NEM TÖRTÉNT ÁTTÖRÉS
Így értékelte Merkel kancellár asszony is azt a munkareggelit, amelyen – kifejezetten Ukrajna ügyében – rendeztek a milánói Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) 50 résztvevője közül kiválasztottak részvételével. (Ezek: Oroszország, Ukrajna, Németország, Francia- és Olaszország, illetve Nagy-Britannia állam- és kormányfői, továbbá az Európai Unió két legmagasabb rangú képviselője.
Míg Putyin elnök nagyon jónak tartotta a találkozót. Ukrán (most már mondhatjuk így: kollégája – lévén hogy magával immár egyenrangúnak fogadta el azt a puccsista összeesküvő bábpolitikust, akivel még hét hónapja szóba sem hajlandó állni); szóval ukrán kollégája már jóval kevésbé volt lelkes. Hogy miért nem volt feldobódva, nem igazán érthető. HISZEN NEM VÁLTOZOTT SEMMI, minden maradt a régiben. (Igaz, az az áttörés sem következett még be, hogy megtörténjen a régen várt és szorgalmazott kapituláció a donyeckiek részéről.)
Pedig Putyin elnök szavaiból is kiderült – mondhatni még egyértelműbbé vált –, hogy nem változott semmi. Az orosz elnök sajtótájékoztatóján elmondottaknak három fő pontban elmondható a lényege: 1. UKRAJNÁNAK EGYBEN KELL MARADNIA (hiába nem tudja a Donyec-medence lakossága elképzelni további együttélését az őt gyilkoló, népirtó „mostoha-anyácskával”); 2. A MINSZKI MEGÁLLAPODÁS JÓ, A BÉKÉS RENDEZÉS CSAK ANNAK ALAPJÁN ELKÉPZELHETŐ (illetve általában is: CSAK A BÉKÉS, TÁRGYALÁSOS MEGOLDÁS KÉPZELHETŐ EL. Aminek éppen annyi a realitása, mintha Sztálin, a győztes moszkvai ellentámadás helyett megpróbált volna leülni Hitlerrel békésen rendezni a két ország fél évvel korábban „keletkezett konfliktusát”). És 3. PUTYIN CÁFOLTA, HOGY MOSZKVA A KONFLIKTUS BEFAGYASZTÁSÁRA TÖREKEDNE. Dacára annak, hogy minden éppen ennek érdekében történik: az elválasztó vonalakról (egyszerűbben szólva: a demarkációs vonalakról) folytatandó tárgyalások éppúgy, mint a bábelnök által éppen most aláírt önkormányzati törvény.
Amivel kapcsolatban mind a donyecki, mind a luganszki népi vezetés, most az egyszer, sarkára állt. Kijelentve: blöffnek tartják, nem tekintik érvényesnek a törvényt. Már csak azért sem, mert AZT EGY MÁSIK ORSZÁG ÁLLAMFŐJE HOZTA MEG A SAJÁT ORSZÁGA SZÁMÁRA. (No-no, fiúk, baj lesz! Apátok éppen most szögezte le sokadjára: Ukrajnának egyben kell maradnia!) És azért is elfogadhatatlan számukra, mert, mint mondták: a törvény által A HELYI HATALMI SZERVEK ÚJRA ENGEDELMESKEDNI LESZNEK KÉNYTELENEK A KIJEVI HATÓSÁGOKNAK.
Milánóban a vendéglátó olasz miniszterelnök támogatta Hollande francia elnök elgondolását: vegye át egy nemzetközi ellenőrző csapat (francia, német, olasz) az orosz-ukrán határ felügyeletét. (Mit sem szeretne jobban a kijevi junta, amelynek teljesen kicsúszott a kezéből az államhatár a két népköztársaság területén! Meglehet, nagy békevágyában még Putyin elnök is belemegy a népi erők számára, megvalósulása esetén végzetes elképzelésbe!)
Igaz, Putyin a minszki megállapodásokkal kapcsolatban árulkodott is. A népfelkelők sem tartják be – mondta, másodiknak hozzátéve: és a kijevi hatóságok sem. Amivel kapcsolatban a néphadsereg hadijelentései már leplezetlenül ironizálnak, gúnyolódnak: „ma igen heves volt a tűzszünet”; „A fegyverszünetet ma nem sértették meg a felek, ám XY település környékén azért fegyverszüneteztek egyet rakétákkal, sorozatvetőkkel”; „a felek ma alaposan odafegyvernyugodtak egymásnak, aminek eredményeként X számú épület megsérült, Y számú békés civil lakos áldozatul esett, vagy megsebesült”. Cáfolva apjukat, a katonai parancsnokok el szokták mondani: parancsuk van rá, azt be is tartják, HOGY SOHA NE LŐJENEK ELSŐNEK. Lőni tehát mindig csak akkor lőnek, ha előzőleg őket, vagy – főképpen pedig – az általuk oltalmazni törekedett településeket, városokat – Donyecket, a forradalom székvárosát – lövik. Egyre kegyetlenebbül, egyre pusztítóbb tüzérségi eszközökkel. Putyin apánk biztosan nem hallotta annak az asszonynak a szavait, aki szerint „mióta tűzszünet van, azóta sokkal jobban lőnek”. És mennek, és mennek a hadoszlopok, csapatok, fegyverek Donyeck, Luganszk és Mariupol felé. És már újra bombáz a junta légiereje – holott a fegyver- és tűzszünetek tiltják, például, a légierő bevetését. Amint a nehéztüzérséget is már régen hátrébb kellett volna vonni. Mennek az újabb és újabb csapatok Peszki és Avgyejevka felé is, hogy ott, a földalatti alagutakon keresztül hatolva, benyomuljanak kétségkívül bajban lévő bajtársaik segítségére, felváltsák, kiegészítsék őket. Fegyverszünet ide, tűzszünet oda, most már naponta támadják a junta páncélosai és rohambrigádjai is a visszafoglalni akart donyecki repülőteret.
Miközben David Cameron Milánóban követelte „az orosz csapatok kivonását”, Harkovban mintegy kétszáz újabb amerikai zsoldos szállt le. Már meg sem próbálják titkolni kilétüket: feketebőrűekből álló terrorkülönítményről van szó.
Ugyanakkor a városba érkezett 400 TÖRÖK ZSOLDOS IS.
2. A „fegyverszünet” tehát tovább tart. Donyeckben csütörtökön két ember meghalt, négyen repeszszilánkoktól sérültek meg. Találat érte a város hajdan híres finommechanikai üzemének egyik üzemcsarnokát, egy vegyianyag raktárt. Ugyancsak tüzérségi lövedék érte a város 1. sz. kórházát is, amelynek épülete megsérült.
Mariupol környékén a junta tüzérsége lőtte az egyik, a népi erők kezén lévő települést. Az egyik rakéta egy (ott élő görögökből álló) temetési menetbe csapódott. Hatan meghaltak. Tüzérségi tűzben vesztette életét a városban lévő görög konzulátus konzulja is.
De hogy legyen valami jó hír is: a junta tüzérsége saját bajtársaik egy századát lőtte szét a donyecki repülőtéren: szinte hírmondó sem maradt az alakulatból. (Mindjárt fegyvernyugvást is hirdettek.)
Luganszk megyében felmérték a károkat. A harcok, belövések miatt 1470 épület részben, 1125 teljesen elpusztult. A teljesen rommá lőtt luganszki repülőtér helyett újat kell majd építeni (vélhetően ez a sors vár a donyeckire is).
Csikós Sándor