Lengyelország közölte, hogy ugyan ejtik a neonáci bandákat felfedő újságíró elleni vádakat, de a tevékenysége miatt tovább folynak a nyomozások.
Piotr Wacowski álcázva szűrődött be egy neonáci csoportba, és lefilmezte, ahogy tavaly egy erdőben Adolf Hitler születésnapját ünneplik. A TVN csatorna, amely az amerikai Discovery csatorna tulajdonában áll, közölte, hogy alkalmazottjukat, Wacowskit kötelezte a Belbiztonsági Ügynökség, hogy jelenjen meg előttük és szolgáltassa ki a bizonyítékait.
A jogászok szerint a műsor a fasizmust propagálta, de a TVN szerint a tervezett eljárás célja „megfélemlíteni az újságírót”, és szerintük a hatóságok amiatt dühösek, hogy kiderült, mennyire tolerálják a felfedett fasiszta csoportot.
A lengyel lakosság ötöde halt meg a második világháborús náci megszállás alatt, és néhány lengyel kollaborált a nácikkal a holokauszt során, amely miatt a kormányzó Törvény és Igazság Párt betiltotta ezen tények említését. A november 11-ei függetlenség napi ünnepségen fasiszták is felvonultak a kormányzat miniszterei mellett.
forrás: Morning Star