Venezuela szent és tiszteletreméltó

Nicolas Maduro a Nemzetgyűlésben egy Antiimperialista Törvényt nyújtott be, hogy „megvédjék a Venezuela békéjét, szuverenitását és teljes fejlődését az Egyesült Államok birodalmának fenyegetéseivel szembesülve.”

„Szükséges, hogy képességeim szerint kormányozzak ebben a komplikált helyzetben, amellyel Venezuela szembenéz,” – folytatta.

A Minisztertanáccsal való találkozás során az országos televízióban Maduro egy levelet is felolvasott Fidel Castrotól, Kuba történelmi vezetőjétől, aki gratulált Maduro-nak a „briliáns és bátor beszédéért, amelyben elítélte az Egyesült Államok kormányának brutális terveit,” – és hozzátette: „A szavaid úgy vonulnak be a történelembe, mint bizonyíték, hogy az emberiség megismerheti és meg kell ismernie az igazságot.”

Maduro Fidel Castro levelét mutatja

A Washington által kiadott nyilatkozatra válaszolva, amely Venezuelát az amerikai nemzetbiztonságra való fenyegetésként jelöli meg, Maduro felidézte, hogy senki a világon nem hiheti, hogy fenyegetést jelentene, mivel a venezuelai nép arról ismert, hogy „békeszerető, demokratikus, emberséges, és olyan külpolitikája van, amely a megértés és a béke felé vezet… valamint vezető az integrációért és az egységért folytatott harcban.”

Az Egyesült Államok intézkedései között vannak szankciók hét venezuelai tisztségviselő ellen, valamint a legkomolyabb fenyegetést jelentik eddig az USA vezetése által, – mondta Maduro, amikor egy védelmi katonai hadgyakorlatot jelentett be március 14-ére, hogy felismerjék az ország védelmének kulcspontjait.

Továbbá megjegyezte, hogy a előrehozott parlamenti választásokat fognak idén tartani, hogy biztosítsák, hogy a „nép döntse el, mi történjen az országban.”

Egy törvény elfogadása legális eszköz, amelyet az alkotmány biztosít, hogy az Elnök rendeletek által kormányozzon vészhelyzetekben és sürgősségi helyzetekben. Egy ilyen törvény elfogadásához  a Nemzetgyűlés szavazatainak három ötödére van szükség, amely 99 az ország 165 képviselője közül.

Maduro korábban, 2013 októberében már kérte hasonló törvény elfogadását azért, hogy döntéseivel szembeszálljon a korrupcióval.

forrás: Granma

Vélemény, hozzászólás?