Orosz parlamenti képviselők szankciókat akarnak Lettország ellen, miután Raimonds Vejonis elnök olyan törvényt írt alá, amely arra kényszerít a középiskolai tanulókat, hogy csak lettül tanulhatnak.
A lett lakosság negyedét kitevő orosz etnikumnak jelenleg joga van saját nyelvén tanulni számos középiskolában.
Jelenleg 300 ezer ember – a lakosság 13%-a – él állampolgárság nélkül Lettországban, mivel annak előfeltétele, hogy folyékonyan beszéljék a nyelvet.
Vejons közölte: „A lettül tanulás egyenlő feltételeket biztosít minden fiatal számára, hogy minőségi oktatás kapjanak. Ez sokkal összetartóbb társadalmat és erősebb államot eredményez.”
Ellenben Moszkva szerint az „utálatos” intézkedés az oroszok „erőltetett asszimilációját” szolgálja.
Lettország és Oroszország gyakran összetűzésbe került a Légiós Nap miatt, amikor is Rigában felvonulnak a Waffen-SS részeként működő Lett légióra, amely részt vett a holokausztban és a Vörös Hadsereg ellen küzdött a második világháborúban.
forrás: Morning Star