Hogy mit tud kezdeni a világ egyik legjobb gitárosa szólóban a színpadon, aki még csak nem is volt soha frontember? Meglepően sokat.
A kommunista rapmetál Rage against the machine igazi legendává vált, pedig csak három albumot adtak ki 1994-és 2000 közötti pályafutások alatt. Utána már csak szakítások és koncertes újraalakulások voltak. Az akkori zenei újszerűség a különféle stílusok keverésével, valamint Morello felejthetetlen, szintetizátorszerű effektes gitárjátéka egyből az egekig emelte a csapatot, amely szakmai berkekben is komoly tiszteletnek örvend.
A szakítás után a hangszeres szekció megalkotta az Audioslave zenekart Chris Cornell énekessel, majd a vele való szakítás után a Cypress Hill és a Public Enemy két rappere ugrott be frontemberi pozícióba Prophets of rage néven. Közben Morello szólóprojektbe kezdett Nightwatchman, majd saját néven. Ebben a felállásban már frontember volt, de mégsem egy rockzenekaré. Ezek a projektek akusztikus dalok voltak, nem pedig egy rock-metál projekt, amit már a budapesti közönség is kapott.
Mert a július elsejei koncert egy egyveleg volt Tom Morello karrierjéből. A közönség természetesen a Rage against the machine instrumentális megidézésére tombolt hatalmasat, de egész jó fogadtatás kísérte az életmű többi dalát is.
Morello frontemberként is kiválóan megállta a helyét, a mozgása, a színpadi jelenléte és a felkonfjai jóval túlmutattak egy amúgy énekesnek is szegődő gitároson.
Az előzenekarokat nélkülöző koncert ismeretlen okból félórás késéssel kezdődött az Akvárium Klubban, amit csak tetézett a látszólag teljesen felesleges gitárhangolás és tesztelés – a ritmusgitáros és a basszusgitáros hangszereit többször is megszólaltatta a technikus, majd átnézték a dobmikrofonokat, amin egy millimétert sem igazítottak, mintha csak időhúzás lenne a vélhetően dugóba került bandatagok késése miatt. A késést egyből feledtette a nagyszerű kezdés, amely Morello legújabb klippes dalával kezdődött a Soldier in the army of love-val. A koncerten idő előtt, a harmadik számként elsütöttek egy Rage számokból álló instrumentális egyveleget, majd a frontember közölte, hogy mivel még sosem koncertezett ebben a csodálatos városban, ma extra hosszú koncert lesz. Az ígéretét beváltotta, majdnem 2 óra alatt 22 szám hangzott el, ami jóval több a jelenlegi turné átlagánál.
A koncert számos nagy pillanatot tartogatott. Elsőként a Road I must travel alatt leguggoltatták a közönséget, és adott pillanatban mindenkinek egyszerre kellett felugorva tombolnia. Szintén megtiszteltetés volt, hogy a következő lemez, a They can’t kill as all (Nem ölhetnek meg mindannyiunkat) címadó dala ezen a koncerten hangzott el először. A világpremier ellenére a dalcímet tartalmazó refrént már együtténekelte a közönség is és a ritmus tapsolásába is besegített.
A zenekar természetesen nem volt politikai üzenettől mentes. Miután a gitáros már jó ideje játszott a híres „Arm the homeless” gitárján, a fogaival kezdett játszani, így feltűnt annak hátlapján a ráragasztott „Ceasefire”, azaz „Tűzszünetet” felirat, utalva akár a gázai, akár az ukrán konfliktusra.
Morello közölte, hogy ritkán ír szerelmes dalt, de most van egy… a gitárjához. Ez volt a Black Spartacus Heart Attack Machine című szerzemény.
Megidézték a 2017-ben elhunyt Chris Cornell-t, amikor Morello fényt kért a mikrofonjára és hátraállt. A dalt ugyan nem játszották végig és a segdégitáros elég jól el is énekelte, de mégis a dal felejthetetlen gitárszólója jelentette a katarzist.
Vicces volt, amikor az egyik felkonferálás során Morello közölte, hogy egy magyar népdal következik, amit mindenki ismer az iskolából, ezért a közönségnek kell énekelni a szöveget, majd mindenki meglepetésére a legnagyobb Rage slágerbe, a Killing in the name-be csaptak bele, amit tényleg végigüvöltött a publikum. A koncertet John Lennon Power to the people feldolgozása zárta.
Egyetlen dolog hiányzott csak. A mindig politikus, keményen balos és a véleményét nem rejtegető gitáros egy szót sem szólt a magyar kormányról, pedig világszerte hírhedt annak szélsőjobboldali politikája. Ezt pl. a kevésbé karakán Al Jourgenssen megtette pár éve a Ministry budapesti koncertjén. A Morello dalok persze nagyrészt politikai tartalmúak voltak. A merch pulton még vörös csillagos és sarló-kalapácsot is megidéző motívumos pulcsit is lehetett kapni.