1. Az elhíresült ukrán önkormányzati törvényt aláírta Porosenko bábelnök is. (Még szép: az ő ötlete volt.)
A törvényt „a helyes irányban tett lépésnek” nevezte Putyin elnök Milánóban. Neki is, és mindazoknak, akik ilyen vagy olyan okból követik (vagy kénytelenek követni) őt, meggyőződésük: EZ MEGTEREMTI AZ ALAPOKAT A TOVÁBBI TÁRGYALÁSOK FOLYTATÁSÁHOZ (többek között a majdani elválasztó határ kijelöléséhez is a junta, illetve a népi erők közötti tárgyalásokhoz is).
Tudva, hogy a harcban álló Donyec-medencében is – enyhén szólva – nem volt egyértelmű a törvény (illetve orosz értékelésének) fogadtatása, az orosz 1-es közszolgálati tévécsatorna riportere rövid interjút készített Andrej Purgin donyecki első miniszterelnök-helyettessel (aki mindkét legutóbbi minszki tárgyalási forduló egyik résztvevője is volt).
(Egyik kérdésében a műsorvezető elszólta magát. Eszerint: a nyugati hatalmak az oroszellenes szankciók feloldása egyik feltételének nevezték, hogy a két népköztársaság elfogadja a most aláírt kijevi törvényt. Nem ezekkel a szavakkal mondta, hanem úgy: A SZANKCIÓK FELOLDÁSÁNAK EGYIK FELTÉTELE, HOGY A KÉT NÉPKÖZTÁRSASÁG IS EGYEZZEN BELE A JÖVŐ VASÁRNAPI UKRÁN PARLAMENTI VÁLASZTÁS MEGTARTÁSÁBA A SAJÁT TERÜLETÉN. Amiből logikusan következik: okafogyottá válna az egy héttel későbbi helyi választás megtartása, a helyi népképviseleti szervekbe. Vagyis – mit mondtam? – a TÖRVÉNY CÉLJA, igenis, A KIALAKULT HELYZET (status quo) – első lépésként – BEFAGYASZTÁSA. Hogy abból kiindulva azután folytatni lehessen a két népköztársaság önálló államiságának erodálását, végső soron pedig visszaolvasztását Ukrajnába. Más szóval: a Nyugat Moszkva kezével kívánja likvidálni a két forradalmi államot. Éppen úgy, ahogy februárban Moszkva kezével döfték a kegyelemdöfést Janukovics hátába – vagyis amikor PUTYIN FOSZTOTTA MEG A TÖRVÉNYES UKRÁN ELNÖKÖT AZ ÖNVÉDELEM UTOLSÓ LEHETŐSÉGÉTŐL, és a kritikus pillanatban visszaküldette vele a rendőrséget a laktanyába. Ahelyett, hogy leverette volna a már nyilvánvaló fegyveres lázadást.)
Mind az interjúkészítő, mind pedig alanya érezte a helyzet fonákságát. Purgin ugyan teljes támogatásáról biztosította az orosz elnök szavait, és ismét csak úgy értékelte: az önkormányzati törvénnyel Kijev elismerte (?) a két népköztársaság önállóságát. Ám mindjárt sietett is hozzátenni: szó sem lehet semmiféle politikai szövetségről Ukrajnával mindaddig, amíg véget nem ér a háború. Az október 26-i ukrán választást semmiképpen sem, az egy héttel későbbi saját választást viszont mindenképpen megtartják. Amit követően, mondta, a két népköztársaság állami vezetése legitim lesz.
A műsorvezető kérdezett rá, és a politikus volt kénytelen elismerni: az ukrán fél által ajánlgatott területcserékkel nagyon sok olyan település, ahonnan a néphadsereg harcosai származnak, ukrán kézbe kerülne (vagy ott maradna, végleg) – ami ezeknek a harcosoknak elfogadhatatlan. Purgin feltárta: a készülő határ-megállapodás által érintett területek, illetve frontvonalak háromnegyedében már sikerült megállapodni (ott ténylegesen fegyvernyugvás van). Egynegyed körül folynak a harcok. Ezek egy része OLYAN TELEPÜLÉSEKÉRT (települések körül) FOLYIK, AMELYEKET A JUNTA BIRTOKOL, ÉS AMELYEK MÉLYEN A NÉPKÖZTÁRSASÁG MAJDANI TERÜLETÉNEK MÉLYÉBE ÉKELŐDNEK. A junta arra törekszik, hogy az e bekerített települések körüli területeket is „magával vigye”.
(Persze, mint láthatjuk majd, a harcok nemcsak ott, hanem – mindenekelőtt – a donyecki repülőtér körül folynak. A MAJDANI HATÁRMEGÁLLAPODÁS ELŐTT – amely előkészítése, a jelek szerint nagy ütemben folyik. A repülőtér visszaszerzése három okból is fontos a juntának: 1. Megfosztani a milliós nagyvárost saját repülőterétől; 2. Ott is újra lőtávolba kerülni Donyeckhez, mely fölött Damoklész kardjaként függene az ágyúzás felújítása a repülőtér felől is; 3. A repülőtér megszerzésével – biztonsági zóna címén – hátrébb lehetne vonatni a népi erőket, olyan távolságra /10-15 km/, aminek révén DONYECK, vagy legalábbis annak nagy része, DE FACTO, KIJEV FENNHATÓSÁGA ALÁ KERÜLNE.)
2. A néphadsereg által kiadott hadijelentésekben immár visszatérő a hír: a junta jelentős fegyverzeteket, csapatokat vonultat fel különböző irányokban. Általában Donyecket, Luganszkot és Mariupolt szokták megnevezni a célirányok között (az első kettőt elfoglalni, a harmadikat megvédeni kívánják.)
Így egyre súlyosabb a repülőtér körüli helyzet is – egyre érkeznek az újabb és újabb alakulatok, fegyverzetek. Érzékelhető a nyomás erősödése – és a néphadsereg immár védekezni kényszerül, semmint hogy támadna. Hírek szerint a junta csapatai visszafoglalták a régi terminál irányítótornyát. A repülőteret védő alakulatok parancsnoka ma Zsirinovszkij segítségét kérte nehéz tankok, illetve páncélos járművek küldésében. Melyek ahhoz kellenek, hogy kimenekítsék sebesült bajtársaikat. (Elismerve, egyszersmind, hogy immár a néphadseregnek is jelentős veszteségei vannak.)
Az a tény, hogy a szélsőséges politikushoz tartotta szükségesnek fordulni, jelzi egyben: AZ OROSZ ÁLLAM SEGÍTSÉGÉRE NEM SZÁMÍTHAT. (Már korábban is szó volt róla: az eddig csordogáló segítség mostanra elapadt. Moszkva legföljebb akkor segít majd, ha a néphadsereg az összeomlás szélére jut.)
Az eddigieknél is intenzívebbé vált a város, annak polgári létesítményei és lakóépületeinek ágyúzása. A junta bevetette immár a legnagyobb tűzerejű és hatótávolságú reaktív fegyvert, a 40 km-re is elhordó „Tocska-U” rakétát is. Amitől kigyulladt egy elektromos alállomás és egy vegyi üzem is.
A szeptember 5-én derékba tört, amúgy lendületes offenzívával nemcsak a repülőtérről lehetett volna kifüstölni az ott megbújt terroristákat. Nemcsak lőtávolságon kívülre lehetett volna űzni őket Donyeckre. De olyan messzire is lehetett volna űzni e martalócokat, hogy még a „Tocska-U” rakéták se érhessék el Donyecket.
Donyeckben pénteken 15, szombaton újabb négy civil lakos esett a belövések áldozatául.
Maga Putyin is elismerte, hogy a tűzszünetet (fegyverszünetet, stb.) mindkét fél megsérti. A felek felsorolásakor ELSŐKÉNT A NÉPHADSEREGET EMLÍTETTE MEG. ÉS CSAK UTÁNA A TULAJDONKÉPPENI AGRESSZORT. Azt, akinek orvtámadásait a néphadsereg sem tudja válasz nélkül hagyni – illetve, rosszabb esetben, kénytelen ezek ellen megelőző csapásokkal védekezni.
Merthogy a jeles fórumokon már szó sem esik a junta csapatainak kivonásáról – holott a donyeckiek ezt tekintenék, igazából, a békekötés legfontosabb feltételének.
Szombaton Moszkvában tüntetők követelték – egyebek mellett – a két népköztársaság elismerését. (Ami, immár tudjuk, nem vág egybe azzal a legfelsőbb szintű akarattal, mely a két népköztársaságot, lakosságának akarata ellenére, Ukrajna keretében kívánja tartani. Egyebek mellett azért is, hogy Kijevnek, és ne Moszkvának, kelljen fizetnie a helyreállítás horribilis költségeit.)
3. A remény hal meg utoljára. Zaharcsenko miniszterelnök három fontos bejelentést is tett: 1. Nem ismerik el a kijevi önkormányzati törvényt („Porosenko olyan törvényt hoz, amilyet akar. Mármint a saját országában, mert ez már nem Ukrajna” – mondta.) 2. DONYECK MEGKEZDI SAJÁT IGAZOLVÁNYAINAK, ÚTIOKMÁNYAINAK KIADÁSÁT. 3. Államosítják a legfontosabb üzemeket. A három legnagyobbat – közöttük kettő a korábban leggazdagabb Rinat Ahmetov oligarcha tulajdona volt – egyelőre ideiglenesen már ellenőrzés alá is vonták. Bevezetik egyben hatóságilag ellenőrzött árakat. A lakossági hitelek törlesztését pedig, a hadműveletek idejére, felfüggesztik.
Az orosz Állami Duma kommunista frakciója már be is jelentette: megfigyelőkkel fogják képviseltetni magukat a november 2-i választásokon. (E választásokat, John Kerry amerikai külügyminisztertől már most tudhatjuk: mi magyarok sem fogjuk eleve elismerni.)
Csikós Sándor