Az Európai Baloldali Párt Brüsszel utcáira vonult a TTIP elleni akciónapon

Az Európai Baloldali Párt, amely Végrehajtó Bizottsági ülését ezen a hétvégén tartotta Brüsszelben, annak minden tagjával részt tegnap, a belga fővárosban a TTIP, CETA és TISA elleni demonstráción.

A transzparensükön ez állt: „A demokráciáért, a közösségi és társadalmi szolgáltatásokért. STOP TTIP.” Az Európai Bizottságának otthont adó városában zajló felvonulás része volt a 734 szervezet által, öt kontinens 46 országában tartott tüntetéssorozatnak.

Emberek tízezrei lepték el a világ utcáit, hogy nemet mondjanak ezeknek a szabadkereskedelmi egyezményeknek, amelyeket a lobbik érdekei szerint alkottak; olyan szerződéseknek, amelyek fenyegetik a munkás és szociális jogokat, valamint még az országok szuverenitását is veszélyeztetik. Ha jóváhagyják, a hatalmas, multinacionális vállalatok érdekeit a nemzeti kormányoké fölé helyezik, ahogy ezt az Európai Baloldali Párt számos alkalommal elítélte.

Az Európai Baloldali Párt és tagpártjai kampányt indítottak a TTIP, a CETA és a TISA ellen – már akkor, amikor homályosan nyilvánosságra kerültek ezek a tárgyalások – elmagyarázva a szabadkereskedelmi egyezmények következményeit, amelyek csak a tőke és a multinacionális vállalatok javát szolgálják.

Az Európai Baloldali Párt üdvözli és erősen támogatja a TTIP és CETA elleni Európai Civil Kezdeményezést, amely különböző, haladó európai mozgalmak és szervezetek szövetsége szervez, és elítéli, hogy az Európai Bizottság 2014 szeptemberében elutasította ezt a kezdeményezést.

Az Európai Baloldali Párt részt vett az előző, globális mozgósításban, október 11-ére, amelyet számos közzétett esemény és sajtónyilatkozat követett, amelyek elítélték ezeket az egyezményeket, amelyek növelnék a munka liberalizációját, és számos munkahely elvesztését okoznák a mezőgazdaságban, farmergazdaságokban, a középméretű európai iparban, valamint káros lenne az európai emberek életére a sokkal rugalmasabb környezetvédelmi szabályozások és egészségügyi garanciák miatt, számos más egyéb tényező mellett.

Az Európai Baloldal nem áll le, amíg ezeket a szerződéseket végelegesen le nem állítják.

Európai Baloldali Párt

Az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006-ot Vajnai Attila, a párt elnöke személyesen képviselte a brüsszeli demonstráción és a Végrehajtó Bizottság Ülésén. 

Vélemény, hozzászólás?