A libériai éhezők kitörhetnek a karanténból

A libériai Ebolaválság új szintre lépett ma, amikor is éhező, karanténba zárt emberek tucatjai akartak kitörni az elkülönítésből.

Negyvenhárom embert izoláltak, miután Jenewonda négy lakosa, közel a Sierra Leone-i határhoz, meghalt a betegségben.

De az Ebola által sújtott országok most drasztikus élelmiszerhiánnyal szembesülnek, mióta sok farmer és élelmiszer-elosztási alkalmazott elszökött a körzetből.

A karanténba zárt polgárok szerint az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) leállt az élelmiszerszállítással a körzetben.

Alexis Masciarelli, a WFP szóvivője elmondta, hogy a szervezet csak két napja tud az elkülönített közösségről, és már szervezik a missziót, amely élelmet küld a számukra.

Elmondta, hogy a munkásaik „együtt dolgoznak a kormánnyal és partnereivel, hogy olyan gyorsan azonosítsák a szűkölködő közösségeket, ahogy csak lehetséges.”

A Világegészségügyi Szervezet (WHO) 179 millió dollárt adott az Ebola sújtotta országok élelmezésére, amelyet még 59 millióval emelni fognak. A legnagyobb hozzájárulások az Egyesült Államokból, Kínából és Japánból érkeztek.

A WHO a héten Havannában tartott gyűlést, ahol méltatták Kuba erőfeszítéseit, hogy vezető szerepet vállalt orvosok és nővérek küldésében, hogy megfékezzék a halálos vírus terjedését, amelynek nincs gyógymódja.

Margaret Chan, a WHO vezetője elmondta, hogy Kuba „új reményt hozott ebben a borzalmas járványban.”

forrás: Morning Star

Vélemény, hozzászólás?