Alicia Elvira Corredera Morales asszony november végén érkezett Budapestre, de megbízólevelét csak január 15-én tudta átadni Áder János államfőnek.
A diplomata korábban a kubai „Barátság a Népekkel Intézet” alelnöke volt. Az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006 képviseletében, Vajnai Attila elnök és Kovács Gábor a Külügyi Kabinet tagja a napokban találkoztak a Nagykövettel, akivel hosszabb megbeszélést folytattak.

Alicia Elvira Corredera Morales, a Kubai Köztársaság új budapesti nagykövete Vajnai Attilával és Kovács Gáborral.
A Nagykövet tájékoztatást adott hazája helyzetéről. Elmondta, hogy a kubaiak készülnek a parlament, a Népi Hatalom Országos Gyűlése tagjainak március 11-én történő megválasztására. A vezetésben várhatóan változások lesznek és a történelmi generáció tagjainak a feladatait megfelelő tapasztalattal rendelkező fiatalabb politikusok fogják fokozatosan átvenni. A személycserék nem jelentenek változást az ország politikájában, szocialista elkötelezettségében és a Kubai Kommunista Párt meghatározó szerepében.
A Nagykövet elmondta, hogy az USA több mint öt évtizedes gazdasági és pénzügyi blokádja súlyosan érinti az ország helyzetét, amit tovább nehezítenek Trump elnök újabb diszkriminációs intézkedései. Kuba szolidáris az Egyesült Államok és egyes nyugati országok politikusainak célkeresztjében lévő Venezuelával és elítéli a dél-amerikai ország vezetését lejárató média kampányt.
A megbeszélés során, Alicia Elvira Corredera Morales említést tett a „Május Elseje Nemzetközi Brigád” elnevezésű, az idén tizenharmadik alkalommal, április 23 és május 6. között megrendezésre kerülő szolidaritási akcióról. A külföldi résztvevők önkéntes munkavégzés mellett, felkeresik történelmi helyeket és találkoznak a társadalmi szervezetek képviselőivel. A nemzetközi brigád tagjai a Munka Ünnepén a havannaiakkal együtt vonulnak fel. A Nagykövet szeretné, ha magyar fiatalok is csatlakoznának a szolidaritási programhoz.
Vajnai Attila tájékoztatást adott a magyar belpolitikai helyzetről és az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006 politikájáról. Kijelentette, hogy a párt fő célja egy szélsőjobboldali rendszer kialakulásának a megakadályozása. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon erős társadalmi elégedetlenség tapasztalható, de egy kormányváltás csak az összes baloldali szervezet összefogásával érhető el. A párt Karácsonyi Gergely miniszterelnökjelölt által vezetett együttműködést támogatja, aki több követelésünket is programjába vette. Vajnai Attila, az Európai Baloldali Párt titkáraként ígéretet tett, hogy a nemzetközi brigád szolidaritási programról az európai vezető testületeket is tájékoztatni fogja.
Az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006 képviselői méltatták a hagyományos jó együttműködést és sok sikert kívántak Alicia Elvira Corredera Morales nagykövet munkájához.
Munkatársunktól