Pártzászlók helyett hozzatok kenyeret! –  Felhívás a tüntetőkhöz

Január 2-án újra összegyűlünk, hogy közösen tiltakozzunk a kormány politikája ellen.

Elutasítjuk azt a cinikus kormányzást, amely a népre hivatkozik, de egyre több embert taszít nyomorba. Gyermekek százezrei élnek szegénységben, nincs munka, márciustól nincs segély sem.

GYERMEKSZEGÉNYSÉG2b

Úgy gondoljuk, hogy most a szolidaritást kell leginkább erősítenünk. Ha sikerült elérni, hogy ne vessenek ki újabb adót az internet használatára, akkor közösen kikövetelhetjük az állam által garantált segélyek megőrzését is.

Mi nem pártzászlóval, hanem egy csomag kenyérrel megyünk a tüntetésre. Munkát adni még nem tudunk, de kenyeret – jelképesen – igen. Remélem, hogy a tüntetés szervezői meg tudják oldani, hogy a tüntetők által hozott kenyeret azoknak viszik el, akik január 2-án is éhesek lesznek.

A MI IDŐNK Szerkesztőbizottság

Vélemény, hozzászólás?