Szváziföld betiltja a szakszervezeteket

Egyre nő a Dél-afrikai Szváziföld monarchiáján a nyomás, hogy vonja vissza a döntését, mely szerint minden szakszervezetet és munkáltatói föderációt feloszlat.

Munkások vagyunk, nem szolgák!

Az UNI Global Union hangja is csatlakozott a Winnie Magagula munkaügyi miniszter múlt heti diktátumát elítélők nemzetközi kórusához, amely arra utasítja az érdekképviseleti szervezetet, hogy azonnal szüntessék be tevékenységüket.

A drákói szabályozás nem csak a Szváziföldi Szakszervezeti Kongresszust és az Szváziföldi Egyesült Szakszervezeteket érinti, hanem a Szváziföldi Munkáltatók Föderációját, a Szvázi Üzleti Társaság Föderációját és a Kereskedelmi Kamarát is.

Philip Jennings, az UNI főtitkára levélben jelezte a szvázi kormánynak, hogy a Nemzetközi Munkaszervezet (ILO) januári tényfeltáró küldetése javasolta a munkások és munkáltatók föderációinak regisztrációját.

Ezzel szemben „a szvázi kormány teljesen figyelmen kívül hagyta ezeket a javaslatokat, csakúgy, mint a nemzetközi szakszervezeti mozgalom ismételt felhívásait, hogy tiszteljék a Szváziföld által is ratifikált nemzetközi jogokat, köztük az ILO 87. számú Egyezményét.”

„Ehelyett önök most felfüggesztik a munkások jogait a szabad tömörüléshez, és hogy szakszervezeti tevékenységet fejtsenek ki.”

Jennings tiltakozását a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció (ITUC) és a Dél-afrikai Cosatu nyilatkozatai követték.

„A kormány állítása szerint egy technikai hibát kell javítani a jelenlegi törvényhozásban, hogy engedélyezhessék a szakszervezetek és a munkáltatói föderációk regisztrációját,” – közölte Sharon Burrow, az ITUC főtitkára.

„Ellenben nincs semmiféle jogosultság a jelenlegi szervezetek betiltására, noha a kormány igyekszik rendbe tenni egy törvényi problémát, amely a kialakult helyzetért felelős.”

Forrás: Morning Star

Vélemény, hozzászólás?