre többen vannak). Mivel nem létezik, ezért nehezen számon kérhető, tehát ilyen vallási jellegű népbutításra kifejezetten jól használható.
Dehát akkoris! Nemzeti-keresztény kurzus van! Hogy érvelhet egy nemzeti-keresztény prominens buddhista alapfogalmakkal? Ez kb. olyan, mintha Orbán Viktor dzsihádot hirdetne vagy Thürmer Gyula menekültellenes propagandát nyomna. (Persze lehet, hogy ezek már megtörténtek).